facebook youtube rss
2019. március 04. | 06.31

Smetana

smetanakiskep

210px Smetana

Bedřich Smetana zeneszerző, a romantikus cseh nemzeti zeneművészet első nagy képviselője, 1824. március 2-án született Litomysl városában. Smetana volt az első zeneszerző, aki műveiben a cseh legendákat, történelmet és eszméket dolgozta fel. A népi hatásokat Liszt és Wagner zenéjének eszközeivel ötvözte, életműve a cseh zene egyik csúcsát jelenti, nemzetének egyik legnagyobb zeneköltője volt.

Család, iskolák

Szüleinek tizennegyedik gyermekeként született. Édesapja ösztönzésére már négy éves korától foglalkozott a zenével, hegedülni és zongorázni tanult. Nagyon tehetséges volt, hatévesen már vonósnégyesben játszott és zongorahangversenyt adott, ettől kezdve csak a zene érdekelte, leckeírás helyett koncertekre járt és komponált.  Az elemi iskolai osztályok befejezése után a pilzeni gimnázium tanulója lett, de a tanulás nem nagyon érdekelte, ezért apja a szigorú premontreiek gimnáziumába íratta be, így sikerült leérettségiznie. 1843-tól a prágai konzervatóriumba járt, Josef Prokschnál tanult zenét.

jpsodermark katerinasmetanova medium

Katerina Kolárova

Prágában egy nemesi családnál zenetanárként kereste kenyerét. Ebben az időben kezdte komponálni első műveit, elhivatottsága már ekkor megnyilvánult. 1848-ban – Liszt támogatásával – megalapította saját zeneiskoláját, majd feleségül vette Katerina Kolárovát, akitől négy lánya született.

Göteborg

1854-ben egymás után meghalt apja, és négy lánya közül három. Már négyévesen is zenei tehetséget mutató elsőszülött lánya emlékére írta a g-moll zongoratriót, melyet 1855. december 3-án mutattak be Prágában. A csapásoktól összeroppant Smetana Svédországba menekült, ahol később anyagilag és szakmailag is elismerték.

1856–1861 között a svédországi Göteborgi Filharmónia élén állt, ahol több polkát komponált és klasszikus zenei koncerteket dirigált. 1859-ben először látogatott vissza Csehországba, ugyanebben az évben halt meg a felesége. 1860-ban másodszor is megnősült, Barbora Ferdinandovát vette el. 1861-ben tért haza Svédországból Prágába, és ismét megnyitotta zeneiskoláját. Pályázott a prágai konzervatórium igazgatói posztjára, azonban nem járt sikerrel.

AKG213018

Smetana második feleségével

Az eladott menyasszony

A siker A brandenburgiak Csehországban (1863) és az Eladott menyasszony (1866) című operák bemutatásával köszönt rá. Mindkettő igazi hamisítatlan cseh szövegre írt opera, ezek sikerének köszönhetően 1866-ban a Prozatímní színház dirigense lett.

Az Eladott menyasszony a világ operaszínpadait is meghódította, a vígoperát Magyarországon 1893-ban játszották először. Más nyelvekre a „The Bartered Bride”, azaz elcserélt menyasszonyként szokták fordítani, ami még jobban kidomborítja Smetana operájának komikus, mesebeli jellegét.

A falusi szerelmi történetben Masenyka szereti Jenikot, de a szülei a gazdag Micha fiát szánják neki férjül. Azt azonban senki sem tudja Jenikon kívül a faluban, hogy ő maga Micha első házasságából született, elveszettnek hitt fia. Ezért Jenik a legmagasabb árat kéri a házasságközvetítőtől, hogy elálljon a Masenykával tervezett frigytől, méghozzá azzal a feltétellel, hogy Masenyka Micha legidősebb fiához menjen feleségül. A lány elkeseredik, amikor megtudja, hogy „eladott menyasszony” lett. A bonyodalom azonban hamar megoldódik: Jenikben Micha felismeri elveszettnek hitt fiát, így ő a szerződés betartásával elveheti a szerelmét. Smetana annyira el volt bűvölve a mesés történettől, hogy gyönyörű előjátékot komponált, az opera nyitánya később önálló koncertdarabként szerepelt a hangversenytermekben.

Dvorak Smetana for gallery home page l

František Dvořák: Bedřich Smetana Among his Friends

Komponálás betegen

1866-ban a prágai Nemzeti Színház alapkőletételekor vezényelte történelmi operáját, a Dalibort. Smetana ezután még hat operát komponált, mindegyiket nemzeti témára.

1870 után Smetana egészségi állapota rosszabbodni kezdett, makacs kiütésektől és más problémáktól szenvedett. 1874-ben már jobb fülére nem hallott a szifilisz komplikáció miatt. Ezt a nemi betegséget valószínűleg szeretőjétől kapta el. Fokozódó süketsége miatt le kellett mondania karmesteri állásáról. Egészségi állapota egyre romlott, életének utolsó időszakát lányánál, Zsófiánál és vejénél töltötte vadászházukban, Mladá Boleslav mellett. A nehézségek és a süketség sem törték meg Smetanát, számos mesterműve való abból az időszakból, megírta A csók, A titok, Libussa, Az ördög sziklája, Két özvegy című operáit, majd mindkét vonósnégyesét, az Álmok és a Cseh táncok című zongoradarabokat, egy sor kórusművet. 1874-ben kezdte és 1879-ben fejezte be a Hazám (Má Vlast) című, hat részes szimfonikus költeményciklust, amely Csehország természeti szépségeit és legendáit énekli meg. Prágai karnevál címmel új szimfonikus táncciklus szerzésébe kezdett, egészsége azonban nagyon megrendült. Az életemből címet viselő e-moll vonósnégyese önéletrajzi ihletésű - súlyosbodó hallászavarának és háborodó elméjének megdöbbentő dokumentuma.

1884 februárjában felhagyott a komponálással, áprilisban egy elmeklinikára szállították, életét egy teljesen berácsozott szobában fejezte be május 12-én. Temetése alkalmából nemzeti gyászt hirdettek, örök nyugalomra a Hazámban megénekelt vysehradi temetőben helyezték el.

Hazám

A Hazám című szimfonikus sorozata 1874-1879 között keletkezett, abban az időben, amikor a zeneszerző már teljesen süket volt. A ciklus hat tételes, a második darab a Moldva (Vltava) eredetét és folyását írja le, partvidékének minden szépségével és romantikájával együtt. A cseh erdőkben két patak csörgedezik, az egyik meleg és vidáman szökellő, a másik hideg és nyugodt.

A patakok játékos mozgását két fuvola hangjával ábrázolja a zeneszerző, melyet hárfa és hegedű kísér. Az idillikus zenei festményt a továbbiakban klarinétok és a brácsák egészítik ki, majd a teljes vonóskar veszi át a hullámok ringó mozgásának motívumát. A két folyó találkozik, és megszületik a Prágát is érintő Moldva folyó, melynek témája végigvonul az egész kompozíción. A Moldva is jelenetekre tagolódik. Az egész zenét átszövi a hazaszeretet érzése, azt meséli el zenében, ahogy a patak végighalad a cseh tájakon. Az egész ciklus a nemzeti romantika jegyében született.

 

Források:
Bedřich Smetana
Smetana
Szabolcsi Bence, Tóth Aladár: Zenei Lexikon. Átd. új kiad. 3. köt. Budapest: Zeneműkiadó Vállalat, 1965.

Képek:
Smetana
Katerina Kolárova
Smetana második feleségével
František Dvořák: Bedřich Smetana Among his Friends

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás