facebook youtube rss
2016. szeptember 06. | 23.00

Dvořák

Antonín Leopold Dvořák, cseh zeneszerző, a romantikus zene nagy alakja, az áradó érzelmek dallamokká formálója, a Prágához közeli Nelahozeves falucskában született 1841. szeptember 8-án. Hazája népzenéjének anyagát a XIX. századi romantika zenei nyelvezetébe olvasztotta. Szimfonikus zenei műfajokban alkotta kimagasló szépségű műveit. Kilenc szimfóniát, öt versenyművet, kamaradarabokat, Stabat Matert és Requiemet komponált. Versenyművei közül a h-moll csellóverseny a csellisták repertoár- és sikerdarabja. Ő volt az a művész, aki hírnevét még élete során élvezhette: ünnepelt művész volt Európában és Amerikában is. Dvořák élete jelentős részét utazással töltötte. Karmesterként tevékenykedett Németországban, Magyarországon, Oroszországban, többször járt Angliában, három évet töltött Amerikában a Nemzeti Zenekonzervatórium vezetőjeként, New Yorkban. Dvořák nemzeti hovatartozását mindig büszkén hangoztatta, arra törekedett, hogy minél több nemzeti vonással gazdagítsa műveit. Dvořák, a cseh nemzeti hős, a romantika világában felvirágoztatta és felfrissítette Csehország művészetét. Élete olyan volt, mint művészete, kiegyensúlyozott és harmonikus.

 

Fogadótól a prágai orgona-iskoláig

Apja, Frantisek Dvořák mészáros volt és egy kisebb fogadó tartozott a mészárszékhez. Kitűnő énekes volt, de játszott hegedűn és citerán is. Dvořák a fogadóban ismerte és szerette meg a zenét, sőt később ő is itt húzta hegedűjén a talpalávalót. Már néhány esztendős korában megmutatkozott zenei tehetsége, hegedűleckéket kapott és hamarosan ő is muzsikálhatott odahaza a fogadóban, és játszhatott a falusi zenekarban apja oldalán. Tizenhárom éves volt Dvořák, amikor a szomszéd kisvárosba, Zlonicébe került szakmát és német nyelvet tanulni. Itt Antonín Liehmann orgonistánál tanulhatott zenét, brácsa-, zongora- és orgonajátékra oktatta a kis Antonínt. Dvořák rajongott mesteréért, példaképének tekintette, neki köszönhette, hogy az öreg Dvořák végül is muzsikus pályára engedte fiát. 1857-től a prágai orgona-iskola növendéke lett, a brácsa nőtt leginkább a szívéhez, így bekerülhetett a Cecilia Egyesületbe brácsásként. Dvořák ebben az időben szerény körülmények között élt, így rákényszerült arra, hogy másfajta zenével keresse a kenyerét, szalonzenekar tagjaként kávéházak és kocsmák közönségét szórakoztatta. Dvořák a nép fia volt, együtt tudott érezni népével, amikor az örömét lelte a polkában.

Útkeresés

Dvořák 1862-ben az Ideiglenes Színházhoz (Prágai Nemzeti Színház elődje) került és 1871-ig tagja is maradt. Ebben az évtizedben minden idejét és erejét önmaga képzésére fordította, fáradhatatlanul tanulmányozta a zeneirodalom remekműveit. Nagy mesterek példája és alkotásai lenyűgözték Dvořákot, de ráébredt, hogy nem a két nagy kortárs, Wagner és Liszt géniuszának példája oldaláról nyílik számára a követhető út, hanem legbelülről, hazájának, otthonának, szülőfalujának, gyermekkorának élményei felől. Az útkeresés során egyetlen zeneszerző hatása bizonyult maradandónak: Smetanáé, akit példaképének is tekintett. Anyagi gondok miatt tanításra adta fejét, ami szinte minden szabadidejét felemésztette, ezért 1871-ben zenekari pályafutását befejezte és csak komponált. Szerelmes lett egyik tanítványába, aki azonban visszautasította. Bánatát a Ciprusok című dalciklusában fejezte ki. Rövid idő múlva korábbi szerelme húgát, Anna Čermákovát vette feleségül.

Dvořák és felesége, Anna Čermákova

Szláv táncok

A cseh népművészetnek a tánc rendkívüli módon meghatározó eleme, a nép erejét, életkedvét életvidámságát fejezi ki. Dvořáknak vérében voltak a táncritmusok. A táncok dallamában annyira kifejezésre juttatta a maga személyes hazafiságát, hogy a cseh nép e dallamokat ösztönösen és önkéntelenül is magáénak ismerte el. Gyermekkori élményein felül a mélységes rokonszenve a cseh nép minden rétege, parasztok, munkások, kispolgárok iránt, és művészi érzéke, mindez együttesen alakították ki művészetében ezt a jellemző népi-nemzeti vonást. (polka, furiant, sousedská, skočná) A Szláv táncok második sorozata ukrán dumkával, lengyel mazurkával, polonézzel, szerb kólóval és szlovák odzmekkel bővült. Mindkét sorozat a dallami ötletesség bőségével, gazdag ritmikájával ragad meg. Dvořák bőségesen él a zene humorával. A Szláv táncokat a Szláv rapszódiák követték, majd ennek a korszaknak egy másik jelentős alkotása az a-moll hegedűverseny.

Vysoka

Dvořák zenekari művei számára megnyerte a kor legkiválóbb mestereit, műveit a kor legnívósabb együttesei keresték és játszották Európa-szerte, a sikerek felkeltették a kiadók figyelmét. Művei odahaza is a legnépszerűbb, leggyakrabban játszott műsorszámok közé tartoztak. Sok új hívet és barátot szerzett, mint Leoš Janáček, akit a zenetörténet méltán sorol harmadik mesterként Smetana és Dvořák mellé. A szláv korszak sikerei, alkotásainak honorálása lehetővé tette, hogy minden más kötelezettségtől megszabadulva, minden idejét és erejét az alkotásnak szentelhesse. Magánéletében is most már a szabad művész szabad életét élhette. Így heteket, hónapokat tölthetett el úton, hangversenykörúton vagy barátainál vidéken, látogatóban. Dvořák a maga nyári rezidenciáját Vysokában rendezte be, ahol sógorának, Kounic grófnak birtokai voltak. Ízlésének, munkájának, kényelmének minden tekintetben megfelelő villát építtetett kerttel, lugassal. Ez a szívéhez nőtt nyaraló volt az elkövetkező évtizedekben kora tavasztól késő őszig a pihenésének és munkájának színhelye. Mindene volt a természet, a kirándulás, a túrázás. Már kora hajnalban járta az erdőket, gyönyörködött a fákban, virágokban, hallgatta a madarak énekét. Dvořáknak olyan galambtenyészete volt, hogy a környékről is csodájára jártak. Élénk kapcsolatot tartott a falusiakkal, a hajnali séta után orgonált a falucska templomában, délutánonként, esténként pedig a fogadóban jött össze a falusiakkal, akik nagyrészt a szomszédos ezüstbányában dolgoztak.

Dvořák nyári rezidenciája Vysokában

Ösztöndíj

Fáradhatatlanul komponált, 1874-ben tizenöt művet nyújtott be az osztrák állami ösztöndíj pályázatára, amit meg is nyert, és a készpénzen kívül elnyerte az egyik zsűritag, Brahms csodálatát és támogatását, később barátságát is. Dvořák ezután sorra mutatta be műveit, 1878-tól már a saját vezényletével. Brahms közbenjárására Berlinben kiadták a Szláv táncok című zongoradarabját, és az akkor már negyven felé közelítő Dvořák egy csapásra elismert művész lett. A zeneszerzés mellett a másik nagy szenvedélye a mozdonyok voltak. Prágában kora reggel első útja a közeli pályaudvarhoz és az indulásra kész mozdonyokhoz vezetett, ezeket típus és szám szerint is ismerte. A mozdonyok vezetőit is mind jól ismerte, és szívesen meséltetett magának az útjaikról. Örömét lelte abban, ha a berobogó mozdonyokat már messziről felismerte. Amikor a Prágai Konzervatóriumban tanított, egy-egy tanítványát szalajtotta ki, hogy nézze meg, melyik mozdony futott be a pályaudvarra.

Külföldi sikerek

A 1884-es tavaszi, londoni fellépése valóságos diadal volt a Royal Albert Hall-ban, 12 ezer főnyi hallgatóság előtt vezényelte a Stabat matert, amit gyermeke elvesztésének fájdalmában komponált. A londoni Novello zeneműkiadó oratórium megírására kérte fel Dvořákot, ez volt a Szent Ludmilla. A népét szerető Ludmilláról, Csehország védőszentjéről szól, aki férjével keresztény hitre térve, a pogányságból népét is keresztény hitre térítette. A 7. d-moll szimfónia kimagasló alkotás, idővel a tragikus vagy patetikus jelző tapadt hozzá. A londoni Filharmóniai Társaság felkérésére írta abból az alkalomból, hogy Dvořákot tiszteletbeli tagjává választotta. 8. G-dúr szimfónia bemutatója után a Tudományok és Művészetek Cseh Akadémiája tagjává választották, majd a Cseh Egyetem doktori címével tüntették ki. Anglia mellet szívesen látott vendég volt Berlinben, Drezdában és Frankfurtban, Csajkovszkij moszkvai és pétervári vendégszerepléshez juttatta. A külföldi elismerések tetőpontja volt, hogy a cambridge-i egyetem filozófiai fakultása a Zene tiszteletbeli doktorává avatta. A zene doktora hangversenyt adott a tudós társaság épülésére, elvezényelvén az új G-dúr szimfóniát és a Stabat matert. Hamarosan a Berlini Akadémia, majd a Bécsi Zenebarátok Társasága választotta meg tiszteletbeli tagjának. Dvořak 1888-ban tett eleget a budapesti szívélyes meghívásnak, a Filharmóniai Zenekar élén saját Stabat materét vezényelte.

Raquiem

Élete delén, pályájának a csúcsán, 1890-ben készült a Requiem. Ez a mű nem az elmúlás tragikumát hirdeti, csak szelíden, alázatosan, megnyugvással arról a fájdalomról szól, amellyel előbb vagy utóbb az élet minden szépségének, magasztosságának búcsút kell mondani. A Requiem annyira dvořáki, hogy e művére is találónak érezhetjük egyik méltatójának szellemes megjegyzését: „Dvořák még a Jóistennel is cseh nyelven társalog…”. Dvořák nehezen, de elfogadta a Prágai Konzervatórium megbízatását 1890-ben, hogy hangszerelésre, formatanra és komponálásra tanítsa a növendékeket. Tanítványai mind szeretettel, megbecsüléssel emlékeztek vissza egykori mesterükre, akinek magatartása jóval inkább hatott baráti közvetlenségével, mint professzori tekintélyének fölényével.

Amerika

Hamarosan ajánlat érkezett Amerikából a New York-i Nemzeti Konzervatórium igazgatására, tanításra, zenekari hangversenyek vezénylésére. Dvořák írta egyik levelében: „Az amerikaiak nagy dolgot várnak tőlem, mindenekelőtt azt, hogy én mutassam meg nekik az Ígéret földjére vezető utat, és aztán nagy, önálló művészetük birodalmát. Röviden, én teremtsem meg nemzeti zenéjüket!”. Az utazás előtt hangversenykörútra indult, aztán 1892. szeptember 17-én szállt hajóra, Brémában. Vele együtt utazott felesége, Anna, két nagyobb gyermeke, Ottilia és Antonín, és egy cseh származású, amerikai születésű hegedűs fiatalember, Josef Jan Kovařik. Később az otthon hagyott négy gyermeke is útnak indult New York felé. Dvořák állást biztosított Kovařik számára a konzervatóriumban és egész nyáron át vendégül látta Vysokában. A New York-i Konzervatórium tulajdonosa, a rendkívül gazdag Mrs. Thurber megkérte Dvořákot, hogy Amerika fölfedezésének négyszáz éves jubileumára írjon egy művet, ez lett a 9. e-moll szimfónia, Az Újvilágból címet kapta. A mű fogadtatása a New York-i Filharmónia Társaság hangversenyén olyan diadallá nőtt, amelyhez foghatót még senki sem ért meg Amerikában. Egy amerikai hanglemezgyár utóbb a következő ajánlással bocsátotta útjára az új szimfónia lemezét: „Ha nem is Amerika zenei ajándéka, de eddig a legszebb ajándék, amelyet a zene adott Amerikának!”. Dvořák 1895-ig maradt Amerikában, ahol élénken érdeklődött a helyi indián népdalok és a spirituálék iránt. Ezek is hatottak az itt írt szimfóniájára, egyik témája, Going Home címmel népszerű spirituálé lett. A műben Dvořák mind a cseh, mind az amerikai néger, mind az indián népzene elemeit felhasználja a hagyományos európai hangzásvilág keretein belül.

Spillville

A négy fiatalabb gyermek is végre megérkezett Amerikába, és az egész család együtt volt, a négyhónapos vakációt cseh környezetben, csehek között töltötték az Iowa állambeli Spillville-ben, cseh telepesek között. Dvořák már virradatkor felkelt, hogy kora reggeli sétára indulhasson és hallgathassa a madarak énekét, ezt az emlékképet őrzi az F-dúr vonósnégyes (scherzo). A kora reggeli sétát orgonálás követte a városka templomában, majd kocsi kirándulás következett a gyerekekkel együtt ki a farmokra, a prérire. Délután és este vendéglátók és öreg spillville-iek meséltek Dvořáknak a kis település hőskoráról, az első nehéz esztendőkről, a vasútépítésről. Különleges élmény volt Dvořák számára, amikor megjelentek a városkában a gyógyfüveket gyűjtögető és azt áruló indiánok, akik esténként énekkel és tánccal szórakoztatták az ott lakókat. Az élményt az Esz-dúr vonósötösben örökítette meg. A nyári utazások során Dvořák eljutott a Niagara-vízeséshez, mely ámulatba ejtette, a vízesés mellett jegyezte fel azt a gondolatot, mely Humoreszk legismertebb darabjának egyik témája lett.

Visszatérve New Yorkba, két jelentősebb kompozíciót írt, ezek a Bibliai dalok és A tíz Bibliai dal. Ez utóbbi a nemrég elhunyt három művész emlékének áldoz, Gounod, Csajkovszkij és Bülow emlékének. Ekkor érkezett hír apja haláláról, aztán Brahms is elhunyt. Két idősebb, már muzsikálni tudó gyermeke számára készült a G-dúr hegedű zongora szonatina, amely mind a hat gyermekének szól.

Újra otthon

Hazatérve Amerikából, a prágai pályaudvaron és a prágai utcákon hatalmas tömeg várta és ünnepelte Dvořákot. A Nemzeti Színház díszelőadását már nem is várta meg, sietett Vysokába. Hosszú tusakodás után még egy amerikai tanévre szánta el magát. 1894 októberében indult ismét New Yorkba, ezúttal már csak felesége és a legidősebb fia társaságában. Ismét szeretettel fogadták, a Filharmóniai Társaság dísztagjává választották, mégsem találta helyét. Öt hónap után, 1895 áprilisában hajóra szállt és végleg hazatért. A második amerikai útjának nagy alkotása a h-moll gordonkaverseny, mely jól tükrözi a hazájától, gyermekeitől átmenetileg elszakadt muzsikus szomorú merengését.

Utolsó évek

A versenyművet London után Budapesten is bemutatták a Vigadóban. A millenniumi ünnepségek előtti hetekben volt Dvořák második budapesti látogatása, ez alkalomból a Vigadóban adott (h-moll versenymű) hangversenyt, melyet a korabeli magyar sajtó rokonszenvesen fogadott. A hangversenyen ott volt, végighallgatta azt egy fiatal magyar művészjelölt, Bartók Béla is. Dvořák életművének új korszakában új témakör a népi mesevilág, új műfaj a szimfonikus költemény lett. Négy új szimfonikus költeménye: A víziember, A déli boszorka, Az aranyrokka és A vadgalamb. Hősi ének címmel írta meg ötödik szimfonikus költeményét, mely egyben utolsó zenekari, szimfonikus alkotása, amolyan zenekari önéletrajz. Érdeklődése ismét a színpad felé fordult, képzeletét továbbra is foglalkoztatták a mesevilág képei.

Életének utolsó esztendeit betöltötték operatervei. Ruszalka története egyike a nemzetek közötti vándortémáknak. Zenéjét színes, szimfonikus szövése teszi vonzóvá. A Ruszalka harmóniái, hangszerelése és formai felépítése terén wagneri hatást mutat, ugyanakkor dallamvilága egyértelműen nemzeti–népies eredetű, amit az opera több áriájában és egyéb részletében is meg lehet figyelni. Ruszalka tragikuma mesebeli jelkép, figyelmeztetés azok számára, akik természetes környezetükből, ahol elemükben érezhetnék magukat, elvágyódnak, idegenbe törekszenek, ott keresik boldogságukat. Dvořák 1904. május 1-én halt meg. Utolsó útja a Salvator-templomból indult, a Nemzeti Színház előtt haladt el és onnan tovább a vysehradi temetőbe. Menet közben a saját Requiem megrendítő, fölemelő, vigasztaló hangjai, dallamai szóltak.

 

 

Források:
Molnár Jenő Antal: Smetana, Dvořák. Budapest: Gondolat Kiadó, 1967.
Szabolcsi Bence, Tóth Aladár: Zenei lexikon. 1.köt. Budapest: Zeneműkiadó Vállalat, 1965. Kiadó,

Képek:
Antonín Leopold Dvořák
Dvořák és felesége, Anna Čermákova
Dvořák nyári rezidenciája Vysokában

 

 

Tovább a kategóriában: « Széchenyi István RIO 2016 »

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás