facebook youtube rss
2017. január 22. | 23.00

185 éve született Édouard Manet

Édouard Manet francia festő és grafikus, 1832. január 23-án született Párizsban. A romantikus hangulatú spanyol jelenetek a munkásságának első időszakát jellemezték. Ezzel egy időben, párhuzamosan készültek nagy csoportképek, és megjelent a modern városi élet ábrázolása is. Művein főleg mulatókat, bárokat, divatos párizsi dámákat, tájképeket, csendéleteket festett. Manet hűséges fia volt a polgárságnak, elsősorban ennek az osztálynak alkotott, ennek az életét ábrázolta, innen várt elismerést. Művészetében és életvitelében is vállalta a polgári világot. Művészi hitvallása: rádöbbenteni a polgárságot a saját életének valóságára, és ebben a polgári valóságban kibontani a szépség olyan lehetőségét, mely méltó folytatása a klasszikus reneszánsz mestereknek, de egyben újszerű is, témában, tartalomban és formában egyaránt. Manet műveinek elegáns szépsége, könnyedsége és valóságszemlélete ma is elbűvölő, a valóságot mindig a harmónia világába emelte. Művészi célját így fogalmazta meg: „Az ember legyen korának gyermeke és azt csinálja, amit lát.” Mindezt elbűvölő eleganciával tette. Életművét a klasszikusok közé sorolják, ő az utolsó nagy mester, akiben felragyog pompás szépségében az életöröm és a formai elegancia.

 

 

 


Család

Manet Párizsban, éppen a Louvre-ral szemben született. Apja, Augusta Manet, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa volt, anyja, aki három gyermeknek adott életet, szintén a francia polgársághoz tartozott, a szülőknek tekintélyes vagyonuk volt. Mogorva és megközelíthetetlen apja nem tűrt ellentmondást. Anyja, Eugénie-Desirée Fournier, az aggódó szeretetet képviselte. A Rollin Kollégiumban kezdte meg tanulmányait, már itt kitűnt jó rajzkészségével, elsősorban az iskolatársairól készített rajzaival. Egyik osztálytársa volt Antonin Proust, aki később a szépművészetek minisztere lett. Középiskolás kora óta – apja tudta nélkül – magánúton tanult festeni, a költségeket egyik rokona fedezte. Amikor kikerült a kollégiumból a család tengerésztiszti pályára szánta. A Tengerészeti Főiskolára nem vették fel, ezért 1848 decemberében egy Brazíliába induló hajón vállalt munkát, hogy beletanuljon a szakmába. A napsütötte Rio de Janeiro feledhetetlen és felszabadító élmény volt számára, ekkor határozta el, hogy festő lesz. Miután másodszor sem sikerült a felvételi vizsgája, szertefoszlottak a család illúziói, és az apja, ha keservesen is, de hozzájárult ahhoz, hogy festő legyen.

Tanulóévek, utazások

1850-től a maradi, merev gondolkodású Thomas Couture műtermébe kezdett tanulni. Manet a régi nagy mesterek műveit tanulmányozta, a Louvre-ba járt másolni Velázquez, Rembrandt, Tiziano, Tintoretto, Giorgione, Delacroix, Goya és Ribera munkáit. Sok irányból érdeklődött, sok hatást tudott befogadni, művészi ideálját a festészet klasszikusai között találta meg, érdeklődéssel és csodálattal viseltetett a reneszánsz mesterei iránt. 1855-ig maradt Couture-nél, közben viták, heves összecsapások voltak mester és tanítványa között, általában a modell beállítása miatt. Manet kritizálta a megkívánt pózokat, a természetes, közvetlen magatartást szerette. Az itt eltöltött néhány év nem volt haszontalan, mert kitűnő mesterségbeli tudást szerzett a festészet, a rajz és a sokszorosító eljárások területén. A mester tanácsára sokat utazott, tanulmányozta az európai múzeumok képeit, és ez nagymértékben hozzájárult művészi fejlődéséhez. 1853-ban Eugène nevű testvérével Firenzébe utazott. Itt lemásolta Filippino Lippi Ifjú képmását és Tiziano Urbinói Vénuszát. 1856-ban Manet már saját műtermet rendezett be. 1858-ban újabb nagyobb utazást tett Belgiumba, Hollandiába, Itáliába, Münchenbe és Bécsbe. Suzanne Leenhoff, mint zongoratanárnő működött a Manet házban, itt talált egymásra Suzanne és Manet. Kapcsolatukból egy fiú született, ő volt Leon Koëlla. Manet az apja halála után, 1863-ban feleségül vette Suzanne-t, aki kitűnő, jóságos társa volt, maga is művészlélek, így megértette, hogy férjének szabad és kötetlen életre van szüksége. Manet örömmel és szeretettel tért haza esténként a családi körbe.

Spanyol korszak

Velázquez hatása érezhető az Abszintivó című, 1858-as festményén, amely egy Collarde nevű bohém párizsi festőt ábrázol, a képet nem engedélyezték az 1859-es Salon kiállításán bemutatni. Ugyanennek a korszaknak a termése a Fiú cseresznyével, a Kutyás fiú és az Öreg zenész. Még nem töltötte be a harmincadik életévét, amikor Párizsban már beszélni kezdtek róla. Kitűnő társalgó volt, zenerajongó, irodalmárok barátja, mosolygó, szőke szakállú, elegáns fiatalember, a művelt nagyvárosi polgár megtestesítője. A Spanyol énekes és a Kisfiú karddal című képek mutatják vonzódását a spanyol témákhoz és Velázquez iránti tiszteletét. A Spanyol énekest már kiállíthatta az 1861-es Salon kiállításán. A spanyol korszakát az Epizód egy bikaviadalról és a Halott torreádor című képek zárják.

Spanyol énekes

Zene a Tuilériák kertjében

Zene a Tuilériák kertjében című festmény sokalakos kép, ahol a nyilvános hangversenyen hölgyek, urak, kislányok, nevelőnők zsúfolódnak össze ezen a mozgással teli képen. A kép több modelljében valóságos és neves személyek láthatók, mint Charles Baudelaire, a költő barát, Offenbach, a zeneszerző, testvére, Eugène Manet és maga a festő is. Barátság fűzte Baudelaire-hez, azonos nézeteket vallottak a kor művészetéről. A költő tanulmányt is írt festő barátjáról A modern élet festője címmel. A csoportportré műfajának igen nagy a szerepe a modern festészetben. Manet a látvány egészét, az optikai összbenyomást akarja megmutatni, az a célja, hogy ne a részleteket, hanem a látványra jellemző hangulatot, atmoszférát lássuk, érezzük az újszerű, mozgékony életmódot, amit az új nagyvárosi polgárság kialakított.

Zene a Tuilériák kertjében

Aktok

Manet 1862-ben ismerte meg Degas-t, Pissarrót, Renoirt és azokat a festőket, akikből az impresszionisták csoportja összeállt. 1862 és 1864 között már másfajta képeket is festett, csendéleteket (halat, gyümölcstálat, pünkösdirózsát), tengerparti tájképeket, jeleneteket lóversenyről. Ezeket két remekmű követte. Az egyiket eleinte Fürdőnek nevezték, ma a Reggeli a szabadban címen ismerjük, amelyet Manet csak a Visszautasítottak Salonján (Salon des Refusés) mutathatta be. A festmény széles körű elutasítást váltott ki, a sajtó kigúnyolta, a közönség pedig tömegesen tódult oda, hogy megnézze. A képen két fiatal művész beszélget a füvön ülve, mellettük egy szép akt (Victorine Meurend), szintén ülve, oldalnézetben, a háttérben egy másik, fehér inges fürdőző nő látszik.

Reggeli a szabadban

A másik aktot még hevesebb támadás érte, a modell itt is Victorine volt. Az Olympia egy fiatal kurtizánt ábrázol az ágyán, mezítelenül, miközben egy virágcsokrot hoz neki néger szolgálónője. Támadták a kép szemérmetlenségét és a nő lábánál a fekete macskát is. Manet legtöbbet vitatott műve a nagyvárosi ember szépségvágyát, gondtalan életet alakító elképzeléseit festette meg. A kép Giorgione Vénuszára és Tiziano Urbinói Vénuszára vezethető vissza. Manet célja az élet és a szépség, az igazság és a klasszikus forma összebékítése. Manet mindkét alkotásával elismerést aratott az impresszionisták között.

Olympia

Művészi kiteljesedésének időszaka

Az 1866-os Salonra Manet A fuvolás fiú című festményét küldte be, de elutasították, a kép a császári őrség zenekarából ábrázol egy fiatal fiút. Az elutasítás és a kép becsmérlése után írta meg Émile Zola híres, harcos cikkeit, ezt követően – hálából – Manet megfestette Zola legnagyszerűbb arcképét. A festményen az író ül íróasztalánál, háttérben az Olympia reprodukciója és egy Velázquez kép metszete. 1867-ben a Világkiállítás területén nem mutathatta be a képeit, ezért saját pavilont állított fel, magánkiállítást rendezett egy barakkban, ahol 5 művét mutatta be. A képeit megcsodálták a jövendő impresszionista festői, akiknek kávéházi összejöveteleire Manet is rendszeresen eljárt Degas-val együtt. A világkiállítás idején fogott hozzá Miksa császár kivégzését ábrázoló nagy kompozíciójához. III. Napóleonról, a szabadságot lábbal tipró diktátorról való véleményét Miksa mexikói császár kivégzésének megfestésével fejezte ki. Kapcsolatba került Berthe Morisot festőművésznővel, aki csodálatot érzett Manet iránt, ő volt Az erkély, vagy más néven Balkon című festmény egyik modellje. Később szorosabb kapcsolatba került Berthe a Manet családdal és Manet testvérével összeházasodott. Manet több képet is festett róla, ezek a Berthe Morisot legyezővel, Berthe Morisot ibolyacsokorral. 1868-os év a művészi kiteljesedésének kezdete, ekkor festette Émile Zola képmását, Az olvasmány című képet – melyhez a festő felesége ült modellt – és a Reggeli a műteremben című festményét, melyen Leon Koëlla látható.

Reggeli a műteremben

Manet a porosz-francia háború kitörésekor besorozzák, 1870 júliusában Párizs ostroma alatt tüzértisztként szolgált a nemzeti gárdában. A háború után megfestette A bordeaux-i kikötőt, és megörökítette barátait is. Képet festett egy Bellot nevű rézmetszőről és egy kisméretű Mallarmé portrét készített. 1873-ban több képét is jól fogadta a Salon. Ekkor készült az Egy pohár sör és az Álarcosbál az Operában. Ez év nyarán, egy halászbárka fedélzetén dolgozott, itt festette A tenger munkásai és a Tengerparton című képeket. Párizsba visszatérve egy újabb remekművet alkotott Vasút címmel, itt is Victorine Meurend volt a modell. Manet sosem dolgozott az impresszionisták módszerével, a tiszta színek egymás mellé helyezésével, vissza is utasította, hogy részt vegyen az impresszionisták kiállításán.

Vasút

1874 nyarán, a Szajna partján, Argenteuilbe járt festeni, ahol Monet és Renoir is letelepedett. Az itt készült képek közül kiemelkedik a Csónakázás című festménye, ahol a hátteret a fénylő, kék víz alkotja. Az impresszionizmus módszere nem volt alkalmas az ő gondolatainak kifejezésére, a hagyományra és a modernségre vonatkozó nézetei elválasztották tanítványaitól és az impresszionistáktól. Az életet, a párizsi embereket, az új polgári világ szépségeit nem lehet impresszionista stílussal ábrázolni, hiszen Manet nemcsak a látható felület iránt érdeklődött, hanem a motívumok hangulati elemeit, egymáshoz való emberi viszonylatait is ki akarta fejezni. Nem akart lemondani a művészi-érzelmi vonatkozások ábrázolásáról. A hetvenes években portrék sorozatában örökítette meg a korabeli életet, a kor jellegzetes típusait a rájuk jellemző környezetükben.

Csónakázás

Kései művek

Életművét nagyszerű festmények, a kései periódus remekei tetőzik be, ezek között jelentősek a pasztellek. Portrék, a nagyvárosi nő életének intim jeleneteit ábrázoló – pl. A harisnyakötő – friss hatású képek jellemzik a pasztellkorszakot. A Szőke nő fedetlen keblekkel című képen a báj uralkodik. 1877-ben megfestette a Nanát, amely bizonyára nagyon tetszett Zolának, amelyet a témája miatt eltávolítottak a Salonból. A kurtizánok világába tekinthetünk be, a kép egy szépítkező félvilági nőt ábrázol kombinében és alsószoknyában, mellette egy cilinderes éltesebb korú úr várakozik türelmesen. 1878-1879-ben született festményei sörözők, kávéházak világát mutatta be, ezek közül a legjelentősebbek a Kávéházi koncert, a Pincérnő és a Lathuile apónál című festménye. Meghitt, intim hangulatú képei a Madame Manet a melegházban és A melegházban, ez utóbbi kép nagy érdeklődést keltett az 1879-es Salonon. A hölgyek között divatba jött, hogy modellt üljenek a festőnek, ezért sok női arcképet festett színésznőkről, nagyvilági nőkről.

Szőke nő fedetlen keblekkel

Utolsó nagy alkotása

Élete vége felé a kezdődő bénulása miatt már kevesebbet tudott dolgozni, a témáit is szűkítette. 1880 nyarát Bellevue-ben töltötte, itt kezelték betegségét, ez idő alatt kisméretű csendéleteket festett. Műteremben készült, néhány csendéleti rész, egy bárpult és egy tükör segítségével az utolsó nagy alkotása, A Folies-Bergere bárja, 1881-ben. A reneszánsz szimmetrikus-centrális kompozíciójához hasonlót alkotott. Szőke hajú, bubifrizurás bárkisasszony áll a bárpultban, hűvös, mozdulatlan magányban, mögötte lévő tükörben visszaverődik a terem látványa, a közönség, a lámpák. A kép hatalmas diadalt aratott az 1882-es Salonon, és Manet-t becsületrenddel tüntették ki érte. Ehhez egyik barátjának, Antonin Proustnak a közbenjárására is szükség volt. 1882-1883-ban még festett néhány csendéletet, üvegvázában virágokat. Egészsége azonban rosszabbra fordult, és amputálni kellett az egyik lábát, ezt követően, 1883. április 30-án halt meg. Sírjánál barátja, Proust mondott beszédet, melyben megjósolta eljövendő dicsőségét. 1884-ben a hagyatéki kiállításon aratta első nagy sikerét, majd öt évvel később a világkiállításon még több művét mutatták be.

A Folies-Bergere bárja

Források:
M. Olivar Daydi: Édouard Manet. In: A művészet története: A rokokótól 1900-ig. Budapest: Corvina Kiadó, 1989. p. 211-236.
Művészlexikon. 3. köt. Budapest: Corvina Kiadó, 1993.
Végvári Lajos: 100 éve halt meg Manet. In: Herman Ottó Múzeum évkönyve, 1985. p. 189-206.
Manet Édouard festői életműve. Budapest: Corvina Kiadó, 1989.

Képek:
Henri Fantin-Latour: Édouard Manet
Spanyol énekes
Zene a Tuilériák kertjében
Reggeli a szabadban
Olympia
Reggeli a műteremben
Vasút
Csónakázás
Szőke nő fedetlen keblekkel
A Folies-Bergere bárja

Tovább a kategóriában: « Franz Schubert Molière »

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás