facebook youtube rss
2018. december 11. | 06.59

100 éve született Szolzsenyicin

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin orosz Nobel-díjas író, 1918. december 11-én született Kiszlovodovszkban. Majdnem egykorú volt a szovjet állammal, de túlélte azt. Amikor a Szovjetunió összedőlt, még tizenhét év volt hátra életéből. Nem volt a kezében semmilyen eszköz, hogy azt a diktatúra ellen fordítsa, egyedül a kimondott és leírt szó hatalmával törte át a „hazugság falát”. Szolzsenyicint az vezérelte évek és írások hosszú során keresztül, hogy visszaadja Oroszországnak azt az erkölcsi mércét, amit 1917-ben elvettek tőle, visszaadja az igazságot, de a szépséget is.

szolzse2

Gyermekkor

Kozák eredetű családba született, apja Iszaakij Szemjonovics Szolzsenyicin, anyja Taiszija Zaharovna Scserbak volt. 1918 nyarán az apa meghalt, és már nem érhette meg fia születését. Tíz éven keresztül éltek deszkafalú fészerben az anyjával, mert csak ezt tudták megfizetni. Szolzsenyicin már kilenc évesen elhatározta, hogy író lesz, és ez sikerült is neki, igaz, nagyon komoly áron. Rengeteget olvasott, elsősorban oroszokat, de nagyon szerette Jack Londont is, a legnagyobb ámulattal és lelkesedéssel olvasta egészen fiatalon a Háború és békét. Az irodalmi rajongás mellett már kisiskolásként forgatta az újságokat is. A középiskolát fényes eredménnyel végezte el, ez egyben azt is jelentette, hogy nem kellett felvételiznie, bármelyik általa választott egyetemen folytathatta tanulmányait. Szolzsenyicin a matematika-fizika szakot választotta a Rosztovi Egyetemen, két évvel később beiratkozott a moszkvai irodalmi főiskolára is, és a két képzést párhuzamosan végezte.

A 2. világháború idején

A 2. világháborúban egy tüzérségi felderítőosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. A háború alatt, szabadidejében naplót vezetett, novellákat írt, aztán elkezdett levelezni egy régi, egyetemi barátjával, aki vegyvédelmi parancsnokként szolgált. A levelezést 1943-ban kezdték el, többször találkoztak is egymással. Két év után, 1945-ben fedezték fel a katonai elhárításnál a levelek gyanús tartalmát. Szolzsenyicin hiába dolgozott ki titkos kódokat katonai, politikai vezetőkre, helyszínekre, végül elkapták őket. 1945-ben letartóztatták a hírhedt 58-as paragrafus alapján. A vétke az volt, hogy egy barátjának írt magánlevélben kritizálta Sztálint, bandavezérnek nevezte őt, ezért kényszermunkára ítélték.

Gulág

Nyolc évig raboskodott a Gulág munkatáboraiban, ezen idő alatt legyőzte rákbetegségét, és végleg elvesztette hitét a marxista tanokban. Kezdetben Moszkva közelében, egy zárt kutatóintézetben végzett tudományos munkát, akusztikai lehallgató-készülék kifejlesztésével foglalkozott, és közben számos kiváló tudóssal találkozott, mondhatni, a börtönfolyosó lett az akadémiája. Majd 1950-ben Kazahsztánba került, ahol kőművesként és öntőmunkásként dolgozott. A táborban megfogalmazott műveit emlékezetében rögzítette. 1953-ban szabadult a lágerből, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet, itt befőttes üvegben ásta el az írásait. Volt egy tevékenység, ami az írás mellett boldoggá tette, a helyi iskolában matematikát és fizikát tanított. Verseit, színdarabjait titokban írta, és itt született meg első, nagyobb regénye, A pokol tornáca is. 

covers 64071

Rákosztály

Daganatos betegsége ebben az időben kiújult, ezért 1954-ben engedélyezték, hogy a taskenti kórházba menjen kezelésre. Élet és halál között lebegett, a sugárkezelések után állapota javult, és legyőzte a betegséget. A felgyógyulása egyben az ortodox hithez való visszatérését is jelentette számára. Közben pedig folyamatosan írt, az a meggyőződés alakult ki benne, hogy azért maradt életben, hogy haladékot kapott a sorstól azért, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről, és ez addig tart, amíg ír, így teljesíti a küldetését. Kórházi tapasztalatait a Rákosztály című kisregényében dolgozta fel. Hruscsov 1964-es bukása után azonban már nem közölték műveit a szovjet sajtóban, egyre élesebben támadták, zaklatták. 1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban – mint ahogy nálunk, Magyarországon is – csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg. A Rákosztály önéletrajzi mű, saját életének ezt a pár évét írta meg, küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon az életének.

szolzs

Szolzsenyicin munkaszolgálatosként

Ivan Gyenyiszovics egy napja

Szolzsenyicint az 1956-os, a sztálini személyi kultuszt leleplező 20. pártkongresszus után rehabilitálták, 1957-től ismét tanár lehetett szabad emberként. Munkatempójáról sokat elmond, hogy 1959-ben három hét alatt írta meg kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amely először folytatásokban jelent meg a Novij Mir című folyóiratban. A mű 1962-ben, a hruscsovi olvadás idején jelent meg, Szolzsenyicin a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét. Egyszerű nyelvezetével és hitelességével megdöbbentő erővel hatott hazájában és külföldön is. A Gulág embertelenségéről írott regénye egy csapásra híressé tette a Szovjetunióban. Hruscsov 1964-es bukása után azonban már nem adták ki a műveit, a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva.

Hatvanas évek

Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai. 1967-ben Szolzsenyicin nyílt levélben fordult a Szovjet Írószövetséghez, szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte az ellene indított hajsza leállítását.1968-ban Párizsban megjelent a Rákosztály és A pokol tornáca, és hamarosan több nyelvre is lefordították őket. A külföldön megjelenő műveit kizárólag szovjetellenes propagandának tartották, és 1969-ben kizárták Szolzsenyicin a Szovjet Írószövetségből, ezután a híres fizikussal, Szaharovval együtt tagja lett a szovjet polgárjogi mozgalomnak.

Nobel-díj

1969-ben lett élettársa, később felesége, egyben titkára és lektora is Natalja Szvetlova. Egy évvel később, 1970-ben Francois Mauriac javaslatára Szolzsenyicinnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat. Mivel attól tartott, hogy nem engednék haza, nem ment el Stockholmba átvenni a díjat. Nobel-díj átadását szovjet-ellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót pedig kapitalista, imperialista pártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták ki. A díjat néhány évvel később vette át.

szolzsenyicin nobel

 

A Nobel-díj átadásán

A Gulag szigetvilág

1973-ban Párizsban adták ki A Gulag szigetvilág első kötetét. Szolzsenyicin a kéziratot még 1968-ban csempésztette külföldre. A kötetben történetíróként és szociográfusként tárja fel a munkatáborok és börtönök rendszerét, és az áldozatok szenvedéseit adatokkal, emlékezésekkel és interjúkkal támasztotta alá. A mű nyomán jelentős sajtókampány indult ellene, le is tartóztatták, a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától, és 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból.

20 év kényszeremigráció

Szolzsenyicin kiutasításnak egyetlen pozitív hozadéka lehetett a folyton a hazájáért küzdő író szempontjából, átvehette a Nobel-díját Stockholmban. Először Zürichben telepedett le, majd 1975-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol a vermonti Cavendish nevű városka mellett, egy erdei házban. telepedett le. Később a „vermonti remetenevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal, ennek egyik oka elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. Itt kiadta A Gulag szigetvilág második és harmadik kötetét, majd 1980-ban további két esszét. A tölgy és a borjú a szovjet irodalmi életet mutatja be, A halálos veszedelem pedig az amerikaiak téves Oroszország-képét elemzi. Közben pedig folytatta történelmi sorozatát, amely a Tizennégy augusztus címmel jelent meg. A második rész a Tizenhat októbere, a harmadik a Tizenhét márciusa, a negyedik pedig a Tizenhét áprilisa címmel jelent meg. Az összefoglaló címe a Vörös kerék lett.

Hazatérés

Az 1980-as évek közepétől, a gorbacsovi glasznosztynak köszönhetően Szolzsenyicin művei ismét megjelenhettek hazájában. A glasznoszty és a peresztrojka idején, 1990-ben jelentette meg „Hogyan mentsük meg Oroszországot?” című vitairatát, amelyet ezzel a felütéssel indított: „Ütött a kommunizmus utolsó órája. De betonépítménye még nem roskadt össze. Nehogy szétlapítsanak bennünket a romjai, ahelyett, hogy szabadon kerülnénk ki belőle.” 1990-ben visszakapta állampolgárságát, és négy évvel később családjával együtt visszaköltözött hazájába. Szolzsenyicin abban a hitben tért haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és beszédeket mondott a Dumában is, de beszédeire nem nagyon figyeltek fel, sőt rendkívül komolytalannak és naivnak tartották a képviselők.  Pár évvel későbbi írásában, (Az „orosz kérdés” a XX. század végén) már kiábrándultan nyilatkozott a peresztrojkáról, elítélte Gorbacsovot, amiért „azt kereste, hogyan őrizhetné meg, ha kissé módosított formában is, a kommunizmust és a pártnómenklatúra privilégiumait.”  A glasznoszty sem segített az országon, csupán „szélesre tárta a kaput minden nekikeseredett nacionalizmus előtt is.”

Szolzsenyicin élete utolsó éveit a nyilvánosságtól elzárkózva, csendesen töltötte. Élete utolsó nagyinterjújának végén a Spiegel riporterei még sok alkotó évet kívántak neki. Azt válaszolta, „Nem, nem. Ne tegyék. Ennyi elég volt.” Szívelégtelenség következtében halt meg otthonában, alig több mint négy hónappal kilencvenedik születésnapja előtt, 2008. augusztus 3-án. A moszkvai Doni Kolostorban tartották a gyászszertartást, amelyen mintegy ezer ember vett részt. A kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra, ahová a sztálini leszámolások áldozatai közül sokakat temettek el.

Sára Sándor: Nehézsorsúak. Gulag - túlélők vallomásai

Számszerűen csak felbecsülni lehet, hogy hány magyar ember töltött hosszú éveket szovjet lágerekben. Az áldozatok sorsáról hosszú ideig nem lehetett szólni a nyilvánosság előtt. Sára Sándor Nehézsorsúak című dokumentumfilm-sorozatában 14 túlélő eleveníti föl a szovjet munkatáborokban töltött éveket. Az egyik túlélő, Rózsás János elmondta, hogy őt a véletlen hozta össze Szolzsenyicinnel, s kettejük kapcsolata tartós barátsággá vált. Együtt éltek, együtt szenvedtek. Rózsás János a filmben és egy könyvben is elmeséli, hogy miután Szolzsenyicin Gulag könyve világszenzáció lett, s megkapta érte az irodalmi Nobel díjat is, az oroszok tőle akartak mindenáron kipasszírozni egy „ellen Gulag” kötetet, olyan írást, amely a megrendelők elgondolása szerint arról szólt volna, hogy nem is volt olyan szörnyű az élet a szovjet haláltáborokban.

Források:
Székely Éva (szerk.): 111 híres külföldi regény. 5. jav. kiad. 2. köt. Budapest, Móra Könyvkiadó, 2002.
Szolzsenyicin

Képek:
Szolzsenyicin
A pokol tornáca
Szolzsenyicin munkaszolgálatosként
A Nobel-díj átadásán

Tovább a kategóriában: « Bernini Karácsony »

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás