facebook youtube rss
2016. december 01. | 08.23

150 éve született Kandinszkij

Vaszilij Kandinszkij orosz festő, teoretikus, az absztrakt festészet egyik megteremtője, 1866. december 4-én született Moszkvában. Művészete Oroszországhoz, Németországhoz és Franciaországhoz, tanári munkássága a Bauhaushoz kötötte. Más orosz avantgárd mesterekkel ellentétben Kandinszkij művészete nem tükrözte a sorsát, nem teherként hordozta azt, saját maga választotta meg, hogy hol él és hogyan dolgozik. Kandinszkij európai neveltetésű művész volt. Absztrakt művei az erőteljes és bonyolult gyökerű ikonművészetből táplálkoztak. Korai nonfiguratív kompozícióit nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Absztrakt formái olykor antropomorfikus jelenségekhez hasonlítanak. Kortársai közül Kandinszkij munkásságában jelentkezik legerőteljesebben a kezdet és vég, az örök megújulás, a hallhatatlanság egysége. Művészete természetesen és mélyen harmonizált a XX. század képi rendszerével és problémáival. Oroszországban művészként ismerték meg, hosszú ideig orosz motívumok és érzések vezették az ecsetjét. Németországban lett hivatásos és nagy, nemzeteken átívelő mester. Életének utolsó évtizedében Franciaországban már világhírességként fogadták.

Gyermekkor

Vaszilij Kandinszkij egy teakereskedő családban született Moszkvában, apja szabadelvű, művelt ember volt, egy kereskedő cég igazgatója, édesanyja a szép és eszes Lidija Tisejeva volt. A három éves gyermeket a szülei már magukkal vitték olaszországi útjukra, Velencébe, Firenzébe, Rómába. A család 1871-ben Odesszába költözött, a szülők ellentétes vérmérséklete válásra kényszerítette őket, és a nagynéni vállalta magára az ötéves Kandinszkij nevelését. Nagynénje, – aki az anya távozása után is a családdal maradt – németül olvasott fel germán meséket-mondákat, melyek kincsestára táplálta művészi képzelőerejét. A kis Vaszilij gordonkázni és zongorázni tanult, verseket írt és festett is. 1885-ig egy odesszai középiskolában rajzot és zenét tanult, majd a Moszkvai Egyetemen 1886-1889 között jogot tanult.

Vaszilij Kandinszkij

Festővé válás

Egyetemi tanulmányai befejezése után elvette feleségül az unokahúgát, Anja Csimjakint. 1899-ben Vologda északi tartományába utazott a paraszti szokásjog és a pogány hiedelmek tanulmányozására. Sztyeppék, erdők, falvak egész sorát járta végig, tanulmányozta a falusi építkezést, a faragványokat, bútorokat, ikonokat. Két rövidebb utat tett Párizsba is, de ez kevesebb nyomot hagyott emlékeiben, mint a vologdai út. Nagy élmény volt Kandinszkij számára Rembrandt mesterművei az Ermitázsban és a francia impresszionisták kiállítása Moszkvában. Az 1890-es évek elejéről származó festményei között vannak tájképek, amelyeket festőkéssel vastagon felrakva eleinte komor, később intenzív színekkel festett meg. Ezekkel párhuzamosan készültek képzeletszülte képei is. Ezt a korszakát technikai kísérletezések jellemzik. Temperával festett sötét papírra, amellyel hátulról megvilágított, áttetsző felület benyomását tudta kelteni. Sok fametszetet is készített, amelyeken világos foltok alkotják a képet a fekete háttér előtt. A világos és sötét tónusok összetétele az ornamentikát hangsúlyozza, gyengíti a figura és a háttér különbözőségét, így közelíti a kompozíciót az absztrakcióhoz. Első képei már érett férfiként, harmincas éveinek derekán, a századfordulón születtek. Kandinszkij üvegfestményei eredeti irányt képviselnek munkásságában. Fény felé tartva az üveg enyhén áttetsző tükörként viselkedik. Egyszerre idézik föl az orosz tündérmesék és a gótikus katedrálisok festett üvegablakait. Kandinszkij megelőzte korát, hamarosan ez a technika is egyetemes normává vált.

München

Németországban akart tanulni, Münchent Párizs elé helyezte, így 1896-ban odament festészetet tanulni. Az ortodox kereszténység, az orosz népművészet, különösen a színezett népi fametszetek szellemiségét vitte magával. Kandinszkij egyik írásában meghatározó élményének nevezte Wagner Lohengrinjének megismerését, melynek kapcsán formálódott meg benne a festészet és a zeneiség összekapcsolásának igénye. Anton Ažbe, szlovén pedagógus és festő művészeti magániskolájában élő minta utáni rajzolást tanult. 1900-ban, az akkor legismertebb német grafikus, Franz Stuck tanítványa lett, azonban egy év után őt is elhagyta. Művészi öntudatát már a századforduló idején nagy mennyiségű vizuális és filozófiai információ segítségével formálta. 1901-ben Kandinszkij és társai megalapították a Phalanx nevű művészcsoportot, amelynek saját rajziskolája lett. Hamarosan tanítani kezdett rajzot és festészetet, az motiválta, hogy olyanokkal kerüljön párbeszédbe, akiket ugyanazok a dolgok érdekelték, mint őt. Kandinszkij számára az alkotás folyamatának a megértése volt a legfontosabb. A művészcsoport tekintélye annyira megnőtt, hogy három év alatt tizenkét kiállítást rendeztek, a tagok mellett a legújabb nemzetközi művészeti mozgalmak – art nouveau, szimbolizmus, impresszionizmus – képviselőinek alkotásait is bemutatták. Kandinszkij szervezői tevékenysége mellett művészetelmélettel is foglalkozott, számos kritikai írása jelent meg az Apollon és a Mir Iszkusztva orosz folyóiratokban. Kandinszkij 1902-ben elvált feleségétől és utazni kezdett, hogy megismerje kora művészetét. Oroszország kivételével mindenhová elkíséri Gabriele Münter, aki tizenhárom éven át volt társa a festőnek. A Phalanx 1904-ben feloszlott. Kandinszkij részt vett a Moszkvai Művészetek Társasága kiállításán 1905-ben. Szerepelt a Der Brücke (A híd) nevű csoport drezdai kiállításán, a berlini Session és a párizsi Salon kiállításain is. A drezdai Die Brücke, az első expresszionista csoport kiállításán való részvételével meghatározta helyét a művészetben. A század első évtizedének végére stílusa tovább haladt a síkszerűség felé: minden színfolt egyforma intenzitású lett. 1906-1907 között Münter Sévres-ben és Párizsban élt, de úgy látta, hogy a párizsi befolyás veszélyezteti saját belső törekvéseit, ezért visszatért Münchenbe.

Murnau

1908-ban házat vásároltak Münterrel a hegyvidéki Murnauban, egy kis felső-bajorországi városban. Kandinszkij szenvedéllyel és erős színekkel festette a tájképeit. Magára talált Murnauban, München hegyes-völgyes külvárosában. Vázlatokat készített színházak számára, elméleti kutatásokat folytatott, és 1909-ben megszervezte az Új Müncheni Művészegylet nevű csoportot, melynek egy év múlva az elnöke lett. Ebben az időben művészetében – éppúgy, mint a festészet világában – forradalom játszódott le, amely egyfajta „mesteriskolának”, önismereti leckének volt tekinthető. Az egyéniség és a művészetek szintézise érdekelte legfőképpen. 1909-ben rendezték az egylet iskolájának első kiállítását, amelyen már számos nemzetközi mozgalom legjelesebb képviselői is bemutatták alkotásaikat. 1909-1910 telén az Odesszai Nemzetközi Kiállításon ötvenkét művét mutatta be. Kandinszkij megtalálta a szín, a vonal és a forma titokzatos ritmusait, a tárgyi világból a tiszta formák világába lépett. Murnau emlékezetébe idézte a gyermekkora tárgyi világát és képeit. Murnau-i tájképek az anyagi világtól való ünnepélyes elválást, egy más szellemi és felszabadult világba való belépést mutatják. 1911-ben festette első absztrakt képét, és ekkor szakított a művészegylettel is. Döntését A német művészek tiltakozása című írás váltotta ki, amely a konzervatív szemléletű művészek álláspontját képviselte és mutatta be. Franz Marc kezdeményezésére a Piper Kiadó a Harc a művészetért című antológia megjelentetésével válaszolt, melyben Marc és Kandinszkij mellett számos festő, író és teoretikus fejtette ki véleményét. Ugyanebben az évben megjelent Kandinszkij első jelentős írásos munkája, A szellemiség a művészetben címmel. Írását a spirituális gondolatok problémájának szentelte. Véleménye szerint az új művészet a színek nyelvén fog beszélni, a színeknek a lélekre tett hatásáról elmélkedett: „Általában a szín olyan erő, mely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezegteti a lelket.” Modernista művészek többségéhez hasonlóan Kandinszkij sem tudta műveit elképzelni elméletek és magyarázatok nélkül. Valójában az elméleteinek rendszerét magyarázta, mindig a szintézisre törekedett.

Der Blaue Reiter Almanach

1911-ben megalakult a Der Blaue Reiter (A kék lovas) csoport és a következő évben a Piper Kiadó megjelentette a hasonló címet viselő almanachját, mely a tagok műalkotásait, tanulmányait és a Második Bécsi Iskola tagjainak, Schönberg, Berg és Weber cikkeit tartalmazza a kortárs zenéről. Kandinszkij közel állt Schönberghez, barátja volt. Hamarosan ezzel a csoporttal is szakított és 1912-ben megnyílt az első önálló kiállítása Berlinben. 1913-ban New Yorkban, 1914-ben Kölnben állított ki. Az 1910-es években készült nonfiguratív kompozíciói a spirituális világba vezettek. A festményeiben jelen levő művészeti tartalom állandó változékonyságot mutat, művészete a valamivé válás folyamata. Képein a változékonyság parafrázisát, az örök megújulást látjuk. 1913-ban verseskötete is megjelent Hangok címmel, a versek a világ körforgásáról, keletkezéséről, eltűnéséről és átalakulásáról szólnak.

Újra Oroszországban

Az első világháború kitörésekor, mint orosz állampolgárnak, el kellett hagynia Németországot, először Zürichbe menekült, majd onnan Oroszországba utazott, visszatért Moszkvába, így írt erről: „…Moszkva a termőföld, amelyből az erőmet merítem, ahol azt a spirituális életet élhetem, amely a munkám nélkülözhetetlen feltétele.” A háború szétszórta a Blaue Reiter csoportot. 1917-ben feleségül vette Nyina Andrejevszkaját, az Orosz Hadsereg egyik kapitányának a lányát. Az októberi forradalom után Kandinszkij számos tisztséget viselt az újonnan létrehozott szovjet művészeti intézményekben. A Művészeti Kultúra Intézete alapító tagja és festészeti osztályának vezetője lett. Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után részt vett a szervezési munkákban, egész Oroszországban múzeumokat alapított és meg akarta reformálni a művészeti oktatást. Azonban az a terve, hogy a színek és a formák elméleti analízisére alapított tanfolyamokat indítsanak, a művészek többségénél ellenállásba ütközött. Kandinszkij készségesen fogadott el számos hivatali pozíciót az újonnan alakult kormányszerveknél, a Festészeti Kultúra Múzeumának igazgatója lett. 1920-ban ötvennégy képét állították ki Moszkvában. Kandinszkij egyre nagyobb konfliktusba keveredett, különösen kollégájával, Rodcsenkóval, aki szintén a Művészeti Kultúra Intézete tagja volt. Az értelmiség sok más liberális gondolkodású tagjához hasonlóan feltételezte, hogy a haldokló cári hatalomtól való megszabadulás után a dolgok jobbra fordulnak. Azonban semmi sem lett jobb, így 1921 decemberében végleg elhagyta Oroszországot és Németországba költözött.

Bauhaus

Először Berlinbe ment, de ott egyedül érezte magát, mivel számos barátja, köztük Franz Marc is meghalt a háborúban. Örömmel fogadta Walter Gropius meghívását, hogy az újonnan alapított weimari Bauhaus iskola tanára legyen. 1922-ben el is kezdte a tanítást. Kandinszkij azáltal vált mesterré, hogy másokat vezetett. Ez az időszak számára a teljes önmegvalósítást jelentette, úgy érezte, hogy jó helyen van. A formák tulajdonságainak keresésével foglalkozott. A Bauhaus azt a célt tűzte ki, hogy a korszerű művészet nyílt kérdéseire gyakorlati kísérletekkel és közös alkotásokkal keressen választ. A Bauhausban nemcsak olyan kurzusokat vezetett, amelyeket Moszkvában fejlesztett ki, hanem a munkájába bevonta a Gestalt-pszichológia legújabb eredményeit is. A Bauhausban nemcsak a monumentális művészetről alkotott elméleteinek élt, hanem tanítványai segítségével megvalósíthatta saját nagyszabású terveit is. A tanításaiban használt formai analízis teljesen újszerűnek bizonyult, kompozícióit az egyes formák közti feszültségből építette fel. Ezt a felfogást igyekezett szabályokba fektetetni. Ez az analízis az 1926-ban megjelent Pont-vonal-sík címen jelent meg Münchenben. A Bauhausban töltött évek során kezdett el dolgozni a Világok című sorozatán, melyeken határozottan állította szembe a kicsiben és a nagyban rejlő nagyszerűséget. A Kis világok sorozat tizenkét színes litográfiákból, fametszetekből és rézkarcokból álló nyomatán Kandinszkij addig sosem látott szabadsággal használja a technikát és ismereteit. Bennük a XX. századi művészet motívumai egybefonódnak, felidéződnek, az asszociációk kavalkádjai olyanok, mint a „lelki képcsarnokok”. A Bauhaus és Kandinszkij szellemisége sokban rokonságot mutatott, a professzionalizmusban, a racionalizmusban, az intellektuális kifinomultságban és a szűkszavúságban. 1924-ben a Bauhaus kollégáival megszervezte a Die Blaue Vier (A kék négyek) csoportját, amelynek előadásai és kiállításai az Egyesült Államokba is eljutottak. 1925-ben a Bauhaus Dessauba költözött. Kandinszkij 60. születésnapjára megjelent a Bauhaus folyóirat első száma, melyet a művésznek dedikáltak, tiszteletére számos retrospektív kiállítást rendeztek. 1927-től a Bauhaus festészeti osztályát Kandinszkij vezette. A festő 1928-ban lett német állampolgár. Ebben az időben Muszorgszkij Egy kiállítás képei című, általa rendezett darabját mutatták be a dessaui Friedrich Színházban. Ugyanebben az évben Grophius elhagyta a Bauhaust, Kandinszkij pedig egyre jobban visszavonult a tanítástól. 1931-ben körutazást tett, beutazta Egyiptomot és a Közel-Keletet.

Szvingelés

Utolsó évtized Párizsban

Amikor a nácik 1933-ban bezárták a Bauhaust, Kandinszkij Franciaországba emigrált. Utolsó berlini képe, a Fejlődés barnában nyilván a barnainges rohamosztagosokra utal. Utolsó korszakában az organikus és geometrikus stílust ötvözte, formái dinamizmusát játékos könnyedség váltotta fel. Képein időnként egy kéz vagy arc is felbukkan. Utolsó éveinek alkotásain egyes részek azonosítatlan élőlényekre emlékeztetnek. 1937-ben számos művét lefoglalták a német múzeumokban és megsemmisítették őket. 1939 márciusában a nemzetiszocialisták irányította Németország több ezer ilyen festményt égetett el nyilvánosan, ide tartoztak a zsidó festők művei, valamint a tetszőleges nemzetiségű festők által készített nonfiguratív alkotások. Marc Chagall, Franz Marc, Paul Klee, Piet Mondrian és mások művei mellett Kandinszkij néhány, Németországban lévő alkotása is megsemmisült a tűzben. Kandinszkij visszavonultan élt és dolgozott egy kis lakásban, melynek nappaliját műteremmé alakította át. Ilyen szerény körülmények között dolgozta ki vizuális kifejező eszköztárának végső változatait. Kései képein a legszembetűnőbb változás a színhasználat terén mutatkozik. Az új színekhez új formai idiómákat dolgozott ki. Az alapvető geometrikus formák elképesztően változatos kontúrokká olvadnak, melyek közt a biomorfikus alakzatok uralkodnak a geometriai jellegűek felett. Puhatestű tengeri lényektől kezdve az állattan prototípusain át a méhen belüli fejlődés szakaszában levő formákig, mindenféle élőlények népesítik be képeit. Párizs művészeti légköre elősegítette Kandinszkij művészi pályájának végleges kialakulását, a lehiggadt és érett alkotói korszak elérését. Neuilly-sur-Seine-ben halt meg 1944. december 13-án.

 

Források:
Bihajli Merin Oto: Vaszilij Kandinszkij: Út az absztrakcióhoz. In: Huszadik századi művészportrék. Újvidék; Budapest: Fórum Kiadó: Gondolat Kiadó, 1970. p. 139-159.
Mihail Guerman: Vaszilij Kandinszkij 1866-1944. Budapest: Gabo Kiadó, 2005.
Művészlexikon. 2. köt. Budapest: Corvina Kiadó, 1994.

Képek:
Sárga, vörös, kék
Kandinszkij
Der Blaue Reiter Almanach
Szvingelés

 

 

Tovább a kategóriában: « KARÁCSONY NINO ROTA »

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás