facebook youtube rss
2015. október 25. | 23.00

330 éve született Domenico Scarlatti

Domenico Scarlatti, olasz barokk zeneszerző, Alessandro Scarlatti, a híres nápolyi operaszerző fia, Nápolyban született 1685. október 26-án. Bach és Händel mellett a barokk zene egyik legnagyobb alakja. A Scarlatti-család Itália egyik legrégibb és legnagyobb zenészcsaládja volt, több nemzedéken keresztül igen jelentős muzsikusokat adtak a világnak. Scarlatti számos művet írt, de híressé elsősorban csembalóra írt szonátái révén vált. Olyan technikai újítások gyakorlatát alakította ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatúra kihasználása, az egy hangon történő repetálás, futamok és vakmerő ugrások. Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösképpen Spanyolországban és Angliában.

 

 

Gyermekévek, tanulmányok

A Scarlatti-család háza a Via di Toledón állt és egész nap muzsikától volt hangos. Domenicot természetesen apja tanította, aki Bachhoz és Mozarthoz hasonlóan saját pedagógiai darabokkal csiszolta fia nem mindennapi tehetségét, s kiváló pedagógiai érzékkel igen nagy súlyt helyezett a régebbi és korabeli mesterek műveinek megismertetésére. Domenico, mielőtt még írni-olvasni tudott volna, már templomi kórusban énekelt. Megtanult csembalón játszani és részt vett apja házi előadásain is. A rendszeres tanulás és a zeneileg művelt környezet hamarosan meghozta eredményét: Domenicot tizenhat évesen kinevezték a királyi kápolna orgonistájává. Nagy megtiszteltetés és elismerés volt ez, mivel Nápoly akkoriban nem szűkölködött kitűnő zenészekben. A város zeneiskola-rendszere pedig különösen alkalmas volt sok, nagy tudású muzsikus nevelésére.

Firenze

Alessandro 1702-ben fiával együtt Firenzébe utazott. Ez az út volt Domenico életének első nagyobb eseménye. Az apa, Alessandro Scarlatti a következőket írta Medici Ferdinándhoz szóló ajánló levelében: „Ez a fiam sas, akinek kinőttek a szárnyai; nem szabad a fészekben henyélnie, és én nem korlátozhatom a röptét.” A firenzei Medici-udvar művelt légkörében igen sokat tanulhatott. Részt vett apja bemutatásra kerülő műveinek betanításában és segédkezett a III. Cosimo és Ferdinánd herceg születésnapjára rendezett koncerteken. Ugyancsak Firenzében ismerkedett meg a kor leghíresebb csembalókészítő mesterével, akinek újszerű hangszerei nagy hatással voltak a kezdő zeneszerzőre, így innen eredeztethető a csembaló iránti rajongása. Itt kerültek bemutatásra első művei, az Ottavia Ristituita al Trono (Ottavia visszakerül a trónra) és az V. Fülöp huszadik születésnapjára írt Il Giustino. Az előadás szinte az egész Scarlatti-családot megmozgatta: a nagybácsi énekelte az egyik tenor-főszerepet, a nagynéni férje az impresszáriói teendőket látta el, a fiatal Domenico pedig díszlettervezőként és színpadmesterként vett részt a munkában.

Jacopo Amigoni festménye, a kép bal szélén Scarlatti

Velence

Domenico Velencébe utazott tanulmányai folytatására. Az ifjú Scarlatti gyakran járt el a templomban rendezett hangversenyekre, és valószínűleg itt hallotta először Vivaldi hegedűversenyeit, melyek nagy élményt jelentettek számára. Csembalójátéka ekkor csiszolódott ki véglegesen, az addigra már megszerzett briliáns technikájához most hihetetlen elegancia és mindenekelőtt különlegesen finom ízlés járult, elválaszthatatlan társként. Biztos rutinra tett szert színházi és templomi muzsikában egyaránt. Scarlatti Velencében hallotta először Händelt játszani, közelebbi kapcsolatba csak később, Rómában kerültek egymással.

Róma

Scarlatti Mária Casimira, lengyel királyné udvarában lett maestro di capella (karnagy). A római tartózkodása alatt szintén részt vett a híres házi koncerteken, ahol valószínűleg gyakran megcsodálták virtuóz csembalójátékát. Ottoboni bíboros palotájában ismerte meg Arcangelo Corellit is, aki az olasz hegedű- és concerto-muzsika egyik legnagyobb alakja volt Antonio Vivaldi mellett. Rómában ismerkedett meg a nagy kortárssal, Händellel is, az egyetlen olyan muzsikussal, aki virtuozitásban felvehette vele a versenyt. Ebben az időben Händel és Scarlatti között állítólag versenyt rendeztek orgona- és csembalójátékban; az orgonán Händel, a csembalón Scarlatti bizonyult jobbnak. Ennek a történetnek a forrása John Mainwaring Händel-életrajza. Már 1713-tól a Szent Péter-bazilikában dolgozott, mint helyettes maestro di cappella, egy év múlva pedig a bazilika Giulia-kápolnájának első maestro di cappellája lett. Operák helyett most egyházi művek írására kapott megrendeléseket, így már 1714 végén a karácsonyi szertartásokra ő komponálta a szokásos karácsonyi kantátát a pápa részére. Római tartózkodásának utolsó hat esztendejében Scarlatti tevékenysége sokrétűbb, mint addig bármikor. Egyházi művei mellett operákat is komponált, ezeket azonban már nem főúri házi színpadok, hanem színházak, operaházak számára írta. 1715 karneválján került előadásra az Ambleto című operája. A Berenice, Regina d Egitto (Berenice, Egyiptom királynője) 1718-ban került bemutatásra.
A következő videón a Handel életéről készült film egyik jelenetében láthatjuk Scarlatti és Händel fent említett vetélkedését.

Lisszabon

Domenico Scarlatti utolsó római éveiben a portugál követ, de Fontes márki maestro di cappellájaként is dolgozott. A portugál udvarral való kapcsolata döntő szerepet játszott életében, minden bizonnyal ennek következményeként került 1720-ban Lisszabonba, a királyi udvarba. Még ebben az évben, Londonban bemutatták a Narciso című operáját. Marianna királyné születésnapján már szerenádot is bemutatott. Otthon érezte magát, s ehhez hozzájárulhatott, hogy kenyéradói átlag feletti kulturáltsággal és zenei tehetséggel rendelkeztek. A király, V. János Európa egyik legfényűzőbb udvarát tartotta fenn, emellett a zeneművészetet is pártfogolta, hatalmas összegeket költött újabb és újabb vatikáni kóruskönyvek beszerzésére, kiváló énekeseket és zenészeket hívott meg Itáliából és más országokból. Scarlatti, mint udvari maestro di cappella, elsősorban a királyi kápolna kórusát és zenekarát vezette. Kevés fennmaradt kompozíció tanúskodik azonban itteni működéséről. Scarlatti udvari feladatai közé tartozott a szerenádok és különböző alkalmi darabok komponálása, továbbá a királyi család két legifjabb tagjának zeneoktatása is. A csembalótanítás zeneszerzői pályájának legfontosabb inspirálójává vált, mivel elsősorban emiatt foglalkozhatott ismét többet kedvenc hangszerével. Egyik tanítványa, Mária Borbála infánsnő fejlett zenei készséggel rendelkezett, aki a későbbiekben is igen fontos szerepet játszott Scarlatti életében. Amikor 1729-ben férjhez ment a spanyol trónörököshöz és Madridba költözött, zenemesterét is magával vitte. Scarlatti élete végéig az udvar állandó mestere volt. Mária Borbála és Scarlatti viszonya valószínűleg igen bensőséges volt, gyakran nélkülözte az udvari etikett előírásait. Az infánsnő rendkívüli módon ragaszkodott zenemesteréhez, közbenjárására adományozott V. János Scarlattinak lovagi címet, és már, mint spanyol királyné, végrendeletében hatalmas összeget és emlékgyűrűt hagyományozott zenemesterének. Domenico 1728-ban házasságot kötött Rómában Catalina Gentilittel. Ugyanebben az évben kötötték meg Mária Borbála és a spanyol trónörökös, Fernando asturiai herceg házassági szerződését is. Scarlatti ez alkalomra komponálta a Festeggio Armonico című szerenádját.

Madrid

Scarlatti fiatal feleségével Madridban telepedett le, azonban követni kényszerült az udvart állandó évi vándorlásában. A spanyol királyi család az évnek csak kis hányadát töltötte Madridban, egyébként híres vidéki kastélyaiban tartózkodott. Scarlatti a spanyol udvarnál már nem volt egyéb, mint Mária Borbála zenemestere. Udvari maestro di cappellát egyáltalán nem alkalmaztak, csupán az Escorial kápolnájában működött karnagy és orgonista. Maga Scarlatti ezután is csak csembalódarabjait komponálta, mégpedig gyors egymásutánban, szinte kiapadhatatlanul ontva magából az újabb és újabb ötleteket. Csembalómuzsikájának több mint félezer darabjából egyetlen kéziratos példány sem maradt fenn. Kis hányadát néhány korabeli kiadás őrizte meg, túlnyomó része pedig kéziratos másolatokban maradt fenn. Még 1738-ban, V. Fülöp uralkodása alatt jelent meg Londonban Scarlatti csembalódarabjainak első nyomtatott kiadása, amelyet volt munkaadójának, V. János portugál királynak ajánlott, hálából a lovagi címért. Scarlatti szonátáinak pontos keletkezési ideje nem ismert. Sem a kiadás, sem pedig a másolás nem tekinthető a kompozíció keletkezési időpontjának. Ma a velencei Biblioteca Marciana őriz tizenöt terjedelmes kéziratos kötetet, minden valószínűség szerint Mária Borbála hagyatékából. Feltehetően Farinelli hozta ezeket Itáliába, hiszen ő örökölte a királyné csaknem valamennyi zenével kapcsolatos vagyontárgyát, elsősorban a kottákat és csembalókat. A kéziratos másolatok az 1752-től 1757-ig terjedő időszakban készültek.

Utolsó évek

Scarlatti hatvanhét évesen súlyos beteg lett, az idős mestert szerencsére nagy család vette körül utolsó éveiben. Első felesége, Catalina Gentili 1739-ben meghalt, miután öt gyermeket szült neki. Anyósa velük élt Madridban, nevelte árván maradt unokáit, és a családdal való kapcsolata akkor sem szűnt meg, mikor Domenico 1742-ben másodszor is megnősült. Második felesége, Anastasia Ximenes volt. Ebből a házasságából is született négy gyermek, akiknek a felnevelése bizony nagy gondot okozott volna Scarlatti halála után az egyedül maradt asszonynak, ha a királyi pár nem biztosít a legfiatalabb gyermekeknek külön-külön évi 300 arany kegydíjat. Domenico Scarlatti 1757. július 23-án halt meg madridi házában. Utolsó kompozíciója a Salve Regina szopránszólóra és vonószenekarra. A csembaló nagy virtuóza és költője ezzel a művével búcsúzott az élettől, hetvenkét éves korában. A San Norberto-kolostorban temették el, amely ma már nem áll, így Domenico Scarlatti sírjának is nyoma veszett.

Stílusa

Domenico Scarlatti művészetére egyértelműen apja, Alessandro Scarlatti volt a legnagyobb hatással, aki korának legnagyobb operakomponistája és egyben a nápolyi iskola vezéralakja volt. Domenico csembalóművészként sohasem mutatkozott be a nyilvánosság előtt, pedig ennek köszönhette hírnevét. Apja hatása érződik csembalóműveinek dallamvilágában is és a szicíliai és más dél-olasz tánctípusokból átvett motívumok. Scarlatti csembalómuzsikájára nagy hatással volt az olasz concerto-zene is, melynek két legnagyobb képviselőjével, Vivaldival és Corellivel személyesen is találkozott. Vivaldi concertóinak hatása számos szonátájában fellelhető. Csembalóművészete csak életének második felében bontakozott ki teljességében. 1720 után az új ibériai környezet kedvezően hatott rá, itt keletkeztek a billentyűs hangszerre írt szonátái. E szonáták a technikai virtuozitás új világát tárták fel. Scarlatti stílusára jellemző a témáinak rendkívül invenciózus kidolgozása, mellyel – megelőzve korát – a klasszikus zene stílusára jellemző formákat és textúrát hozott létre.

Szonáták

Scarlatti csembalószonátái teljesen különálló világot jelentenek, és sokkal kevésbé foglalhatók bele a kor egyéb törekvéseibe, a zenetörténeti és speciálisan műfaji fejlődés egységes folyamába, mint kortársainak hasonló művei. Scarlatti zenéje egyedülálló a zene történetében, mert a maga teljes koncepciójában sem elődje nem volt, sem közvetlen utódja. Csak jóval később, a 19. században akadtak követői. Scarlatti szonátái felépítésük tekintetében nem hasonlítanak sem a barokk, sem pedig a bécsi klasszicizmus idején művelt formákhoz. Scarlatti szonátáinak alapvető jellemvonása, hogy egy tételből állnak. Túlnyomó többségét életerő, vidámság, fiatalos lendület itatja át. Nagy szerepet játszik műveiben a fanfárok utánzása. Legalább három olyan szonátát ismerünk, melyek orgonára készültek: K 287, 288, 328. A csembalók legtöbbjét, melyekre a szonáták íródtak, Spanyolországban készítették, olasz mintára. Maria Borbála csembalói többnyire egymanuálos, öt oktávos, két regiszterrel rendelkező hangszerek voltak, tiszta, világos hangzással.

La Orme és Scarlatti

A dallamos nevű La Orme együttes a 70-es évek itáliai progresszív rock zenéjének prominens képviselője volt, zenéjükön érződik az olasz elődök tisztelete, hallgassuk csak, ahogyan beleszövik saját zenéjükbe Scarlatti szonátájának futamait.

Források:
Jol Sheveloff: Domenico Scarlatti. In: Olasz barokk mesterek. Budapest: Editio Musica Budapest, 1990. (Grove monográfiák) p. 141-159.
Domenico Scarlatti

Képek:
Domenico Scarlatti
Jacopo Amigoni festménye

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás