facebook youtube rss
2016. március 18. | 07.27

Bartók Béla

Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a Zeneakadémia tanára, a közép-európai népzene gyűjtője, 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál megyében. A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, művészete és tudományos munkássága nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű. Bartók nagy vívmánya a modern zenéje mellett, hogy bebizonyította, a népdal igenis kincs, gyűjteni és ápolni kell. Színpadi és zenekari művei, kamara- és zongoradarabjai, kórusai, dalai, népdalfeldolgozásai jellegzetes magyar stílust képviselnek. Nagy hatással volt kortársaira, hogy esetenként ütőhangszerként kezelte a zongorát, illetve több művét ténylegesen ütőhangszerre írta.

 

Család

Az apa, id. Bartók Béla Nagyszentmiklóson a helyi földműves iskolát vezette, mellette tisztes szinten zongorázott, apróbb zenedarabokat szerzett, csellózni is megtanult, egy amatőr zenekarban játszott. Az édesanya, Voit Paula, német származású volt, de magyar nyelvűnek nevelte gyermekeit, Bélát és Elzát. Tanítói képesítést szerzett, zongoraleckéket is adott, a népes Bartók család lányait is oktatta Nagyszentmiklóson, így ismerkedett meg leendő férjével. Bartók Béla életútjának kezdetét betegség árnyékolta be. Egy csecsemőkori himlőoltás következményeként bőrbetegség támadta meg, testét kiütések és sebek borították ötesztendős koráig, ezért idegenek előtt addig nem mutatkozott. A testi kínok mellett megismerte a társtalanság és a szégyen kínját is. E hosszú és kínos korai betegségben gyökerezik lelki magányossága, mely egész életében elkísérte.

Bartók Béla ötévesen

A szülők, szerencsére már egészen kicsi korában észrevették, hogy nagyon szereti az éneket és a zenét. Hároméves korában kapta első hangszerét, egy dobot, ezt ütögetve kísérte anyja zongorajátékát. Már négyévesen odamerészkedett a zongorához és egy újjal lejátszotta az ismerős dallamokat. A következő évben elkezdődött a rendszeres zongoratanulás és az édesanyja volt a tanára. Ötévesen, Béla napkor már egy kis négykezessel lepte meg az apját. Bartók Béla hétéves volt, amikor édesapja hosszú betegeskedés után, fiatalon meghalt. A következő években a család számos városban megfordult, ahol az anya állást kapott, Nagyszőllősön, Besztercén és Pozsonyban. Ezekben a küzdelmes években szövődött az anya és fia páratlanul szép és bensőséges kapcsolata. Bartók édesanyja korán felismerte fia tehetségét és tudta, hogy irányításához nem elég az ő zenei képzettsége. Először egy nagyváradi tanár foglalkozott a fiúval. Kilencéves korában már különféle táncdarabokat komponálgatott. A gyermekkori apróságok közül, a tízévesen alkotott, A Duna folyása c. darab a legjelentősebb. A sajátos táncfüzér a Duna menti országokat igyekszik bemutatni a zene eszközeivel.

Pozsony

1894-től özvegy Bartókné Pozsonyban kapott tanítói állást, fiát pedig Erkel László, Erkel Ferenc fia tanította zongorára. A tizenéves Bartók már szonátákat, fantáziákat, vonósnégyeseket, zongoradarabokat írt, megismerkedett a zeneirodalommal Bachtól Brahmsig. A fiatal Bartókra Dohnányi Ernő gyakorolta a legnagyobb hatást, nyitva állt előtte a bécsi konzervatórium, de ő, szerencsére a budapesti Zeneakadémiát választotta. Dohnányi volt a Zeneakadémia első olyan növendéke, aki világhírre tett szert zongoraművészként és zeneszerzőként is. Ezután a Bartók család is úgy döntött, hogy Béla is Budapesten legyen növendék.

Bartók Béla érettségi-tablóképe

A Zeneakadémián

Bartók 1899-ben költözött Budapestre, hogy megkezdje tanulmányait zongora-zeneszerzés szakon. Thomán István és Koessler János voltak a mesterei, akárcsak Dohnányinak. Zongorista karrierje felfelé ívelt, de zeneszerzőként még nem tudott megjelenni. Növendéktársai tisztelték tudását, de szótlan, zárkózott, komor lénye kevéssé vonzotta őket. Nagy hatást gyakorolt rá Richard Strauss szimfonikus költeménye, az „Imigyen szóla Zarathustra” budapesti előadása, 1902-ben. Zeneszerzői énje még csak alakult, a magyar hagyományokat kereste és próbálta ötvözni az európai tradíciókkal. A hangszeres tánczenét, a verbunkost, a csárdást és a népies műdalt már ismerte, de a népdalt még nem, így született a nagy sikert aratott Kossuth szimfóniai költemény.

Népdalok gyűjtése

Bartók 1904 nyarán Gerlice-pusztán pihent, távol a nagyváros zajától, szép környezetben komponált. Itt találkozott egy Erdélyből idekerült parasztlánnyal, aki munka közben dalolt. A dallam nem hasonlított semmihez, amit Bartók eddig népdalnak hitt. Romantikus elképzeléssel kezdte el a kutatómunkáját, hogy összegyűjti a legszebb magyar népdalokat és a legjobb zongorakísérettel a műdal nívójára emeli őket. Így vált a huszadik század egyik legnagyobb népzenekutatójává. 1905-ben ismerkedett meg Kodály Zoltánnal, aki éppen egyetemi diplomamunkájához gyűjtött népdalokat, ismerte a szakirodalmat és azokat a fonográf felvételeket, amelyeket 1896-tól kezdve Vikár Béla készített. 1906-ban adták ki a Magyar népdalok első füzetét, húsz dalt Bartók és Kodály feldolgozásában. Az előszóból kiderül, hogy a zene iránt érdeklődő polgársággal akarják megszerettetni a népdalt. Bartók gyűjtőszenvedélye és természet szeretete más területen is megmutatkozott, szenvedélyes turista volt, gyűjtött rovarokat, növényeket, ásványi anyagokat, népi hímzéseket és cserépedényeket, mindezeket rendszerezte a vonatkozó szakirodalmak áttanulmányozása után.

Gyűjtőút Erdélyben

Bartók belátta, hogy tudományos igényű népdalgyűjtés csak fonográf segítségével végezhető. 1906-tól járta a vidéket, 1907-ben erélyi gyűjtőútra indult. Eleinte magyar dalokat, majd a környező népek zenéjét is gyűjtötte, szlovák, román, ukrán dalokat. Az aprófalvakban nagy szenzáció volt a szemüveges, szigorú külsejű budapesti tudós-fiatalember érkezése. Ámulva nézték az ördöngös masináját és hitetlenkedve hallgatták vissza rajta saját éneküket. A másokkal zárkózott Bartók azonban a parasztemberekkel kitűnően megértette magát, ha kellett románul vagy szlovákul beszélt velük. A paraszti létformát természetesnek érezte, a nagyvárost pedig riasztónak, elviselhetetlennek tartotta. Jól érezte magát a parasztok között, edényeiket, bútoraikat, zeneszerszámaikat otthon is szívesen használta.

Bartók népzenegyűjtés közben (1908)

1907-ben megüresedett egy tanári állás a Zeneakadémián, az egykori mester, Thomán tanár úr nyugdíjba vonult. Legtehetségesebb tanítványa, Bartók Béla lett az utóda, aki 1934-ig tanított a Zeneakadémián. A csinos és tehetséges akadémista hegedűs, Geyer Stefi volt Bartók első nagy szerelme, az I. hegedűversenyt neki írta, azonban az érzelem viszonzatlan maradt. 1908-ban készült el I. vonósnégyese, melyet a beteljesületlen szerelem inspirált, mellette zongoradarabokat írt. A Tíz könnyű zongoradarab leghíresebb tétele, az „Este a székelyeknél”.

Allegro Barbaro

1909-ben feleségül vette Ziegler Mártát, és 1910-ben megszületett első fiuk, Béla. 1911-ben készült el ez az alig három perces, korszakalkotó darab, az Allegro Barbaro, amely az összes Bartók-zongoramű közül a legismertebb. Kodály Zoltán visszaemlékezései szerint Bartók 1910-es párizsi szereplésekor egy francia kritikus minősítette barbárnak zenéjét és talán erre emlékezve adta Bartók ezt a címet, kissé ironikusan használva a barbár kifejezést. Tomboló szenvedély, vad ritmus, őserő, s mindez a legtisztább formába öntve. A 20. századi új zene legnagyszerűbb zongoraműve az Allegro Barbaro, egyben a zongorairodalom forradalma. Sztravinszkij Tavaszi áldozat című műve mellett az Allegro Barbaro a legjobb példa a 20. században megjelent új ritmuszenének. Bartók zenéit ekkoriban még a kritikusok és a közönség részéről is erős elutasítás fogadta, az újat alkotó művész és a közönség igénye nagymértékben elszakadt egymástól, ezért a zeneszerző önkéntes száműzetésbe vonult, a városon kívülre költözött.

A kékszakállú herceg vára

Bartók egyfelvonásos operáját előadhatatlannak ítélte egy botcsinálta bizottság, így hét évet kellett várnia a bemutatóra. A titokzatos Kékszakállú középkori mondája alapján Balázs Béla készítette el a magyar népballadák nyelvezetét követő misztériumjátékot. Az operában lélektani dráma bontakozik ki, melynek témája a nemek harca, a férfi és nő kapcsolata, konfliktusa. A Kékszakállú vára, mint a férfilélek jelképe jelenik meg, Judit, ki önként, családja akarata ellenére követi őt, a vár hét ajtaját felnyitva a lélek egy-egy titkos rekeszét ismerheti meg, s a hetedik ajtó beteljesíti Judit végzetét. A szöveg sok tekintetben emlékeztet a Wagner-operára, a Lohengrin titkát kutató Elza történetére.

A fából faragott királyfi

Az első világháború idején, 1914 és 1916 között készült el egy újabb színpadi mű, egy egyfelvonásos táncjáték Balázs Béla librettójára, A fából faragott királyfi. Egy igazi mese, van benne királykisasszony, királyfi, tündér. A bábu, amely önálló életet él – időnként szembefordul alkotójával – divatos téma volt a századforduló éveiben az opera- és balettszínpadokon. A bemutatót többször elhalasztották, ezért csak 1917 májusában szólalt meg először a budapesti Operaházban. Városszerte az a hír járta, hogy a modern muzsika ellenfelei megszervezték a darab megbuktatását, de a „karzat”, vagyis az ifjúság eldöntötte a kérdést, Bartók élete egyik legnagyobb sikerét aratta.

Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán mellett Bartók Béla is részt vett 1919-ben a direktórium munkájában. Zenei reformok egész sorát remélték: népzenei múzeum felállítását, a zenei oktatás új, korszerűbb formáinak bevezetését, de gyakorlatilag semmit sem kellett és lehetett tenniük. Bartók úgy gondolta, hogy missziót teljesít, ha továbbra is folytatja a magyarság környezetében élő népek parasztzenéjének kutatását. Gyűjtőútra nem vállalkozott többé, mert nem volt kedve útlevélért folyamodni, hogy felkeresse azokat a falvakat, amelyekbe régen bármikor eljuthatott. Folytatta az addig összegyűjtött tekintélyes anyag tudományos vizsgálatát és kereste a kapcsolatot a szomszédos népek értelmiségének legjobbjaival.

Csodálatos mandarin

Bartók egy folyóiratban bukkant rá Lengyel Menyhért történetére, és ezután írta meg balettzenéjét 1919-ben, de a hangszereléssel csak 1924-ben készült el. Ígéretet kapott a darab bemutatójára, de a történetet erkölcstelennek tartották, így elutasították és betiltották. Utcalány, gyilkos csavargók, sivár környezet valahol egy nagyvárosban – mindez nagyon távol állt az átlag polgár ízlésétől. Bartók számára nem a történet volt a fontos, hanem a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése és e szenvedés megváltása, mely csak a szerelemben lehetséges. 1926-ban Kölnben a bemutató után betiltották a darabot. Magyarországon csak Bartók halála után mutatták be a Csodálatos mandarint.

Húszas évek

Külföldön rangos folyóiratok kértek tőle írásokat a zeneművészet tendenciáiról, a népzene és az új zene kapcsolatáról, tekintélyes lapok írtak Bartókról, mint az avantgárd vezéralakjáról. Mindez ellentétben állt azzal, amit otthon tapasztalt. Külföldi koncertjein megismerkedett Sztravinszkijjel és Ravellel is, és többször megjelent saját műveivel a színpadon Németországban, Angliában és Hollandiában. Bartók komolyan foglalkozott a külföldre település gondolatával, de végül mégis maradt. A népzenei kutatómunkát, amit igazán szeretett, azt nemigen tudta volna külföldön végezni. 1923-ban, Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulójára, a város darabot rendel tőle, ez volt a Táncszvít, melyben különféle népek jellegzetes táncai jelentek meg. A népeknek ezt a „körtáncát” magyaros lejtésű dallam köti össze. A testvérré válás zenei utópiája a Táncszvít, a közönség azonban ezt nem értette és rideg közönnyel fogadta az előadást.

Bartók Béla második feleségével, Pásztory Dittával

1923-ban elvált Ziegler Mártától és egyik tanítványát, a rimaszombati születésű Pásztory Dittát vette feleségül. 1924-ben megszületett Bartók második fia, Péter. Az évek során egyre jobban törekedett arra, hogy könnyen áttekinthető zenei formákba rendezze el mondanivalóját. 1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, nagyon sok zongoradarabot írt. Új darabjai, az I. Zongoraverseny, a Zongoraszonáta, a Kilenc kis zongoradarab, és a Szabadban címmel egy szvit. Mindegyikben felismerhetőek a paraszti modellek, hangsorok, ritmusképletek.

Cantata Profana

A harmincas évek elején egyre többen érzik a totalitárius diktatúrák létrejöttének veszélyét. A fasizmus és a sztálinizmus kialakulásának idején más az „írástudók felelőssége”, kevésbé fontos a kísérletezés, minél több emberhez kell eljuttatni az üzenetet. Ennek a jegyében született meg a II. Zongoraverseny. Bartók Cantata Profana címmel kórusművet írt tenorra, baritonra és zenekarra, a librettót román karácsonyi énekek, ún. kolindák alapján állította össze. A verseket Bartók maga gyűjtötte még az első világháború előtt Erdőidecs és Felsőoroszi (Maros-Torna vármegye) községekben. A Cantata Profanát sokféleképpen értelmezték. Kiolvasható belőle egy elsüllyedő világ látomása, a szörnyű huszadik századi valóságból való egyedül lehetséges megszabadulás, a természettel való azonosulás példázata, valamint Bartók hitvallása, a népek testvérré válásának eszméje. A Cantata Profana egész jellege, mondanivalója, román népköltészeti alapja szemben állt a kor hazai közhangulatával. Az ősbemutatóra nem is Magyarországon, hanem 1934-ben, Londonban került sor. A Cantata Profana szintézisét adja mind az európai hagyományoknak, mind a különböző népi hagyományoknak.

A zongoraművész

A tudományos munka és a komponálás mellett Bartóknak sok idejét foglalta le a hangversenyezés, külföldi turnékra is gyakran vállalkozott, eljutott az Egyesült Államokba, Szovjetunióba és Európa szinte minden országába. A budapesti és külföldi rádióstúdiókban is sokat játszott, hiszen a nagy tömegekhez csak így lehetett zenét eljuttatni. Saját művei mellett gyakran tűzte műsorára Bach, Mozart, Beethoven műveit. Kedvelte az itáliai barokk muzsikát, Frescobaldit, Scarlattit, de a kortárs zenét is bemutatta, Kodály-, Schönberg- és Sztravinszkij művekkel ismertette meg a magyar közönséget.

A Magyar Tudományos Akadémián

Bartók 1934-től abbahagyta a tanítást a Zeneakadémián és ideje nagy részét a népzenekutatásnak szentelte a Magyar Tudományos Akadémián. Rengeteg új fonográffelvételt, mások gyűjtését jegyezte le és újra meghallgatta saját régi felvételeit, pontosabb lejegyzéseket készített. A harmincas évek közepétől úgy vélte, hogy a lemezfelvételeké lehet a jövő és érdemes közölni a kottát mellékletként. A Magyar Rádió stúdiójában el is kezdődött a munka. Emellett Bartók legfőbb feladatának, a régóta tervezett egyetemes magyar népdalgyűjtemény sajtó alá rendezését tekintette. Egy nagy kalandra is elszánta magát, 1936-ban Törökországba indult gyűjteni és előadásokat tartani.

Zene húros-, ütős hangszerekre és cselesztára

A fasizmus uralomra jutása után Bartók nem volt hajlandó német területen fellépni, rettegett a totális diktatúráktól. Gyakran utazott Svájcba, ahol zavartalanul dolgozhatott, mellette sokat járt kirándulni, nagyon szeretett hegyet mászni. A baseli kamarazenekar vezetője, Paul Sacher kért tőle műveket. A bemutatón óriási sikert aratott a négytételes kompozíció, melyet a túl hosszú címe miatt csak „Zené”-nek szoktak nevezni. Bartók kamaradarabot is írt a svájci muzsikusoknak, szonátát két zongorára és ütőhangszerekre, majd a Divertimentót. A Hollandiában élő Székely Zoltán hegedűművésznek hegedűversenyt írt.

Bartók és a dzsessz

A Kontrasztok című kamaradarab, klarinét-hegedű-zongora hármas a világhírű dzsesszklarinétos, Benny Goodman kérésére íródott. Bartók nemigen érdeklődött a dzsessz-zene iránt, de elvállalta a feladatot, mert tudta, hogy a dzsessz legnagyobb művészei fantasztikus hangszeres virtuozitásra képesek. A darab Bartók, Benny Goodman és Szigeti József előadásában valósággal megbabonázta a közönséget, és ezt a különleges előadást lemezfelvétel is megörökítette.

Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman

Mikrokozmosz

Bartók hosszú éveken át dolgozott azon a sorozaton, amelyet az összes pedagógiai jellegű műve közül e legjelentősebbnek tartanak. Zongoradarabokat alkotott második fia, Péter tanításához. A 153 darabot tartalmazó műve 1926 és 1939 között készült, a teljesen kezdőknek szóló etűdöktől kezdve egészen virtuóz darabokig. A darabok nehézségi sorrendben követik egymást, és mindegyik más-más, egyre összetettebb technikai feladat elé állítja a növendékeket. Bartók arra is ügyelt, hogy bőségesen legyenek szórakoztató, a gyermekek fantáziáját megmozgató karakterdarabok is, mint például a Sárkánytánc, vagy a Mese a kis légyről.

Menekülés a háború elől

Az Anschluss után Bartókban újra felmerült a hosszabb időre történő elutazás gondola, ezért kéziratait Svájcba menekítette, és kilépett az osztrák zeneszerző egyesületből. 1939 decemberében, édesanyja halála után elszakadt az utolsó szál, amely Bartókot a szakadék szélén álló Magyarországhoz fűzte. Elhatározta, hogy menekül, minél messzebbre. Mint oly sok pályatársa, ő is az Egyesült Államokat választotta. 1940 tavaszán egy koncertturnén tájékozódott az amerikai lehetőségekről, melyeket bíztatónak talált és ősszel feleségével együtt útnak indultak, Lisszabonban hajóra szálltak és október végén érkeztek New Yorkba. Új élete rosszul kezdődött, a kézipoggyászát kivéve minden csomagja, benne kéziratos formában zeneszerzői és tudományos életművének jelentős része, a vámvizsgálatok, a tülekedés és kapkodás következtében elkeveredtek. Bartók csak a következő év februárjában kapta meg a munkája folytatásához nélkülözhetetlen bőröndöket, akkor, amikor már lemondott róluk.

Úton Amerika felé 1940 áprilisában

Amerika

Bartók nem kért amerikai állampolgárságot, mindvégig magyar állampolgár maradt, mert idővel haza szeretett volna térni. Az ígért szerződések nagy részéről azonban pillanatok alatt kiderült, hogy irreálisak és előnytelenek voltak számára. A koncentrált munkához szükséges külső és belső nyugalom egyaránt hiányzott Bartók számára, erős honvágy gyötörte, és növekvő aggodalom Magyarország sorsáért. A feleségével adott közös koncertek sem hoztak sikert számára, a fáradt és betegeskedő Bartók néha lázasan lépett a pódiumra. Egyedül a Columbia Egyetem kínált átmenetileg biztos jövedelmet, délszláv dallamokat jegyezhetett le jó minőségű hangfelvételekről. Nem sokkal később az egyetem díszdoktorává avatta. Bartók 1942 óta küzdött a leukémia betegségével. Aztán jött a segítség, 1943-ban az amerikai zeneszerzők egyesülete vállalta orvosi kezelésének költségeit és nyaralást biztosított számára a Saranac Lake-i üdülőjében.

Utolsó művek

1943 nyarán javulás mutatkozott Bartók egészségi állapotában, ekkor rendelt tőle művet a bostoni zenekar karmestere, Serge Koussevitzky, ami szinte visszaadta az életkedvét. A New York állambeli Saranac Lake nyaralóhelyen 55 nap alatt megírta a zenekari Concertót, mellyel hatalmas sikert aratott. Ezután Yehudi Menuhin hegedűművésznek Szólószonátát komponált. Egy titkos terv is foglakoztatta, zongorakoncertet írni feleségének, Dittának. 1945 nyarán Saranac Lake-ben nagy munkakedvvel dolgozott, feljegyezte az itteni madarak dalolását és a dallamukat beépítette a versenymű lassú tételébe, ez volt a III. Zongoraverseny. New Yorkba visszatérve kiújultak lázrohamai, megszállottan dolgozott tovább, egy idő után azonban már csak ágyban fekve tudott alkotni. A zenekari partitúra tisztázatával azonban már nem készült el teljesen, Péter fiával még behúzatta a zárótétel ütemvonalait, de néhány taktusnyi zenekari szólam üresen maradt, amikor kórházba szállították. Ezeket utólag tanítványa, Serly Tibor egészítette ki. 1945. szeptember 26-án hunyt el New York-ban. Hamvait 1988-ban fiai hozták haza, és ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomba a Farkasréti temetőben. Bartók halála után egyike lett, a világszerte legtöbbet játszott huszadik századi mestereknek.

Kodály Zoltán gondolatai

”Boldogok, akik segíthettek neki a védekezésül maga köré vont drótsövény elbontásában. Az itt maradók dolga, hogy megnyissák az utat művei előtt; hadd jussanak ezek a művek oda, ahová szánva voltak: az emberek szívébe.” – írta Kodály Zoltán.

Bartók Emlékház

Bartók Archívum

Az archívum 1961-ben nyílt meg Szabolcsi Bence zenetörténész, alapító igazgató irányítása alatt, feladata Bartók Béla zeneszerzői és tudományos hagyatékának a gondozása, életművének a kutatása. A Bartók Archívum életrajz- és életmű-kutatások nemzetközi centruma, mely a zeneszerző Magyarországon hagyott kézirataira, könyv- és kottatárára épül. Itt található népzenekutatói munkájának hatalmas forrásanyaga és levelezéseinek jelentős része is.

 

Források:
Bónis Ferenc: Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban. Budapest: Zeneműkiadó, 1972.
Kovács Sándor: Bartók Béla. Budapest: Mágus Kiadó, 1995. (A világ legnagyobb zeneszerzői)

Képek:
Bartók Béla
Bartók Béla ötévesen
Bartók Béla érettségi-tablóképe
Bartók népzenegyűjtése közben
Bartók Béla Pásztory Dittával
Bartók Béla, Szigeti József és Benny Goodman
Úton Amerika felé
Bartók Emlékház

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás