facebook youtube rss
2017. április 02. | 23.00

Tarkovszkij

Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező, forgatókönyvíró, a modern filmművészet korszakos, stílusteremtő alakja, a 1960-as és 1970-es évek filmművészetének kiemelkedő egyénisége. Nemcsak beleszólt a modern szovjet film kialakulásába, hanem annak eredményeit is összegezte. Művészetének alapvető jellemzője az a felismerés, hogy mennyi minden múlik az egyénen, mennyire fontos az egyén önálló, felelősséget vállaló magatartása, és az emberiesség védelméből való kiindulása. Filmjeit áthatják a keleti és nyugati kereszténység és a keleti nagy vallások hatásai. Tarkovszkij művei egyedülállóan koherens módon kapcsolódnak egymáshoz, saját életét, hitét, gondolatait, az orosz kultúra és társadalom, valamint az emberiség jövőjének kérdéseit ábrázolja egyéni stílusban. Tarkovszkij filmjei egyedülálló tematikai és stilisztikai egységet alkotnak, mintha nem is hét különálló filmet, hanem egyetlen óriási mű hét fejezetét látnánk. „Filmjeim – az életem. Életem – a filmjeim.” – nyilatkozta Tarkovszkij.

 

 

Az út Iván gyermekkoráig

Andrej Tarkovszkij 1932. április 4-én született Zavrazséban. Apja, a dagesztáni származású Aszenyij Tarkovszkij ismert költő és műfordító, édesanyja, Marija Ivanovna Visnyakovam nemesi család leszármazottja volt. Mindketten a moszkvai Irodalmi Intézetbe végeztek. Andrej hároméves volt, amikor apja elhagyta a családot. Anyjával és húgával egy vidéken bérelt házban laktak, de a második világháború kitörésekor menekülniük kellett. Tizenegy évesen tuberkulózist kapott, és egy évig kórházban ápolták. Gimnáziumban zenét és festészetet tanult, majd 1951-től két évig az arab nyelvet tanulmányozta a Keleti Nyelvek Intézetében, így a Keleti Főiskolára iratkozott be, az arab nyelvszakra. A keleti világszemlélet, azon belül is a taoizmus volt rá akkor nagy hatással. Tanulmányait megszakítva, munkásként vett részt Szibériában, egy geológiai expedíció tagjaként, két évet töltött ott. A hosszú út során támadtak fel irodalmi vonzalmai és írással próbálkozott. Onnan visszatérve, 1954-ben iratkozott be a Moszkvai Filmfőiskolára, ahol Mihail Oljics Romm osztályába került. 1960-ban megnősült, felesége főiskolai kolléganője, Irma Raus lett. A rendezői szakot 1961-ben végezte el. Vizsgafilmje, Az én nagy barátom a munkásélményeit meséli el. Hőse egy hegedülni tanuló kisfiú, aki az úthengert kezelő munkás barátja révén ismeri meg a világot.

Iván gyermekkora

Tarkovszkij első jelentős műve, az 1962-ben készült Iván gyermekkora volt, ezt követően minden alkotása nemcsak kiemelkedően jelentős volt, hanem általánosan figyelmet is keltett. A film sokkal inkább egy költeményre hasonlít, mint egy komor drámára. Maga Tarkovszkij beszélt arról, hogy milyen sokat kellett küszködnie a film líraiságáért, mert a stúdióban a hagyományok szellemében mindenáron a cselekményvonalat, Iván sorsát akarták erősíteni és tiltakoztak az érzelmi kötések ellen, amelyek nem mutattak közvetlen kapcsolatot a történéssel. A filmben alig van háború, két felderítő akció közötti időszakban, a pihenőidőben jelennek meg Iván élményei, emlékezései, vágyai, álmai, édesanyja. A film az élet természetes szépségével foglalkozik, és ezzel kontrasztba állítja a háborút, a pusztítást, a megaláztatást. A film az élet teljességét védi és abszurdnak minősít mindent, ami ellene irányul, egy gyermek halálának a döbbenetét tolmácsolja, egyúttal az emberi életerőt magasztalja fel. A film hatalmas nemzetközi sikert aratott, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Arany Oroszlán díjat kapta.

Andrej Rubljov

Az embertelenség és emberellenesség miatti tiltakozás a legfontosabb közös vonás az Iván gyermekkora és az Andrej Rubljov filmekben. Tarkovszkij Rubljov személyében azt az embert mutatja be, aki a legnehezebb utat választja, s következetesen kitart hite mellett. Tarkovszkij ideálja az az ember, aki mindig hű marad magához. A film Andrej Rubljov festő-szerzetes életét mutatja be 1400-1425 között. Abban az időben az orosz területek Moszkva körüli tömörítéséért folytatott harcok során meglehetősen heves feudális villongások, kegyetlenkedések, öldöklések voltak a nagyfejedelmek és számos kis fejedelem között. Tarkovszkij az eseményeket nem történelmi aspektusból, hanem Rubljov élményeként mutatja be, az emberi oldal ábrázolását emeli ki. Tarkovszkijt a film forgatása közben már érték atrocitások a szovjet belügyi hatóságok részéről, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. 1966-ban, a forgatás ideje alatt ismerkedett meg Larisza Kizilovával, aki második felesége, és Andrej fia édesanyja lett. A filmet csak 1970-ben mutatták be.

Solaris

A film alapja Stanislav Lem Solaris című sci-fi kisregénye. A Solaris-bolygó felszínét borító plazma-óceán él és megjeleníti, materializálja azokat az emlékalakokat, akiknek halála nyomán bűntudat, lelkiismeret-furdalás maradt a bolygóra vetődő élőkben. „Hőseimnek ahhoz, hogy megértsék az élet törvényeit, hogy felismerjék önmagukban és környezetükben a jót, mindazt, ami a létezésüknek szépségét és belső igazságát megteremti, hogy hívek maradhassanak önmagukhoz – a gondolatok, keresések és elérések gyötrelmes útját kell járniok. Filmemben szólni kívánok egy emberről (Kelvin), aki megbánta, amit a múltban tett és szeretné ezt a múltat újból átélni, hogy megváltoztathassa – és ezt lehetővé is teszi számára a Solarison keletkezett helyzet. Kelvin, sajnos mitsem tud változtatni a múltján, amely visszafordíthatatlan, akárcsak az a lelki seb, amelyet gyakran akaratlanul is ejtünk a hozzánk közelállókon. Az ember szükségszerűen felelős minden egyes tettéért” – nyilatkozta Tarkovszkij a Filmvilágnak adott interjúban. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, az 1972-es cannes-i filmfesztivál zsűrije külön nagydíjjal jutalmazta.

Tükör

A filmnek négy rétege van, az első egy valóságosan létező személy (a rendező) és kapcsolatai édesanyjával, feleségével, fiával. A második ennek a személynek az emlékei, a harmadik a gyermekkori álmai és lidércnyomásai. A negyedik réteg az adott korszak dokumentumképei, melyek az átmenet megteremtése nélkül csatlakoznak a többi jelenethez. Az egész film vallomás jellegű, az összefogó mozzanat: egy negyvenes éveiben járó, válófélben levő férfi, aki az anyjával már nem talál hangot, a fia, pedig vele nem keresi a kapcsolatot. Két nemzedék sorsa vetül egymásra a valóság és az emlékek találkozásában: Tarkovszkij apjáé, akinek a verseit hallani a filmben, és az rendezőé. „Számomra a gyerekkora való emlékezés valami elvesztésének az érzetét kelti, mindig nosztalgikus, mindig valami visszahozhatatlan utáni sóvárgás. Olyan korszak volt, amikor mégis gond nélkül, céltalanul, az életért magáért éltünk, élveztük az életet, a létezést önmagában. Hittünk a halhatatlanságban, a halál eszünkbe sem jutott. Azt a harmóniát vágyom vissza, amit azután az ember egy életen át hasztalanul kerget.” – nyilatkozta Tarkovszkij az említett interjúban. A Tükör hőse átlagember, arra keresi a választ, hogy miért is él a Földön, mit kell tennie, hogy ember maradhasson. A tükörben egy olyan arcot látni, amely mögött a kor arculata látható, fehér nyírfák költői képétől a háború szenvedéséig minden, szerelem, művészetek, eszmék, mozgalmak.

Sztalker

Az 1979-ben bemutatott színes és fekete-fehér film Sztrugackij: Piknik az árokparton című sci-fi kisregényén alapul. A Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele, a film első változata 1978-ban megsemmisült. Tarkovszkij – szívinfarktusa után – némileg átírt forgatókönyvvel, és még nagyobb nehézségek közepette újra leforgatta a filmet. Az alkotás egy sivár iparváros lepusztult perifériáján elterülő és az élet szabályaival dacoló, rejtélyes Zónáról szól, ahova az utat egyedül ismerő Sztalker vezet el egy írót és egy professzort. A cím meghatározott célú határátlépőt jelent, és valóban a határ átlépéséről van szó, de a határ nem egyszerűen egy földrajzi övezet, a Zóna határa, hanem a belső világra, s ezen belül arra a kényszerpályára utal, amelyen kialakítjuk viszonyunkat a jövőhöz. A film tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív módon veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkeresés egy egyre lehetetlenebbé váló helyzetből és az ennek érdekében szükséges változások.

Nosztalgia

A Nosztalgia minden, csak nem a szó szentimentális értelmében vett nosztalgikus film, nem a századunk elsüllyedt évtizedei válnak édes-bús emlékekké. A költő Gorcsakov – aki Tarkovszkij alteregója – maga mögött hagyja Oroszországot, s Itáliában, egy orosz zeneszerző nyomdokain jár, a XVIII. században élt Berezovszkijról, a jobbágy származású zeneszerzőről gyűjt anyagot monográfiájához. Egykori honfitársa Itáliában óriási sikereket ért el, de honvágyának nem tudott ellenállni, visszament hazájába, ahol hamarosan felakasztotta magát. Gorcsakovot közben megérinti a középkor hitvilága, a romtemplom fedetlensége, önmaga kétségei gyötrik és a gyönyörű Eugénia hitetlensége. A Nosztalgia egyfelől elszakadás attól a parttól ahol egységben voltunk a világgal, ahol otthon voltunk, (paradicsom, gyerekkor, család, szülőföld, természet, nyelv), másfelől megérkezni nem tudás a túlsó partra, ahol már csak úgy érhetjük el az egységet, hogy lemondunk a régiről. Bagno Vignoni termálfürdője a Nosztalgia meghatározó színhelye, felkavaró ennek az idő rombolásával is nagyformátumú, bomló-porladó épületegyüttesnek, a párálló vizeknek, málló falaknak a mágikus látványa. Misztikus élmény, akárcsak a film másik meghatározó színhelye, egy hatalmas méretű, fedetlen romtemplom oszlopcsarnoka. A filmet Olaszországban forgatták, és az 1983-as cannes-i filmfesztiválon elnyerte az alkotói film nagydíját. Tarkovszkij többéves huzavona után, 1984-ben jelentette be, hogy nem tér vissza a Szovjetunióba. Fia, Andrej azonban csak 1986-ban mehetett utána.

Áldozathozatal

Az ember egyetlen lehetősége a mai világban, az elvesztett hit újrafelfedezése. Meg lehet, vissza lehet szerezni valamit, ami már alig van jelen a mindennapjainkban, ami nélkül kiszolgáltatottak és védtelenek vagyunk, ami talán megmenthet bennünket a végső pusztulástól. Ez pedig a hit. Tarkovszkij tézise világunk felborult rendjéről pontos: elfelejtkeztünk a szeretetről, egymásba marva kapdosunk valami megfogható, megehető, magunkévá tehető, birtokolható dolog után. Az Apokalipszis már rég kezdetét vette, az a kérdés, mikor ér véget. Hogyan tudunk szembe nézni vele, milyen áldozatra vagyunk képesek mások és magunk megmentéséért. Elhisszük-e, hogy csak önzésünkről megfeledkezve maradhatunk meg mi is. Andrej Tarkovszkij élete utolsó filmjét kisfiának, Andrjusának ajánlotta, reménnyel és bizakodással. Az Áldozathozatal ismét a zsűri különdíját nyerte el a cannes-i filmfesztiválon. Ebbe a történetbe a rendező beleírta a halál közelségével kapcsolatos tapasztalatait, a Szovjetunióban túszként fogva tartott édesanyja és fia hiányából fakadó elkeseredettségét, továbbá beszélt a feleségével megromlott viszonyáról és az emigrációs lét elviselhetetlenségéről is. Az Áldozathozatal mintha az összegzés szándékával készült volna, a kultúrtörténeti utalások, valamint a Tarkovszkij saját alkotásaiból származó idézetek ezt jelzik. 1986 decemberében hunyt el Párizsban, a Sainte-Geneviève-des-Bois község orosz temetőjében helyezték örök nyugalomra. Sírján ez a felirat olvasható: „Az ember, aki meglátta az angyalt”.

 

Források:
Nemes Károly: Akekszandr Mitta, Gleb Panfilov, Andrej Tarkovszkij. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum: NPI, 1977. (Filmbarátok kiskönyvtára)
Nemes Károly: A kor kifejeződése Andrej Tarkovszkij műveiben. In: A szovjet film hat évtizede. Budapest: Mokép: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, 1977. p. 229-238.

Képek:
Tarkovszkij

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás