facebook youtube rss
2017. február 26. | 23.00

100 éve született Devecseri Gábor

Devecseri Gábor költő, író, műfordító, klasszika-filológus, 1917. február 27-én született Budapesten. Mint költő, a Nyugat „harmadik nemzedékének” egyik kitűnősége, mint tudós, a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága, műfordítóként az antik kultúra legkitűnőbb tolmácsa a magyar irodalomban. Az ókor klasszikusainak legnagyobb részét az ő korszerű és élvezetes fordításában ismerheti meg a magyar olvasó. Az Odüsszeia és Iliász fordítása a magyar műfordítás történetének kivételes jelentőségű eseménye volt, életművében is határvonalat jelentett, hiszen ettől kezdve prózáját és líráját is átjárta a homéroszi hősökkel való találkozás emléke és az antik világkép ihletése. A két eposz fordításával Devecseri alapvetően változtatta meg irodalmunk viszonyát a klasszikus antikvitás remekeivel, és megteremtette a görög eposz adekvát, korszerű nyelvét.

 

A Nyugat bűvöletében

Apját, Devecseri Emilt, művészi tehetséggel áldotta meg a sors, hegedült, festett, rajzolt, műtárgyakat becsült fel, és kitűnően tudott görögül. Anyja Guthi Erzsébet, ugyancsak művészi ambíciókat táplált, operaénekesnek készült, de igazán nagy siker nem kísérte rövid pályafutását, ellenben sokat és szívesen fordított angol regényeket. A Nyugat „nagy” nemzedékének szinte minden tagja a Devecseri család baráti köréhez tartozott. Devecseri Gábor beleszületett az irodalmi életbe, természetes létformája volt az irodalom, legkedvesebb barátai szinte kivétel nélkül irodalmi környezetben nőttek fel. Már gyerekfejjel ott üldögélt szülei társaságában a Nyugat irodalmi estjein. A szülők legjobb barátai közé tartozott Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán, akik szinte saját szellemi gyereküknek érezték a serdülő Devecserit. A Nyugat igézetében írta első műveit, eszményképe, példaképe Somlyó Zoltán, Kosztolányi és Babits voltak, de az írók írója mindvégig „Frici bácsi”, azaz Karinthy Frigyes maradt. Tizenöt éves korában kapta meg Dante Poklát Babits fordításában, mely döntő hatással volt későbbi költészetére. Karinthy Gáborral közösen készített első kötetük 1932-ben jelent meg, Versek címmel.

Az egyetemista költő, műfordító

1935-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem görög-latin szakán. Egyetemistaként összebarátkozott Kerényi Károllyal, a mitológia világhírű magyar tudósával, aki döntő szellemi hatással volt rá, kapcsolatuk olyan volt, mint egy idősebb és egy ifjabb szakemberé. Devecseri az ő ösztönzésére fordította le – még a háború előtt – a Homéroszi himnuszokat. Még tizenkilenc éves sem volt, amikor 1936-ban megjelent A mulatságos tenger című kötete. Verseiben már megvillantak világképének és világnézetének elemei. Karinthy ihlette első korszakának filozófiai mondanivalója, hogy az életnek és a fejlődésnek csak akkor van értelme, ha a humánum igazgatja a tetteket. Sokszor és sokat írt a szerelemről, számára a lét egyik fontos eleme a szerelem, a halál ellenpólusa, az élet és a lét tényének erősítője. Nem véletlenül egyik kedves hőse élete végéig Don Juan, a földi szerelem e gátlástalan és mégis nagyszerű lovagja. A halálérzés a harmincas években az egész nemzedékre ránehezedett. A háború, a pusztulás fenyegető látomása jelent meg a verseiben. A tudatosan vállalt és tovább épített antik hagyományok mélyén tétova rémület élt benne, a pusztulás és a végromlás sejtelme. Amiben leginkább különbözött nemzedékétől, hogy az élettel sosem veszítette el a kapcsolatát. Az antikváriumból kibányászott Catullus kötetet már régóta forgatta, betéve tudta a verseket, hiszen a nagy római lírikusokban a maga legsajátosabb költői előzményét szerette és tisztelte. Devecseri alig volt 20 éves, amikor „egyszuszra” lefordította Catullus verseit. A Catullus-kötet egy páratlan jelentőségű műfordítói életmű első állomása, bár Devecseri élete végéig csiszolgatta. A hajlékony, köznapi nyelvünk természetét figyelembe véve közeledett az ókori versekhez. Devecseri nem az antikvitást igyekezett feltámasztani fordítói gyakorlatában, hanem a maga életének valóságát, a maga élményeinek kisugárzását vetítette vissza Homérosz világába. Mind tudatosabban igyekezett önmagában is kimunkálni a klasszikus embereszményt, a humanizmus örök értékeire nyitott embertípust, amely nem ismer korlátokat sem az életben, sem az irodalomban.

1938-ban egy strandvendéglői táncest után eljegyezte Huszár Klárát, akivel izgalmas, mindkét félnek sokat adó művészházasságban éltek. Csodálatos év volt ez, az utolsó békeév. A homéroszi világ, a lélek megtalált egyensúlya, a beteljesült szerelem, a baráti érzések, és a látóhatár peremén fenyegető árnyak alkotják az 1939-ben megjelent, Barátaimhoz kötet világát. A harmincas évek végén a magyar líra komorrá, kietlenné vált. Ott izzik a versekben az utolsó békebeli nyár édes íze, de a változás szele már mindenkit megérint. Devecseri 1939-ben fejezte be az egyetemi tanulmányait.

A Baumgarten-könyvtárban

A végzős Devecseri Gábor talán nem is akart tanár lenni, így három évet töltött a Baumgarten könyvtárban, mint az intézmény könyvtárosa, erről így írt: „A könyvtár élt… Három évig voltam a könyvtárosa. Hadd emlékezzem rá úgy, ahogyan egy kedves halottunkról emlékezünk. Szerette, ha a cserépkályha melegében ülő írók csendesen beszélgetnek mesterségükről, emlékeikről, életükről. Még a havat is szerette, amelyet kabátjukon hoztak be; míg olvadt, Andersen-mesék tündérei gyülekeztek a sarokban. Nem szerette a durvakezűeket, akik köteteit összetévesztették egy kocsmai kártyaasztal lapjaival, s összevissza keverték; nem szerette, ha a költők nem rakták helyre, hanem az asztalon felejtették a katalógusfiókokat, de még nekik is megbocsátott.” Devecseri nagyon sokat köszönhetett e könyvtárosi esztendőknek, hiszen új írókkal ismerkedett meg, s kedvére barangolhatott a magyar- és a világirodalomban. Ifjúságától vonzotta a könyvtár: egyik mesterének vallotta első könyvtárosát, Sárközi Györgyöt. Baráti köre is állandó látogatója lett a mindig barátságos, meleget árasztó könyvtárnak. Zelk Zoltán, Hajnal Anna, Zolnay Vilmos, Örkény István és Bóka László gyakori látogatói voltak a könyvtárnak, innen rajzottak ki együtt a Zöldfa vendéglőbe.

A háború idején

Devecseri két évig dolgozott doktori értekezésén, kedves költőjéről, Kallimakhosznak művészi tudatosságáról írt, s közben szorgalmasan fordította Paulus Hetvenkedő katona és a Három ezüstpénz című. darabjait. A paulusi filozófiát – az ember embernek farkasa – igazolni látszott a világháború. Devecseri fordítói készségének legnagyobb ereje, hogy nemcsak a mű tartalmát adta vissza, hanem dallamát, zeneiségét is. 1941-ben megjelent a Homéroszi himnuszok második kötete, a fordítás ízig-vérig költői munka, Devecseri olyan költői nyelvet teremtett, mely élővé és mégis fenségessé teszi a klasszikusokat. Ebben az évben halt meg Babits Mihály, Devecseri egy szonettet írt hozzá, és a Babits-emlékkönyv egyik tanulmányával – Babits és az antikvitás – tisztelgett a mester emlékezete előtt. Babits halála után a progresszív magyar irodalmi törekvések gyűjtőhelye, az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillag lett. Devecseri humanista meggyőződését alapjában kezdte ki a háború, a munkaszolgálat megaláztatásai és a fokozódó terror. Ebben az időben fordította le Szókratész védőbeszédét.

1944-ben egyik barátjuk értesítette őket, hogy Devecseri neve szerepel azon a listán, amelyen a „likvidálandó” magyar írók névsora olvasható. Ferencsik János közvetítésével ismerkedtek meg a svájci magyar ügyvivővel, aki menedéket biztosított a Devecseri házaspárnak. Budapest ostromának napjaiban, életveszélyben kezdte el írni könyvét legkedvesebb költőjéről, Kosztolányiról. Az élő Kosztolányi 1945-ben jelent meg, nagyjából egy időben az Állatkerti útmutatóval. A Borsos Miklós illusztrálta kötet valójában játék volt Devecseri számára, rímek, találó kifejezések önfeledt öröme hatja át ezt a kis kötetet. Ugyanebben az évben jelent meg a Margitszigeti elégia című kötete az elmúlt hat év verseivel. Az emberi lét értelme válik kérdésessé, s őszi képekben búcsúzik hamvába hullt reményeitől az Avar című versben.

Avar

Avar a földön, a szívben is avar,
rőt mosolyával vajjon mit takar?
Pusztulásából már ki nem lábal.
Magát borítja önnön hamujával.
(részlet)

Az ifjúság kapuja bezárult mögötte, ez az élményt fogalmazódott meg a Levél a hegyről című válogatott verses kötetében. Önmagát igyekezett megtalálni, helyét és műfaját tisztázni a Budapest tündérváros című esszékötetében is.

Odüsszeia

Az Odüsszeia fordítását, mint a Görög Intézet munkatársa fejezte be, 1947-ben jelent meg. Ez a magyar műfordítás-történetnek egyik legjelentősebb eseménye lett. Homérosz kezdettől fogva ihletője volt Devecseri Gábor költészetének, Odüsszeusz pedig kedvenc hőse, csodálta, mert sok mindent tudott feláldozni az életért. Irigyelte, mert csavaros eszével és könnyedséggel találta meg a legbölcsebb utat, s a női szívekhez vezető ösvényt. Mint minden remekmű, az Odüsszeia is a teljes életet foglalta magába. Devecseri Odüsszeusz alakjában nemcsak a maga személyes sorsának ideálképét találta meg, hanem az emberi humanizmus fejlődéstörténetének alakját is. Odüsszeusz az általános emberi tanítás és magatartás jelképe volt Devecseri számára. Sokat segített Trencsényi-Waldapfel Imre gondos baráti segítsége, hasznos tanácsai a fordítás során. Devecseri megtalálta az egyensúlyt a beszélt és az irodalmi nyelv között.

Az ötvenes évek sematizmusa és az Iliász

A fordulat éve után elragadta a kommunisták új arculatú, hazát építő lendülete. A tervgazdálkodásról írott Terv című verse megjelent az MKP lapjában, a Szabad Népben. Ez a vers az egész irodalmi életben nagy feltűnést keltett, sokan megdöbbenéssel olvasták a verset. Devecseri hamarosan belépett a pártba, és vezéralakja lett az új irodalompolitikának. Meghívást kapott a Petőfi Akadémiára (későbbi nevén Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiája) irodalomtanárnak, ez előbb őrnagyi, majd alezredesi rangot jelentett. Költészetének súlyos próbatétele lett a következő néhány esztendő sematizmusának üresjárata. 1949-től sokan kiszorultak néhány évre az irodalomból, tekintélyes, megbecsült írók, költők. Ilyen körülmények között lett Devecseri az Írószövetség főtitkára 1949-1951-ig. A lobbanékony, de egyben naiv természete először nem akarta elhinni és tudomásul venni a kitelepítések tényét, majd később igyekezett rendszeresen támogatni a kitelepített barátait. Lelkének egy részében őrizte a múltat, a másikban megpróbált véglegesen elszakadni tőle. E törekvések dokumentuma az Önkéntes határőr, Devecseri lírájának mélypontja, az ötvenes évek sematizmusának iskolapéldája.

Devecseri megérezte, hogy költészete fellazult. Szophoklész Élektrájának fordítása az első igazán kedvvel végzett műfordítói feladata volt az Odüsszeia óta. 1952-ben, az Iliász közzététele után azonban megérkezett a hőn áhított siker és az elismerés. Devecseri haszonnal forgatta elődei munkáját, de legnagyobb segítséget apjától, Devecseri Emiltől kapta. Amikor az Iliász fordításáért megkapta a Kossuth-díjat, nem költői életművét jutalmazták, s nem is a műfordító tevékenységét általában, hanem Homérosz-tolmácsolásait, melyek szervesen beépültek a magyar kultúra történetébe. Devecseri meghódította a magyar kultúra számára az örök érvényűen klasszikus művet, s olyan magától értetődő természetességgel, eleganciával tette ezt, mintha az eredeti mű mindig is a kultúránk része lett volna. A Homérosz fordításakor címmel írta egyik legszebb versét, mellyel jelezte, hogy lassan-lassan visszatalál a régi hanghoz, megmenti lírája számára az antik hangulatot. A teljes Homérosz számtalan kiadást ért meg, azóta is se szeri, se száma Devecseri javításainak, csiszolásainak. A nyomdászok legendákat meséltek róla, kéziratlapokkal rohant a szedőterembe, új, jobb megoldásokat hozva. Amikor megjelent a szedőteremben, mindenki szinte összeborzadt. A kiadó szerkesztők és a nyomdászok nem egyszer elbújtak előle, letagadták magukat, de ő jött újra, érvelt, vitatkozott, akár egy vessző miatt is, mégis kedvelték Devecserit.

Homérosz fordításakor

A fiatalság olyan, mint a tenger,
mert levegője sós.
Ezt jól tudom, mert éreztem ma reggel
mint ámuló hajós
Homérosz hullámán evezve széles
verandán, bő sorok
zöld és fehér habján: mikor az éles
szél orromba csapott,
s egyszerre volt e kertnek és a tarka
Ída-hegynek szele,
a félistenek-, szörnyek-fölkavarta
évek üzenete.
(részlet)

Költői válságtól 1956-ig

1953-ban jelent meg a következő verses kötete, A jövendő tükre címmel. Kétségtelen, hogy az ötvenes években verseinek száma megcsappant, költői válsággal küzdött. A Néphadsereg folyóirat szerkesztőségében a személyi kultusznak egyre több jelével találkozott. 1955-ben az értelmiségiek egy csoportja memorandumot intézett a pártvezetőséghez, melyben bírálták a kultúrpolitikát. A memorandumot Devecseri is aláírta. Kétségeiről, benső meghasonlottságáról híven vallanak ekkori költeményei. A Beszélgetés a természettel című versben így vall magáról:

Beszélgetés a természettel

A ház falát vihar tépázza. Engem
a csüggedés keselyű-karma tép.
Ki mindig jól aludtam, semmikép
nem alhatom; keserű íz szivemben,
(a szél süvölt) ínyemre forrt a nyelvem,
és zsaluszaggató itéletét
hallgatnom kell dühödnek, csöppnyi ég
a puffadt föld körül!...

Devecseri belső fejlődéséről, önmagáról, az ötvenes évek közepén való meghasonlottságról ad képet a vers. Devecseri megrendült, valóságos depresszióba került, mikor megtudta, hogy Rajkot és társait koholt vádak alapján ítélték halálra. Krízisének mélypontja az – 1949-ben kivégzett, majd 1955-ben rehabilitált – Rajk László újra temetése volt, 1956. október 6-án. Ő is ott állt a gyászolók ezrei között. Hosszú hónapokra magába roskadt, kiutat megint az antikvitás kínált számára. 1956 lelki válsága után egyszerre mindenestül hátat fordított minden közéleti szerepnek.

Odüsszeusz szerelmei

Devecseri a szellem világába igyekezett húzódni, ott akarta kiküzdeni a boldogságot, ezt a szellemi világot közvetítette feléje a görög és a latin költészet, és a baráti társasága is. Devecseriben régóta élt az az elhatározás, hogy megtalálja azt a formát, amelyben a görög világ üzenetét és Odüsszeusz életének példáját korszerűsítheti. Így született meg az Odüsszeusz szerelmei című verses dráma, 1957-ben készült el, Sziget és a tenger címmel nyújtotta be a Nemzeti Színháznak. Ott nem mutatták be, de az Egyetemi Színpad nagy sikerrel adta elő 1961-ben, és műsoron tartották még jó ideig. A darabban együtt jelenik meg a szerelem, a munka, a küzdés és az élet szeretete, azok a jellemvonások, melyek Devecseri oly vonzó emberi lényét is jellemezték. A darab átdolgozott változata 1964-ben jelent meg, és néhány évvel később az Irodalmi Színpad mutatta be. Olyan művészek vitték diadalra a művet, mint Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva és Csernus Mariann. Az Odüsszeusz szerelmei kétségtelenül szívének legkedvesebb gyermeke volt, hiszen ebben a műben összegezte mindazt, amit Homérosz kapcsán, vele foglalkozva gazdagodott. Devecseri az Odüsszeuszt a maga alteregójának tartotta, hozzá hasonló nyugtalan szenvedéllyel kutatta az életet. A meztelen istennő és a vak jövendőmondó című regényét az Odüsszeusz szerelmei kiegészítésének, kiteljesítésének, életfilozófiája összefoglalásul szánt. A regény ismét annak bizonysága, hogy az életet és a szerelmet mindennél többre értékelte. A görög szellemiség szintézisének szánta a regényt. A műhely és varázs című tanulmánykötetében önmagáról vall, a maga legszemélyesebb élményeit igyekszik megfogalmazni, a messzi évezredek mélyéről felénk sugárzó humánum varázslatáról. Devecseri újraértelmezte az antik eszményeket, azt igazolva, hogy az élet minden területén a teljességre kell törekedni, s azt kell önmagunkban megvalósítani.

Horatius, Euripidész, Plautus és Ovidius

A teljességigény mindegyik fordítását jellemezte, de talán egyetlen saját művének sem fogott hozzá olyan elszántsággal, mint a teljes magyar Horatiusnak, melynek megoldására fordítók hadát mozgósította. 1961-ben jelent meg a kétnyelvű, teljes Horatius. Devecseri évek óta készülődött a kiadásra, arra a fordító csoportra támaszkodott, amely őt tekintette vezérének és mesterének. A kétnyelvű Horatiushoz Devecseri hatalmas verses utószót írt, Levél Horatiushoz, avagy a fordítás művészete címmel. Műfordítói elveinek, személyes világképének és a költészetről vallott felfogásának nagyszerű összefoglalása ez a vallomás. Az új magyar Horatius valamennyi fordítója kínos pontossággal ügyelt a mértékre. Valóságos Horatius-vita keletkezett a kétféle műfordítói iskola – a Nyugat hagyományain nevelkedett és a filológus – között. A Horatius fordításával egy időben jelent meg Euripidész Válogatott drámáinak kötete, melyben öt művet fordított le bámulatos tökéletességgel. A Római vígjátékok című kötetben egyik legkedvesebb írójának, Plautusnak öt színművét fordította le. Könnyedsége és eleganciája vonzotta Ovidiushoz, az, hogy merte vállalni a szerelmet, de nem az eszményített szerelmi érzést, hanem a játékosat, az irónikusat. 1964-ben fordította le Ovidius: Átváltozások című elbeszélő költeményét, a kötet Picasso illusztrációival jelent meg.

Homéroszi utazás

Devecseri Gábor feleségével, Huszár Klárával együtt, egy társasutazás keretében nyolc napot töltött Hellászban, ezt követően jelent meg a Homéroszi utazás című kötete. Sajátos műfajú ez a könyv, leginkább antik regény. A sors újra megajándékozta azzal, hogy még egyszer ellátogathasson Görögországba. Az újabb út újabb benyomásainak emlékeit írta meg az Epidauroszi tücskök, szóljatok! című kötetében. Gink Károly csodálatos, színes felvételeivel illusztrált kötet 1969-ben jelent meg. Ez a könyv is alkalom volt arra, hogy önmagáról valljon, a legszemélyesebb életérzését fogalmazza meg a versek áradatában. A bölcsesség, a lélek megtalált egyensúlya hatja át a verseket. Ötvenedik évéhez közeledve Devecseri a legsikeresebb antik fordító, és megkezdte költészetének, emlékeinek összefoglalását, így születtek meg először az önéletrajzi ihletésű, Lágymányosi istenek esszéi, melyek egy korszak lírai elemekkel átszőtt rajzává váltak. Devecseri legfontosabb önvallomásának az Arion és a delfinek című darabját tartotta. A hatvanas évek végén még egy kötete jelnet meg, Csak annyi meleget címmel.

A népszerű Devecseri

Devecseri a hatvanas évek végén az egész ország nyilvánossága elé került, egyik leggyakoribb és legnépszerűbb zsűritagja volt a televízió különböző vetélkedőinek. Nyilvánosságra termett egyéniség, remek orgánumú, kellemes megjelenésű, akire abban a pillanatban felfigyeltek, ha belépett valahova. Lobogó szemű, szellemes és okos volt. Lelkében gyermek maradt, ezért lehetett zseniális, nemcsak naiv volt, hanem jó ember is. Mindig pénzzavarral küzdött, ugyanakkor nagylelkűséggel tudott adni a rászorulóknak, akik sokszor visszaéltek hiszékenységével. Valósággal vonzotta maga köré a nőket, ugyanakkor rajongott a családjáért, feleségéért, Kláriért, és fiáért. Igazi jó barát volt, elsősorban az ő vonzó egyénisége tartotta össze a baráti kört, mely bírája és segítője volt, Somlyó György, Karinthy Ferenc, Szilágyi János, Örkény István, Vajna János és Schulteisz Emil.

Bikasirató

Devecserinek volt jegye spanyolországi bikaviadalra, de nem jutott el az eseményre. Egy film nyomán fogalmazódott meg benne a Bikasirató ötlete, ez lett életének és költészetének összefoglalása, szellemi végrendelete. Műfaja nehezen meghatározható, leginkább a misztériumjátékokból kinövő alakja és szerkezete áll hozzá a legközelebb. Érdekes az a mód, ahogy a bikaviadal közönségét, a némileg megvetett, ironikusan ábrázolt tömeget figyeli, mintha tükröt tartana eléjük. A Bikasirató egyik központi gondolata, hogy a lét alapvetően reménytelen, hiszen sorsunk, létünk is ki van szolgáltatva a pusztulás démonainak, a rontás hatalmainak, s Isten voltaképp becsapta az embert, hiszen az élőlények egymás halálából élősködnek, s ezt az állapotot néha természetesnek, jónak tartják. A Bikasirató igazi áttörés volt, újat, eredetit tudott elmondani egy kimerítettnek látszó műfajban, az oratóriumban. A Bikasirató egy hétköznapi esemény burkában halad egyre mélyebbre, az emberi élet végső értelme, nagy titka felé.



Betegágyán

Valóságos búcsújáró hellyé vált betegágya a kórházban, de ő nem akarta tudomásul venni a halál közelségét, elképesztő vitalitása jó ideig nem hagyta cserben. A virág lánnyá változik című versében gyönyörű emléket állított ápolónőjének, utolsó szerelmének.

A virág lánnyá változik

A virág lánnyá változik,
virágként melléd lép a lány.
Vár vagy, hegyen álló erőd.
Omolj elé kőszikla-hódolattal;
a boldogságot elviselni
legyen erőd.

Több, mint egy évet töltött kórházban, még barátait is meglepte, hogy súlyosbodó betegsége ellenére, határidőre is tudott munkát teljesíteni. A betegágyán fejezte be Mozart Thamos, Egyiptom királya című kísérőzenéjének új librettóját. Napról napra mondta szalagra emlékezéseit, esszéit, A versek alagútján címmel a Bikasirató elemzését, A hasfelmetszés előnyei című naplót, melyben igyekezett egységbe fogni az életet és a halált. Szabad perceiben a verseit írta, az utolsó, Tulipán című költeménye az időből lassan kilépő ember vallomása, kinek feje fölött megkezdte harcát lelke angyala és ördöge

Tulipán

…Minden jót kívánok
nektek, ti sistergőpiros virágok,
kik nem mondjátok nékem: este lett;
de bíztattok és hívtok és taníttok,
míg így rivalogtok a fejem felett,
míg lassan-lassan magamból kiválok
és szertelen leszek már szerfelett.

A legutolsó pillanatban eljött érte „Frici bácsi”, Karinthy Frigyes, akit példaképei közül a legjobban szeretett. Mosolyogva, elhaló hangon mormolta, hogy „Frici bácsi!”. Ezek voltak utolsó szavai. 1971. július 3-én hunyt el, azok közé a kivételesek közé tartozott, akik boldogan halhattak meg, hiszen halálos ágyán azt látta, hogy amiért élt, annak értelme volt, az helyes volt. Műfordítói tevékenységének jelentősége nem a mennyiségében van, hanem abban, hogy Devecseri a Nyugat harmadik generációjának kiemelkedő alakjaként költői tehetségét állította társul a filológiai képzettsége mellé. A barátság költője és embere volt. Egész életét betöltötte a szerelem, s ez az érzés az utolsó hónapokban is föllobbanhatott benne, Aphrodité nem lett hűtlen kedves hívéhez.

Imátlan ima

Befejezni a napot szépen,
bízni az óra örömében,
az álom hajóján kivárni,
szeretteinknek jót kívánni,
élőnek, holtnak, szeretteink
szeretteinek szép rend szerint,
örömet kívánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.

 

Források:
Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975. II/1. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986. p. 406-409.
Hegedüs Géza: Devecseri Gábor. In: A magyar irodalom arcképcsarnoka. 2 köt. Budapest: Trezor Kiadó, 1992. p. 855-858.
Rónay László: Devecseri Gábor alkotásai és vallomásai tükrében. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979. (Arcok és vallomások)

Képek:
Devecseri Gábor
Homéroszi himnuszok
Homérosz: Iliász
Devecseri Gábor: Odüsszeusz szerelmei

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás