facebook youtube rss
2016. április 19. | 06.10

200 éve született Charlotte Brontë

Charlotte Brontë angol regényírónő, a híres Brontë nővérek egyike, 1816. április 21-én született Thortonban, egy kis yorkshire-i faluban, Angliában. Ő volt Emily és Anne mellett a legdominánsabb, leginkább ambiciózus egyéniség. Három nővér, aki a saját útját próbálta járni, a saját elgondolásait igyekezett valóra váltani rövid élete, s drámaian rövid irodalmi pályafutása alatt, mégis e rövid idő alatt saját fantáziájára és szűkös tapasztalataira támaszkodva maradandót alkotott, örökre beírva magát a világirodalomba.

 

A Brontë család

Az apa, Patrick Brontë tiszteletes az ír Down grófságban született, szegény, protestáns paraszti sorból küzdötte fel magát az egyetemre és a szószékig. Az anya, a dél-angliai születésű Maria Branwell és Patrick Brontë 1812-ben házasodtak össze. Hat gyermekük született, 1814-ben Maria, a következő évben Elizabeth. Charlotte 1816 áprilisában, az egyetlen fiútestvérük, Branwell 1917-ben született. Emily 1818-ban és a hatodik gyermek, Anne 1820-ban látta meg a napvilágot. Mr. Brontë Haworth lelkésze lett, így a nyolctagú család a hegytetőn álló parókiába költözött, de nem lett népszerű pap, kívülálló maradt és akart maradni. Felesége nagyon korán, 1821-ben, harmincnyolc éves korában meghalt. A megözvegyült Patrick Brontë-nek sógornője segített felnevelni a gyerekeket, akit a testvérek Branwell néninek hívtak. A sok családi gondtól meggyötörve az apa egyre keserűbbé, egyre ridegebbé vált. Ahogy a lányai felnőttek, egyre inkább visszahúzódott előlük, egyre inkább a dolgozószoba magányába zárkózott, csak a fiát engedte közelebb magához, oktatásáról is ő gondoskodott. Branwell néni tanította a lányokat írni, olvasni és más alapismeretekre. Charlotte mindvégig megőrizte ellenszenvét a nagynénje iránt. Egyik gyerek sem szerette szigorúságát, vénkisasszonyos rigolyáit. Nem tudta az anyát pótolni, ez meg is jelenik a három nővér regényeiben, szinte mindegyik hősnő anyátlan árva.

Tabby

1824-ben a paplakba kerül egy idősebb, tanulatlan, jólelkű falusi asszony, akit Tabbynak hívtak. A bőséges élettapasztalattal megáldott asszony ismertette meg a gyerekekkel a yorkshire-i mesék babonás és mitikus világát, szívesen hallgatták meséit a környék múltjáról, tündérekről és vadászokról, a hegyek üregeiben rejtőző manókról, az éjszakánként felbukkanó lidércekről, miközben segítettek neki a házi munkában. Hatása a lányokra óriási volt, kiszélesítette a paplak zárt világában a könyvekből szerzett ismereteiket. Segített nekik felfedezni a táj szépségét. A lányok regényeiben a szülőházra és a szülőföldre vonatkozó érzéseik ebből az egyszerű asszonyból kisugárzó melegségből ered. Tabbyt mindig családtagnak tekintették, betegségében ápolták, haláláig gondját viselték.

Lelkészlányok Iskolája Cowan Bride-ben

A XIX. század első felének angol iskoláinak rémségeiről már olvashattunk Dickens és Thackeray regényeiben. A lányok hideg, rosszul világított tantermekben tanultak, fűtetlen hálótermekben aludtak, télen is napi egy órát dideregtek hóban és fagyban, vékony ruhában és félcipőben. Brontë úr először Mariát, Elizabethet, később Charlotte-ot és Emilyt is beíratta a Lelkészlányok Iskolájába. Az oktatás középpontjában a vallásos nevelés állt, mely elsősorban alázatot, feltétlen engedelmességet követelt a lányoktól, a lázadást tekintették a legnagyobb bűnnek. A mostoha körülmények, a szegényes, rideg környezet valamennyiük egészségét kikezdte. 1825 tavaszán valószínűleg tífusz, vagy tuberkulózis fertőzte meg a gyenge, rosszul táplált, állandóan fázó gyerekeket. Maria, a legidősebb testvér az elsők között betegedett meg és májusban meghalt, hamarosan egyik húga, Elizabeth is. A nővérek halála különösen Charlotte-ra és Branwellre tett mély hatást. Brontë úr soha többé nem engedte vissza életben maradt lányait, fiát is maga tanította latinra, görögre, földrajzra, történelemre és irodalomra. Charlotte később erről az iskoláról mintázza Lowoodot Jane Eyre című művében. A regénybeli Helen Burns a nővérének, Mariának az emlékét őrzi.

A Lelkészlányok Iskolája Cowan Bridge-ben

Boldogabb gyermekévek

Ezután Branwell néni leckéit már ki lehetett bírni, kedvünkre barangolhattak a vadregényes környéken, a családi asztalnál is kedélyesebb hangulat uralkodott. Családi szokások közé tartoztak az ebédlőasztal melletti felolvasások, ezeknek nagy szerepe volt a gyerekek olvasásra nevelésében. A célratörő Charlotte megpróbált anyáskodni húgai fölött, de kísérlete kudarcba fulladt, ehelyett párok alakultak ki, Charlotte játszótársa és pajtása Branwell, Emilyé Anne volt. A lányok mindig nagyon várták a leedsi újságot, a Blackwood Magazine-t és valószínű, hogy ez adta az ötletet, hogy ők is folyóiratot alapítsanak, ez volt a Young Men’s Magazine. Egyforma méretű, kis papírlapokra kezdték kézzel írni kis történeteiket a mindennapi életük eseményeiről, családi ügyekről, könyvekből, újsághírekből ismert háborúkról, gyilkosságokról, politikáról és pletykákról. A három lány és a fivérük, Branwell élénk fantáziájuk segítségével képzeletbeli birodalmakat teremtettek maguknak, mindegyikük választott magának egy-egy szigetet, s benépesítette kedvenc hőseivel, lakóit különféle szerepekkel ruházták fel, akik között nemcsak a Napóleon-verő Wellington, hanem Walter Scott is ott volt.

Charlotte, Anne, Emily

Charlotte Miss Wooler iskolájában

A kicsi, törékeny, madárcsontú, vörösesbarna hajú, rövidlátó, gátlásokkal teli Charlotte tizenöt éves volt, amikor apja 1831-ben újra iskolába küldte. Az alig 30 kilométerre levő Roe Head teljesen más, mint Haworth, az éghajlata enyhébb és környezete kellemesebb volt. Miss Wooler hét-tíz tanulót magába fogadó háza ízlésesen és kényelmesen volt berendezve, a lányok otthon érezhették magukat. Charlotte eleinte félénk és ideges volt, erős ír akcentussal beszélt, de rövidesen egy életre szóló barátságot kötött Mary Taylorral, egy textil gyáros szabad szellemben nevelt okos lányával. A jószívű Ellen Nussey volt a másik legjobb barátnője. Az iskolában jó légkör uralkodott és Charlotte szorgalmas tanulással hamarosan pótolta hiányosságait, először rajzaival, majd verseivel hívta fel magára a figyelmet. Charlotte-ot hamar befogadták, mégis hazavágyott, különösen az öccse hiányzott. 1832 nyarán azért tért haza, hogy átvegye húgai tanítását. Otthon változatlanul nagy hévvel olvasták a Blackwood Magazine-t, és mind a négyüknek a legnagyobb olvasmányélményük Byron volt.

A tanítónő

Az a terv, hogy fivérük Londonba készüljön föl festői pályájára, fölforgatta a lányok életét is. Charlotte állás ajánlatot kapott Miss Woolertől, de nagyon megviselte a szabadság hiánya, hiszen a bentlakásos intézmény szigorú fegyelme a tanítónőkre is vonatkozott, és a tanítás után a szobája süket magánya fogadta. Miss Woolernek el kellett költöztetnie az iskoláját, azonban Charlotte nem szerette az új helyet, és egyre nehezebben viselte a kötöttségeket, kötelezettséget. Ezután nevelőnő lett Stonegappe Hallban és az Upperwood House-ban is, azonban a tanítás után varrnia is kellett, és az olvasás és az írás naplopásnak számított. Charlotte rövid ideig bírta ezt az életet. 1839-ben Ellen Nussey segédlelkész bátyja, Henry Nussey levélben megkérte Charlotte kezét, azonban ő ezt visszautasította. Az 1840-es évet mindhárom nővér otthon töltötte. Miss Wooler vissza akart vonulni és szerette volna, hogy Charlotte vegye át az iskoláját, a Brontë nővérek azonban arról álmodoztak, hogy saját iskolát nyitnak. Elképzelésük szerint a francia nyelv tanításában kellene átlag fölöttit nyújtaniuk, s ehhez olyan nyelvtudással kell rendelkezniük, amit csak anyanyelvi környezetben lehet elsajátítani.

Brüsszel

Branwell néni biztosította Charlotte és Emily számára az utazás költségeit, így 1842 februárjában nekivágtak a nagyvilágnak. A lányok és Mr. Brontë Londonban, a Chapter Coffee House néven ismert fogadóban szálltak meg. A Szent-Pál Székesegyház, a Westminster, a múzeumok és a képtárak lenyűgözték a Brontë nővéreket. A harmadik napon szálltak hajóra, hogy Ostendébe hajózzanak, majd onnan tovább postakocsival Brüsszelbe, Madame Heger bentlakásos intézetébe. A francia nyelv nehézségei és a vallás, a katolicizmus elválasztotta a Brontë lányokat az iskola tanulóitól és tanáraitól is. Zavarta őket a brüsszeli templomok barokk pompája, a misék ünnepélyessége, a latin nyelve. Az iskola hatalmas kertjének tudtak csak igazán örülni, ahol jókat lehetett sétálni és tanulni. A lányok meglepően gyorsan haladtak előre. A francia irodalom tanára, Monsieur Heger, sokat olvastatott velük és szigorúan ellenőrizte dolgozataik nyelvhelyességét, fogalmazását és stílusát, igyekezett őket tömörségre, szűkszavúságra, gondos szerkesztésre, pontos kifejezésre szoktatni. Takarékossági okokból a nyári szünetre nem mehettek haza, ott kellett maradniuk a majdnem teljesen kiürült intézeti szállásukon, a magány szörnyen kínozta őket. Ősztől Madam Heger felajánlotta, hogy vállaljanak tanítást, s ennek fejében kosztot, lakást kapnak, és ingyen tanulhatnak németül és franciául, és még némi fizetést is ígért nekik. Charlotte angolt, Emily zenét tanított. Charlotte-ot hamar megszerették a belga lányok. Monsieur Heger később Charlotte-ot képzetlen zseninek nevezte, és elismerően szólt Emily leírásainak megjelenítő erejéről, képzelőtehetségéről.

Monsieur Heger bentlakásos iskolája, Brüsszel

Branwell néni 1842 októberében meghalt, kis vagyonát a három leányra és egy unokatestvérre hagyta. Charlotte egyedül tért vissza Brüsszelbe 1843 elején, de hamarosan hiányzott neki Emily, a magányosság érzékennyé tette, elvágyódott az idegen földről, hatalmába kerítette a honvágy. A nyári szünetben ismét egyedül maradt, és szinte válságos állapotba került, lázálmok gyötörték. Egyik este útnak indult, és belépett egy templomba, majd egy gyóntatószékbe. Megvallotta, hogy protestáns és hogy nincs joga katolikus pap segítségét kérni, de úgy érezte, hogy a feszültséget nem tudja tovább elviselni, ha nem kap egy tanácsadó jó szót. Emilynek is írt a gyónásról, de nem derül ki a levélből, hogy megemlítette-e a papnak a „bűnét”, egy nős férfi iránt érzett szerelmét. Charlotte egyre nagyobb tehernek érezte a tanítást, egyetlen ember érdekelte és vonzotta: Heger tanár úr. 1843 decemberében tért haza franciatanári oklevelével. Charlotte számára egyre elviselhetetlenebbnek bizonyult Haworth zárt, szűkre szabott életformája. Az iskolaalapítás terve ugyanott tartott, mint Brüsszel előtt, de a nővérek már eltávolodtak egymástól. A magány és a távolság mindent megszépített Brüsszelben, különösen Heger tanár úrhoz való viszonyát. Egyre jobban sóvárgott a férfi után, még levelet is írt Monsieurnek. Évekkel később A tanár és a Villette című regényeiben örökítette meg Heger urat.

Nővérek első lépése a siker felé

Charlotte vállalkozó szellemének és energiájának köszönhető, hogy 1846-ban megjelent a nővérek közös verseskötete, Currer, Ellis és Acton Bell álnéven. Ő szabta meg a kötet formáját, ő küldte el a tiszteletpéldányokat a lapoknak, folyóiratoknak, gondoskodott a hirdetésekről, mindezt a legnagyobb titokban. Hármuk közül Emily volt az igazi költő, az Athenaeum kritikusa jó szemmel figyelt föl tehetségére. A közös kiadás, a közös kötet összehozta a nővéreket, visszatértek régi jó szokásukhoz, esténként összegyűltek és műveikről beszélgettek. A beszélgetések témája 1846 tavaszán, a három készen álló regény, Charlotte A tanár, Emily Üvöltő szelek és Anne Agnes Grey című regénye volt. A Brontë lányok első kísérletei azonban eredménytelenek voltak, egyik kiadó után a másiknak küldözgették regényeiket, de hiába.

Jane Eyre

A lányok apját vaksággal fenyegető, súlyos betegség fenyegette, és Charlotte Manchesterbe vitte őt, rábeszélte egy műtétre. Charlotte az ápolás mellett a Jane Eyre történetével foglalkozott. Az apa gyorsan gyógyult, Charlotte pedig szorgalmasan dolgozott új regényén. Hat héttel a kézirat benyújtása után, 1847-ben jelent meg a regény. Az Athenaeum ismertetése után a Times figyelemre méltónak minősítette a regényt, dicsérte frissességét, eredetiségét, szenvedélyességét, leírásait és az emberi gondolkodás bemutatását. A regény fő témája az árvaságból bomlik ki, az árva kiszolgáltatott és magányos, a világ pedig ellenséges. Mivel a gyermekkor nem adta meg Jane Eyre-nek a hőn áhított szeretetet, mindennél jobban sóvárog rá egész életében. Jane-t ereje és elszántsága segíti át minden további nehézségen, ennek köszönheti állását és azt, hogy ellen tud állni Rochester házasságon kívüli szerelmének, hogy neki mer vágni a világnak, és másodszor is munkát tud magának szerezni. A Westminster Review az év legjobb könyvének nevezte Charlotte művét, és elismeréssel nyilatkozott róla a kor egyik nagy írója, William Thackeray is. A könyv jól fogyott, hamarosan újabb kiadásokat kellett nyomtatni. Charlotte 1847 decemberében megkapta első irodalmi keresetét és sikerétől valósággal kivirágzott. Viktória királynő „csodálatos” könyvnek tartotta a Jane Eyre-t. Currer Bell sikerére felfigyeltek, és kiadták a „másik két Bell”, azaz Emily és Anne regényét is. A Brontë nővérek is, ahogy a hőseik is, önálló nők, akik így, vagy úgy, de kezükben tartják sorsukat.

Önleleplezés Londonban

Az álnevek körül problémák adódtak, ezért Charlotte és Anne Londonba sietett, hogy tisztázzák a félreértést, hogy személyesen bemutatkozhassanak és felfedjék titkukat George Smith könyvkiadó előtt. Smith első megrökönyödése után meghívta a Brontë testvéreket az operába, ahol Rossini: Sevillai borbély című operáját látták, majd a Királyi Akadémia kiállítását és a National Galleryt nézték meg. A kiadótól kapott nagyszámú könyvvel utaztak haza a nővérek és megkérték Smith urat, hogy őrizze meg titkukat.

Családi tragédiák

1848-ban több halálest történt a Brontë családban. Szeptemberben a nővérek fiútestvére, Branwell hunyt el, akinek az alkohol és a kábítószer szétroncsolta a szervezetét. Emily szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított, és decemberben halt meg tuberkulózisban. Anne betegsége lassabban vált végzetessé, mint Emilyé, Scarborough tengerpartjánál halt meg 1849 májusában, ahol sokáig elnyúló betegségéből próbált lábadozni. Egy tábla jelzi a városban, a Grand Hotel falán, a halálának helyszínét.

A tanár

Első regényét, A tanárt (The Professor) visszautasította az a kiadó, amelyik Emily és Anne regényeit, az Üvöltő szeleket és az Agnes Greyt elfogadta. Valószínűleg rejtőzködő szándékára vezethető vissza, hogy az egész történetet túlbonyolította, hiszen a brüsszeli tanárát, Heger urat örökítette meg a regényben. Az elbeszélő szerepét férfira bízta, aki saját történetét mondja el. Charlotte erősen küszködött azzal, hogy mit és milyen nyíltsággal írhat meg brüsszeli élményeiből. A maga érzéseit és vágyait adta kölcsön a szereplőknek. Cselekvő, gondolkodó, érző ember Charlotte Brontë első regényének hőse, büszke arra, hogy egész életében nem kapott egy fillért sem, amiért ne dolgozott volna meg, szembeszáll az idegen világ ellenséges erőivel, legyőzi a rosszakaratot és a sorsot. A regény csak halála után, 1856-ban jelent meg.

Shirley

Charlotte a regény két főszereplőjében a testvéreinek állít emléket, szülőföldjének közeli múltjához, a yorkshire-i szövőmunkások gépromboló lázongásához nyúl vissza a témáért, és újra megrajzolja a kor szabadságra törő nőalakját. A címszereplő Shirleyben Emilynek – olyannak ábrázolva őt, amilyenné válhatott volna, ha megvannak rá a lehetőségei –, Caroline-ban pedig Anne alakját örökítette meg. Érdekesség, hogy Caroline anyjának a keresztneve Agnes, a lánykori neve pedig Grey, így tehát ugyanaz volt a neve, mint Anne első, önéletrajzi ihletésű regénye főszereplőjének. A könyv 1849 őszén jelent meg. A történet inkább szenvedélyekről és jellemekről szól, mintsem eseményekről. A korabeli Morning Chronicle szerint „A Shirley csodálatos könyv,…függetlensége és a gondolat kifejezés egyenessége, a szív és a művet átható érzelmek tisztasága, nagyon angol; akárcsak a jellemek férfiasan erőteljes, nyers eredetisége, valamint a stílus és előadásmód…”

Új élmények, barátságok

Shirley megjelenése és kedvező fogadtatása nem hozott megkönnyebbülést Charlotte életében, nagyon elfáradt az előző évek eseményeiben, kiadója George Smith kikapcsolódást ajánlott számára Londonban, és Smith édesanyja házában hamar feloldódott, megszerette a kiadó családját. Sokfelé elvitték, megnézték az újonnan épült parlamentet, láthatta a nagy Shakespeare-színészt, Macredyt az Otello-ban és a Machbet-ben játszani. Smith úr ünnepélyes vacsorán megismertette Charlotte-t Thackeayvel, akit a kor legnagyobb angol írójának tartott. Később találkozott a jó tollú publicistával, Harriet Martineau-vel, a női egyenjogúság különc harcosával, akivel hamarosan jó viszonyba került. Charlotte decemberben tért vissza Haworthbe, ahol a csend, a nyugalom és a megszokott kötelességek várták. Gyakori vendég volt a háznál apja segédlelkésze, Mr. Nicholls. 1950 elején, kora tavasszal apja, Tabby és Charlotte is betegeskedett, de június elején ismét Londonba utazott. George Smith mindent megtett, hogy vendége jól érezze magát, elkísérte Edinburghba is pár napra. Charlotte gyönyörű napokat töltött Skóciában, és ha nem is olyan szenvedélyességgel, mint egykor brüsszeli tanárába, de beleszeretett kiadójába. Charlotte ezen a nyáron ismerkedett meg Mrs. Elisabeth Gaskell írónővel, aki Manchesterben élt egy lelkész feleségeként és több gyermek édesanyjaként. Charlotte nem is sejtette, hogy személyében jövendő életrajzírójával köt barátságot.

Villette

Charlotte az újabb egyhónapos londoni útja során még több emberrel találkozott, kezdett beletanulni a társasági életbe, ismét a Smith család vendégeként. Elkezdett dolgozni az új regényén, a Villette-en, melyben minden korábbinál nagyobb szerepet kapott a férfiakért vetélkedő nők egymás közötti küzdelme. Ősszel ismét betegségek gyötörték, örömet csak Smith könyvküldeményei okoztak számára, különösen Thackeray új regénye. A Villette a brüsszeli emlékeket dolgozza föl, a főszereplő, Lucy Snowe alakja, Charlotte jellemvonásait viseli. A regény az írónő keserű élettapasztalatainak összefoglalása, egy magányos női lélekből kirobbanó indulatok őszinte és magával ragadó kifejezése. Villette, ez a francia nyelvű, katolikus város Brüsszellel azonos, ezért Charlotte megtiltotta regényének francia fordítását, nehogy a brüsszeli ismerősei megsértődjenek.

Brontë Parókiamúzeum, Haworth

Rövid házasság

1852 decemberében a segédlelkész, Arthur Bell Nicholls, megkérte főnöke lányának, Charlotte-nak a kezét, de az apa kereken elutasította kérését. 1854 tavaszára Patrick Brontë megbékélt Nicholls személyével, és júniusban megtartották az esküvőt, de az apa nem ment el a szertartásra. Nászútra Írországba mentek Nicholls rokonságához. Charlotte-nak tetszettek új rokonai, a legmélyebb hatást, útjuk végén az óceán látványa tette rá. Egy kirándulás után súlyosan megbetegedett Charlotte, egész télen nem tudott felgyógyulni a meghűlésből és a torokfájásból. Tabby halála 1855-ben nagyon megviselte, tovább rontotta lelkiállapotát, ezen a napon a végrendeletét is megírta, melyben mindent szeretett férjére hagyott. Charlotte nem érte meg első házassági évfordulóját, Emma című regényét töredékben hagyva, 1855. március 31-én halt meg. A családi kriptában van eltemetve a haworth-i Szent Mihály-templomban, ahol Anne kivételével minden testvére nyugszik. Édesapjuk, aki 1861-ben hunyt el, mind a hat gyermekét túlélte. Mrs. Gaskell írta meg Charlotte Brontë életrajzát, mely már 1857-ben meg is jelent.

 

 

Források:
Taxner-Tóth Ernő: A Brontë nővérek világa. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1984. (Írók világa)

Képek:
Charlotte Brontë
A Lelkészlányok Iskolája Cowan Bridge-ben
Charlotte, Anne, Emily
Monsieur Heger bentlakásos iskolája, Brüsszel
Brontë Parókiamúzeum, Haworth

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás