facebook youtube rss
2016. október 04. | 23.00

Aradi vértanúk emlékezete

Barabás Miklós litográfiája

Egy esős októberi nap

A szemtanúknak köszönhetjük, hogy azt a napot, azokat az órákat úgy idézhetjük föl, ahogyan történt. Baló Béni református lelkész a rabok mellett állt az utolsó pillanatukig. Sylvester Lajos élelmezési őrmester önként csatlakozott a biztosítást adó Wocher-ezred katonáihoz, mert érezte a majdani tanúskodás fontosságát. Alois Herold aradi molnárt és kompbérlőt szaktársaival együtt a kíváncsiság vitte oda. A tizenhárom éves Oláh Gyula, aki később orvos lett és Pfenningsdorf Sándor huszár őrnagy a gyászesemény befejeztével a bitón látta függni, illetve a sáncárokba heverni a megölteket és híven megörökítette az aradi közhangulatot. Azon a reggelen, az aradi várban nem is volt ébresztő, a várparancsnok riadókészültséget rendelt el. A bástyákon égő kanóccal álltak ágyúik mellett a tüzérek, és a csövek mellől nézték az alvó, fenyegetően csendes Aradot. A láncra vert tiszteket körülvették, és a menet megindult a vár egyik hátsó kapuja felé. A papok karon fogták őket, és igyekeztek könnyíteni a járást, amelyet a jobb kéz csuklójától a bal bokáig vezető lánc mindannyiuknál akadályozott.

Golyó általi halállal halt Lázár Vilmos, Dessewfy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő

Hangos szó nem esett, halkan beszélgettek. A férfiak nyugodtak voltak, főtisztekhez illő módon fegyelmezetten viselkedtek. A kivégzendők kezét megkötözték, levett láncaikat a főfoglár két katonára bízta. Néhány lépésnyire egymástól sorba állították őket a fal mellett. Lázár, Dessewfy és Schweidel szemét bekötözték, de Kiss Ernő konokul megrázta a fejét, ő látni akarta a gyilkosait. A papok félre húzódtak, az elítéltek fél térdre ereszkedtek. Fehér ingüket V betű formában kigombolták és széthajtották. Hűvös volt, Lázár és Schweidel észrevehetően megborzongott. Mindegyik térdelő előtt három katona sorakozott fel, kettőnek a fejre, egynek a szívre kellett céloznia. A tetemek mellé őrség állt, a parancs az volt, hogy a holttestek kora délutáni órákig maradjanak a kivégzés helyszínén elrettentésül, utána pedig ugyanott kerüljenek jeltelen sírba.

Négy aradi vértanú agyonlövetése (kőrajz)

Kötél általi halállal halt Poeltenberg Ernő, Török Ignác , Lahner György, Knezič Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos , Damjanich János és Vécsey Károly

A várbeli szeméthordó szekér állt a kijárat mellett tessék-lássék módon letisztítva, ülésként egy átvetett deszkával, két keshedt lovat fogtak eléje. Damjanich mankóval, megláncolva, a siralomház őreinek egyikére támaszkodva jelent meg, látnivaló volt, hogy a hatalmas test a maga erejéből nem juthat fel a szekérre. A szakállas magyar lázadóvezér szivarozott, barátságosan felintegetett a kapubástyán tolongóknak, és derűs anekdotákat mesélt. Szekerükkel ők zárták a sort, a többiek papjaik kíséretében, katonáktól közrefogva, lassú léptekkel haladtak elől. Csendesen beszélgettek. Gróf Leiningen az egyetlen, aki egyenruhában volt. Áthaladtak a fahídon, amikor Damjanich elhajította szivarját és leszólt a többieknek, hogy már látja a bitófákat, közönséges épületfa gerenda volt. A menet megállt, a katonaság négyszögben vette körül a kivégzés helyszínét. A tábornokok és a papok Damjanich szekere körül gyülekeztek. Ezután olvasni kezdték az ítéletet és az indoklást. A csendes, nyugodt Aulich az utolsó éjszakáját Horatius olvasásával töltötte. A mindössze 36 éves, alacsony termetű, vöröses hajú Poeltenberg a 4. sz. Sándor huszárezred rangidős kapitánya volt. Baló Béni református lelkész visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a vértanú haláltusája hosszú és szörnyű volt. Az akasztást nézték a többiek, a tábornokok szótlanok voltak, gróf Vécsey Károlyról feljegyezték, hogy különösen behatóan figyelte, szinte vérfagyasztó nyugalommal tanulmányozta társainak a halálát. Az elítélteket senki sem tájékoztatta, hogy milyen sorrendben végeznek velük. A kegyetlen számítás pontosan tudta, hogy az utolsó néhány perc is örökkévalóságnak tűnhet, fokozza a félelmet és a gyötrelmet. Poeltenberg Ernő megkapta azt a kegyet, hogy legelsőként hallhatott meg. Török Ignác tábornok, az erődítéstan egykori tanára, a kiváló hadmérnök volt a következő, gyorsan halt meg, egyesek szerint az utolsó előtti pillanatban szívszélhűdést kapott. Láhner György az előzőekhez hasonlóan sorra kezet fogott megfogyatkozott társaival, és halk szomorú mosollyal azt mondta, hogy ma van az ötvenegyedik születésnapja. A magyar honvédség fegyvergyártásának megteremtője nyugodtan lépett a zsámolyra, a hóhér gyorsan végzett vele.

Thorma János: Aradi vértanúk

A tábornokok mind istenhívők voltak, de a horvát határőrvidéki katonacsaládból származó Knézič Károly különösen vallásos volt, társai halálát figyelve folyamatosan imádkozott. Nagysándor az utolsó szó jogán az „Éljen a haza!” kiáltás közben érezte szorulni torkán a hurkot. Leiningen-Westerburg Károly majdnem olyan magas volt, mint a szekéren ülő Damjanich tábornok. Amikor a hóhérsegédek megragadták és valósággal ráemelték a zsámolyra, nyomban észrevehető volt, hogy szörnyű halála lesz, hiszen a lába a földig ért. Aulich Lajos halála gyorsabb volt. Damjanich a legtekintélyesebb volt a lázadóvezérek között. Harsány szókimondó modorát nem mindenki szerette, de elismerték katonai képességeit, ő volt az egyetlen, aki sosem vesztett csatát vagy ütközetet, a katonái pedig éltek-haltak érte. Damjanich ledobta magáról köpenyét és a lelkészek segítségével lekászálódott a szekérről, odasegítették a zsámolyhoz, felállva magasabb volt az akasztófánál. Utolsó szavaival a feleségére és az országra gondolt: „Szegény Emíliám… Éljen a haza!”. Az akasztottak feje, érthető módon oldalra billent, Damjaniché azonban egyenes maradt. Gróf Vécsey Károlynak nem volt kitől búcsúznia, az ítélkezők nem véletlenül hagyták utolsónak, ugyanis az aradi várat Vécsey foglalta el a császáriaktól. Az utolsó előtti bitófa mellett elmenve lehajolt, és megcsókolta a meggyötört Damjanich még meleg kezét.

A vértanúk levétele a bitófákról

Lenyűgöző, emberfeletti bátorsággal viselték el a halált, egyikük sem készült ifjúsága óta mártíromságra, életvidám katonák voltak. A milliomos földesúr, Kiss Ernő, a gazdag főúr, Vécsey, az elszegényedett német arisztokrata, Leiningen, már a szabadságharc előtt magyar érzelművé lett hivatásos katona, Damjanich, a republikánus demokrata, Nagysándor, a vasúti tisztviselő, Lázár, a harmincéves hű szolgálatért osztrák nemességet kapott őrnagy, Schweidel, a kitűnő mérnök, Török Ignác, a legelőkelőbb magyar nemesi családok egyikének sarja, Dessewffy, egy iparszervezési tehetség, Láhner, az osztrák felső középosztály tagja, Poeltenberg, a horvát határőr ivadék, Knézičh, és a pozsonyi fogadós gyermeke, Aulich sorsa találkozott ezen a napon, nem véletlenül.

A szabadságharc főtisztjei, a mártírok emberközeli kapcsolatban éltek beosztottaikkal. Ezrek, tízezrek ismerték őket, beszéltek velük, látták példaadásukat, részvételüket a harcokban. Mellettük lovagoltak, közös tábortűznél ültek. A lovasrohamokban Nagysándor és Dessewffy az élen küzdöttek. Damjanichot ezrek látták nagy nyugalommal szivarozni a heves puskatűzben. Leiningent egy alkalommal megviccelték, mert elhajolt nyergében a süvítő golyó elől. Buda ostrománál a tábornokok is a bástyáknak vetett hágcsón, közelharcban érkeztek a várba. Az ilyen történetek nem merültek feledésbe, a történetek szájról szájra jártak. Damjanich imája kézzel sokszorosítva járt az országban kézről kézre: „Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!”. Az özvegyek támogatása természetes volt, Lázárné Reviczky Máriának egy ideig Prohászka Vilmos, aradi levéltáros adott szállást, Láhnerné, a fiatal és nagyon szép Lucia Concetti előbb Damjanichné anyjánál talált menedéket, majd Makón, amíg vissza nem költözött hazájába, Olaszországba. Knezičet özvegye nem sokkal élte túl, árváinak nevelési költségét Bartakovics egri érsek vállalta magára. Damjanichnét hosszú élete végéig, mint a nemzet nagyasszonyát köztisztelet övezte.

 

Források:
Ordas Iván: Az aradi tizenhárom. Budapest: Móra Kiadó, 1988.

Képek:
Barabás Miklós: Az aradi vértanúk
Négy aradi vértanú agyonlövetése
Thorma János: Aradi vértanúk
A vértanúk levétele a bitófákról

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás