facebook youtube rss
2015. december 07. | 23.00

150 éve született SIBELIUS

Jean Sibelius, születési nevén Johan Julius Christian Sibelius, svéd nemzetiségű finn zeneszerző, hegedűművész, Finnország nagy nemzeti hőse, 1865. december 8-án született Hämeenlinna városában. A finn nemzeti zeneművészet megteremtője. A természet, a skandináv mitológia és a finnek nemzeti eposza, a Kalevala ihlették meg. A későromantika sajátosságait a finn népzene új ízeivel frissítette fel. Születésének napja egyben a finn zene napja is. 92 éves korában, 1957. szeptember 20-án halt meg. Múzeum őrzi emlékét Finnország legrégebbi városában, Turkuban.

 

Család

Szülei finnországi svédek: édesapja, Christian Gustav Sibelius orvos volt, édesanyja, Maria Charlotta Borg a három gyermeket nevelte egy kis helyőrségi városban, Hämeenlinna-ban. A későbbi zeneszerzőt svédesen Jannénak becézték otthon, amit tanulmányai idején a francia Jean alakra változtatott és élete végéig ezt a formát tartotta meg. Katonaorvos apja kolerában halt meg, ekkor Jean még csak két éves volt. Édesanyja egyedül nevelte a Sibelius testvéreket nagyanyja házában, de a nyarakat apai nagyanyja loviisai birtokán töltötték. Jean rendszeresen meglátogatta egyik nagybátyját Turkuban, az agglegény komoly érdeklődést mutatott a zene és a csillagászat iránt, ennek hatására Jean is érdeklődni kezdett a zene iránt.

Ősei részben finnek, részben svédek voltak, akik a középosztály szokásai szerint otthon svédül beszéltek. Jean csak nyolcévesen kezdett finnül tanulni, majd a gimnáziumban is finn nyelven oktatták. Kevés közeli barátja volt, nem szerette a nagy társaságot, annál inkább rajongott a természet szépségei iránt, ez a természet szeretete élete végéig megmaradt. Rendkívüli képzelőerejű, ábrándozó gyermek volt, akit – a zenén kívül – leginkább a természettudományok és a matematika vonzott.

 

Maria Sibelius és gyermekei, Linda és Jean

Zenei tanulmányok

Családja gyakran rendezett házi előadásokat, amely meghatározta, hogy a gyerekek énekelni tanultak, és valamilyen hangszeren játszottak. Jean kilencévesen zongorázni tanult, majd tizennégy-évesen hegedű órákat vett a helyi karnagytól. Tízéves volt, amikor Esőcseppek címmel darabot írt hegedűre és csellóra. Virtuóz hegedűjátékos szeretett volna lenni, ezért sokat gyakorolt. Érdekelték a zenei formák, ezért alaposan tanulmányozta a Zeneszerzéstan című könyvet. Családja nem akarta, hogy „csupán” zeneszerző legyen, hanem valamilyen „rendes” polgári foglalkozást szántak neki, ezért 1885-ben beíratták a Helsinki Sándor Cári Egyetem jogi karára. Jean azonban egy év múlva véglegesen a zenei pálya mellett döntött; beiratkozott a Helsinki Zenei Intézetbe, néhány évvel később, 1888-ban zongoratanárnak szerződtették ugyanitt. A kiskorában csodagyerekként feltűnt, német-olasz származású Feruccio Busoni hasonló korú volt, mint Sibelius, és Jean félénksége ellenére jó barátságba került vele. Busoni felismerte benne a tehetséget és lelkesen propagálta az ifjú zeneszerzőt, segítette a nemzetközi megismertetését. További barátai Adolf Paul, és későbbi sógora; Armas Järnefelt voltak. A zeneintézetben töltött utolsó félévben két művet is komponált: egy A-dúr vonóstriót és egy A-moll vonósnégyest.

Berlin

1889-ben Paullal együtt Berlinbe mentek és ott folytatták zenei képzésüket. Paul önéletrajzi regényében Sillen néven emlékezett meg Sibeliusról, akit jó eszű, energikus, szenvedélyes, különc és nagyon tehetséges fiatalemberként írt le. Sibelius nagylelkűsége és bohémsége miatt Berlinben hamar elköltötte az ösztöndíját, így otthonról kellett támogatást kérnie. Az akadémián Albert Becker volt a tanára, de a tanítása nélkülözött minden képzelőerőt, és nem is bátorította Sibeliust. A Berlinben töltött idő legnagyobb haszna a koncertek látogatása volt. Éppúgy eljutott Richard StraussDon Juan bemutatójára, mint Bülow híres Beethoven előadásaira, vagy a Joachim vonósnégyes fellépéseire.

Sibelius Berlinben megismerkedett Robert Kajanusszal, aki a helsinki filharmonikusokat alapította és igazgatta. Berlinben vezényelte az Aino szimfóniát, melynek ő volt a zeneszerzője.

 


Sibelius 1891-ben

Bécs

1890 nyarán visszatért Finnországba, ahol barátjával, Armas Järnefelttel és családjával töltötte a vakációt. Itt ismerkedett meg Armas húgával, Ainóval, aki akkor még csak tizennyolc éves volt. A két fiatal egymásba szeretett, és titokban eljegyezték egymást. Aino apja tábornok és kormányzó, édesanyja művészetkedvelő arisztokrata volt. Testvérei: Arvid író, Eero festőművész lett. Ebből a műértő, arisztokratikus környezetből indult Sibelius Bécsbe. Busoni hiába írt ajánlólevelet Brahmsnak, aki szokásához híven nem akarta fogadni az ifjú zenészeket. Helyette Sibelius Goldmark Károlynál és Robert Fuchsnál tanult.

1891-ben-ben visszatért Finnországba, és családi házukban, Loviisában töltötte a nyarat. Ebben az időben Oroszország szorosabb felügyelet alá akarta vonni Finnországot, ezért a finn ifjúság tevékenyen fellépett az orosz törekvések ellen. Feléledt a finn nemzeti érzés, aminek hatása alá került Sibelius is.

 

 

Sibelius felesége, Aino

Finn legendák zenekari művekben

Hazaszeretetének kifejezésére a Kalevalához nyúlt. 1892-ben bemutatták a Kullervot, amelyet a helsinki szimfonikusok adtak elő Sibelius vezényletével. A mű nagy sikert aratott. A zeneszerző nem volt elégedett a művével, soha többé nem engedte játszani. A siker magánéletében is boldogságot hozott, elvette feleségül Aino Jarnefeltet, akivel Kelet-Karéliába utaztak nászútra. Sibelius állást kapott a Helsinki Zenei Intézetben. A következő években a finn legendákat földolgozó zenekari művek sorát alkotta meg: 1892-ben írta az En Saga (Monda) című szimfonikus költeményt, mely megalapozta a világhírét. Méltón képviseli a népi hangot. Ezt követte a Karélia-szvit, a Lemminkäinen-szvitek, és 1899-ben a Finlandia, Sibelius művészi „névjegye”, amely két év múlva gyakorlatilag nemzeti himnusszá vált, azóta is ez a legismertebb műve. Maga a művész nem ezt tartotta legjobb darabjának, hanem az I. szimfóniát.

Finlandia

A nép sorsát szívén viselő zeneszerző 1899-ben vett részt abban a mozgalomban, amely tiltakozott a cári hatalom februári kiáltványa ellen, mely feloszlatta a finn parlamentet, és korlátozta a sajtó- és szólásszabadságot. A mozgalom irányítói demonstratív előadássorozatot rendeztek, melyen Sibelius ez alkalomra komponált négytételes szvitje is elhangzott. A szvit negyedik tétele a Suomi utóbb különvált a sorozattól és önálló darabként kezdte el pályafutását 1900 nyarán. Azóta ez a mű reprezentálja a világ szemében a finn nemzetet. Az impozáns történelmi hátteret festő bevezetés után balladaszerű zenei eseménysor következik a szabadságért küzdő, hős nép dicsőítéséről. Országszerte híres zeneszerzővé vált, és 1897-től állami évjáradékot kapott, hogy minden idejét a zeneszerzésnek szentelhesse. Kapcsolatba került a német Breitkopf & Härtel kiadóval, mely segítette az anyagi helyzetén.

Nemzetközi sikerek

1900-ban a Helsinki Filharmonikus Zenekar európai hangversenykörúton népszerűsítette Sibelius műveit, melyekkel nagy sikert aratott. Axel Carpelan báró 5000 márkát biztosított a művész számára, hogy csak a komponálásnak élhessen, ebből a pénzből utazott Olaszországba. 1901-ben kezdte el a munkát a II. szimfóniáján, majd a Heidelbergben vezényelte aLemminkäinen legendáját. Az egyik leggyakrabban előadott műve, az 1903-ban készült hegedűversenye azonnal sikert aratott, átdolgozott formában Berlinben mutatták be a darabot 1905-ben Richard Strauss vezényletével. Sibeliust zavarta a „nyüzsgő” fővárosi élet, ezért 1904-ben vidéki villát vásárolt magának Järvenpääban, haláláig itt lakott, de gyakran látogatott el a 30 km-re levő Helsinkibe is. 1905-1908 között többször járt Angliában, ahol aIII. szimfóniájátvezényelte.

1908-ban orvosai rosszindulatú gégedaganatot állapítottak meg nála, melyet Berlinben műtöttek meg, abba kellett hagynia a dohányzást és az ivást. Egy milliomos amerikai zenerajongó, Carl Stoeckel, a Bayreuthi Ünnepi Játékok mintájára Norfolkban zenei fesztiválokat rendezett, ennek meghívott vendége volt Sibelius 1914-ben. Hazautazása előtt a Yale Egyetemtőldíszdoktori címet kapott.

 

Háború idején

1914-ben kitört az első világháború, amely mélyen aggasztotta Sibeliust, az egészsége sem volt rendben, ráadásul német kiadójával is megromlott a viszonya. Mindezek ellenére 1915-ben, ötvenedik születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánították, elhalmozták jókívánságokkal. Az ünnepségen maga vezényelte a heroikus hangvételű, legnépszerűbb művét, az V. szimfóniáját, amely igen kedves emlékeket idézett fel számára édesapjáról.

1917-1918 nehéz év volt a finnek számára. Oroszországban kitört a forradalom, a zavargások átterjedtek Finnországra is. Sibeliusnál is házkutatást tartottak, hazafias érzelmei miatt élete is veszélyben forgott. Különösen veszélyes volt vidéken élni, ezért családjával együtt Helsinkiben élő bátyjához költöztek. Végül a finnek kivívták függetlenségüket, a zeneszerző visszatérhetett otthonába. Az 1920-as években több külföldi utat tett meg, megkomponálta utolsó szimfóniáit. 1926-ban megírta utolsó művét a Tapiolát, melyet még utoljára maga vezényelt.

 

Ainola

1926-tól nem alkotott több művet, bár nagyon zavarta, hogy az államtól kapott életjáradékért nem dolgozott meg. Zenészek és újságírók biztatták a VIII. szimfónia megkomponálására, de ez nem készült el. Hallgatásának egyik oka, hogy „hagyományos” zeneszerzőként nem vonzódott az ún. avantgard zenéhez, amely ebben az időben bontakozott ki. Visszavonulásának másik oka, hogy barátja Axel Carpelan elhunyt, és Sibelius egyre többet küzdött az egyre súlyosabbá váló alkoholizmusával is. 1939-ben a Helsinki Zenei Intézet felvette Sibelius nevét.

Ainola, 1974 óta múzeumként működik

 

Ainolai „magányában” nem volt egyedül, öt lánya, unokái és dédunokái vették körül, akikkel sok kedves percet töltött együtt. 1947-ben tiszteletbeli doktori címet kapott Oxfordban.
1957. szeptember 20-án Helsinkiben az V. szimfóniáját adták elő, amelyen a családjának több tagja is részt vett. Azon a napon agyvérzést kapott, melybe belehalt. Ravatala Helsinkiben volt, de testét a szeretett Ainolában helyezték örök nyugalomra.

 


 

Források:
Jean Sibelius
Pándi Mariann: Jean Sibelius (1865-1957). In: Hangversenykalauz 1. Budapest: Zenemű Kiadó, 1972. p. 267-270.

Képek:
Jean Sibelius
Maria Sibelius és gyermekei
Sibelius 1891-ben
Aino Sibelius
Ainola

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás