facebook youtube rss
2017. június 24. | 23.00

130 éve született Karinthy Frigyes

Móricz Zsigmond, aki a sírjánál gyászbeszédet mondott, „a világformáló agyak egyikének” nevezte. A legemlékezetesebb, legtömörebb méltatás a legközelebbi baráttól, Kosztolányi Dezsőtől származik: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni.”. Babits így jellemezte Karinthy helyzetét az irodalomban: „Igazában komolyan és felülről nézett a világra, mely furcsának, bohózatosnak és ostobánk tűnt előtte. A világ viszont fölülről nézett őrá, s őt tekintette bohócnak és mulattatójának. Titokban azért mégis érezték, hogy annál sokkal több. Így vállalta is a bohócszerepet, s haragudott is érte.” Műveltsége, ízlése a századforduló gyorsan fejlődő Budapestjéhez fűzte. Senki sem hatott annyira a budapesti humorra, mint ő, viccei, játékos fordulatai beivódtak az emberek gondolkodásába, kifejezési készletébe.

 

Karinthy család

Karinthy Frigyes 1887. június 25-én született Budapesten, a magyar irodalomban az elsők között volt, aki csak városi környezetben nevelkedett és szemléletére, gondolkodásmódjára ez döntően hatott. Karinthy hatéves volt, amikor édesanyja, Engel Karolina meghalt. Anyám című novellájában idézte fel töredékes emlékeit anyjáról. A tisztviselőként dolgozó apa – Karinthy József – a felesége halála után nehezen tartotta el gyerekeit, állandó pénzzavarral küszködött. A hat gyermeket – Frigyes volt az ötödik – egy mindeneslány, a szigorú, de gyermekszerető Mari gondozta. Az apa művelt, érdeklődő, rendkívüli nyelvtehetség volt, álnéven olasz nyelvkönyvet is írt. Nagynénik és nagybácsik segítettek még a gyerekek felnevelésében. Karinthy tizenegy esztendősen befejezte be az Utazás a Merkurba című első regényét, mely Verne tudományos-fantasztikus regényeinek nyomában jár.

Tanár úr kérem

Karinthy gyerekkori naplójának leggyakoribb témája az iskola, az iskolától való félelem. A Tanár úr kérem emlékezetes iskolai jeleneteit Karinthy maga is megélte. A kötet csak néhány évvel később, a háború éveiben, 1916-ban jelent meg. Karinthy magányos volt az iskolában, nem voltak barátai. Tizenöt esztendős volt, amikor elküldte a Nászutazás a föld középpontja felé című fantasztikus regényét a Magyar Képesvilág című lapnak, ez is Verne hatású mű, itt eldönthetetlen, hogy Verne paródiát írt-e Karinthy. Képzelődő, fantáziavilágokban utazgató fiú volt, nem ismerte azokat a határokat, amelyek közé beszoríthatta volna kíváncsiságát, mohón olvasott. Gyenge érettségi után egyetemre került, fizika-matematika szakra iratkozott be. Lehetséges, hogy a család pénzügyi nehézségei is közrejátszottak abban, hogy tanulmányai hamarosan megszakadtak, de valószínű, hogy Karinthy választott másik utat, talán ekkor vált számára nyilvánvalóvá, hogy a természettudományok, a technika, a történelem is íróként érdekli, hogy mindenben „témát” lát, hogy mindenütt az emberi viszonylatok, emberi vonatkozások izgatják.

Így irtok ti

1906-ban már rendszeresen jelentek meg írásai Az Újság című folyóiratban, ekkor kötött életre szóló barátságot Kosztolányi Dezsővel, aki ekkor már neves költő volt. Karinthy eleinte újságírással próbálkozott, de versei, fordításai és elbeszélései is megjelentek, stílusparódiái pedig népszerűvé tették. Kávéházakban töltötte ideje nagy részét, ekkor keresett magának törzshelyet, ekkor alakította ki azt az életformát, amelyet haláláig megőrzött. Iróniája csöppet sem volt szelíd, s akiket eltalált, mégsem haragudtak rá, mert érezhető volt érzelmessége, mindenki felé áradó szeretete. A legszeretettebb költőkről, írókról készültek a legpompásabb karikatúrák. Az évődés, a csipkelődés talán csak védekezés volt az egymás nyakába borulás ellen. Az a fogékonyság, érdeklődés, amellyel Karinthy közeledett az emberekhez, a világ dolgaihoz, nemzedéke legjobbjait is jellemezte. A század első évtizedében a magyar szellemi élet pezsgőbb lett. A fiatal nemzedék tagjai keresték egymást, s hamar egymásra is találtak, mindenekelőtt a konzervativizmus ellen lázadtak, az idősebb nemzedék megcsontosodását gúnyolták.

Karinthy és Kosztolányi

A New York kávéház emeletén a „vadak”-nak nevezett fiatalok, Kosztolányi, Osvát Ernő, Karinthy és Somlyó Zoltán gyülekeztek, hogy kialakítsák a maguk új ízlését, értékrendjét. Ennek legfontosabb terepe az 1908-ban induló Nyugat folyóirat, mely szellemi otthont jelentett a magyar írók legjobbjainak, helyet adott az írásoknak, terepet biztosított a vitáknak. A társakra való rátalálás nélkül el sem képzelhető az Így irtok ti megszületése. A Karinthy a Nyugat indulásakor a New York kávéház barokk erkélyén órák hosszat mulattatta Kosztolányit és társait, de önmagát is. A nyelvcsavarások, szójátékok , nyelvi rejtvények és feladványok szinte előtanulmánynak bizonyultak az Így írtok ti kötetéhez, mely 1912-ben jelent meg, és egy csapásra ismertté és népszerűvé tette Karinthyt. A népszerűség hízelgett az írónak, de meg is rémítette. Az Így irtok ti sikere elhomályosította a többi írás fényét, ekkor írta Karinthy Noteszében a következő sorokat: „Úgy használnak engem, mint a krumplit először Európában – virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják.”

Találkozás egy fiatalemberrel

1913-ban kalandos körülmények között nősült meg Karinthy. Már korában, 1910 körül ismerkedett meg Judik Etellel, a Thália Színház színésznőjével, aki már férjes asszony volt, a férje durván bánt vele, szívesen menekült volna tőle. Karinthy szerelmes lett, és Judik Etel a korán elvesztett anyai gyöngédséget is pótolta. Döntő lépésre szánták el magukat, Karinthy megszöktette szerelmét, meg sem álltak Berlinig. Karinthy újságíró tudósítóként dolgozott, s amikor az itthoni botrányok elcsendesedtek, hazajöttek és összeházasodtak, még egy évig béke volt, ez az esztendő volt a legszebb, a legidillikusabb Karinthy életében, s ekkor írta talán a legszomorúbb novelláját, ez volt a Találkozás egy fiatalemberrel, melyben szembesíti magát a korábbi énjével. Szorongásait, belső elégedetlenségét ekkor sem sikerült oldania.

Háború idején

Karinthyék 1914 nyarán gyermeket vártak, s amint a mozgósítási plakátok megjelentek az utcákon, Karinthy kivetette egészséges vakbelét, hogy időt nyerjen, amíg a Pesti Napló szerkesztőségének segítségével elintéződik a felmentése. Karinthy azon kevesek közé tartozott, akik az első pillanattól kezdve élesen háborúellenesek voltak, mindez megjelent versben, karcolatban, novellában, drámában, humoreszkben és publicisztikai írásaiban. Az 1917-es Olvasókönyv című cikk a legsikerültebb, a legsokrétűbb írása ebből az időből. A háború évei alatt jelent meg A repülő ember címmel egy kötete, mely pilóta barátja emlékére íródott, s melyben saját repülőélményeiről is szól. Utazás Faremidóba című regénye a fantasztikumot hívja segítségül, hogy „kilépjen” a háború világából, Swift Gulliver utazásai című regénye indította el a gépemberek világába. A Holnap reggel című drámájából sem hiányzik a fantasztikum. Ezt követően jelent a Legenda az ezerarcú lélekről elbeszélése.

Boga

Karinthy élete legnagyobb tragédiáját élte át 1918-ban, imádott felesége, Judik Etel – akit Bogának nevezett – a spanyolnátha áldozata lett. Bogával mindvégig jól éltek, kölcsönös szerelmük nem kopott meg a házasság idején sem. Boga féltve őrizte Karinthy nyugalmát, igyekezett kényelmes otthont teremteni az írónak, felnézett rá, csodálta őt, a színészi pályáját is feladta, csak feleség és anya maradt. Karinthynak szüksége volt erre az anyás gondoskodásra, rajongásra, hiszen nagyon korán elveszítette édesanyját. Halála teljesen összetörte Karinthyt, a tragédia után írta naplójában: „ A lelki sérülés nem gyógyul be soha, de hozzászokik a lélek. Úgy érzem, agyamba daganat képződött, vagy egy éles, idegen tárgyat döftek bele, amikor ő meghalt – ezt a kést nem húzhatom ki belőle többé, mert hiszen ő halott marad (csak ha feltámadna, ami lehetetlen), de idővel hozzászokik majd az agyam a késhez, és járni fogok vele, mint aki golyót hord a koponyacsontban. Nyomorék lettem egész életemre. A legrosszabb napom ma volt… Elolvastam a leveleket, amiket Berlinben írtam hozzá – éjjel-nappal együtt voltunk, és mégis leveleket írtunk egymáshoz, oly rettenetesen és tébolyultan szerettük egymást.” A lelki sérülése valóban nem gyógyult be soha.

Böhm Aranka

Fáradtan és nehezen írt, 1921-ben látott napvilágot a Capillária című regénye, melyben ismét útjára küldte Gullivert, közben szatirikusan mondott véleményt az európai társadalmak rossz férfi-nő kapcsolatáról. A nőprobléma akkor lett eleven, amikor a századfordulón a modern lélektan új meglátásokkal gazdagította mindazt, amit addig tudtak az emberi kapcsolatokról. A Capillária mottója: „Férfi és nő – hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.” Mire a Capillária megjelent, addigra Karinthy már újból nős ember volt. Második felesége, Böhm Aranka, szintén férjezett volt, mikor megismerte, de éppen válófélben. Aranka első házasságában is született fiú, ő volt Kertész Tamás, Karinthy a saját fiát, Gábort nevelte, s hamarosan megszületett közös gyermekük, Ferenc is, őt becézték Cininek. A család elég nagyra nőtt, egy alkalommal erről a fura együttesről mondta a feleségének: „az én gyerekem és a te gyereked veri a mi gyerekünket.” Karinthy mindig pénzzavarral küzdött, a háztartást senki sem gondozta, a család ügyes-bajos dolgait senki sem intézte. Gyakran költözködtek, s gyakran cserélték kávéházi törzshelyüket is, s a társaság most már kibővült Aranka barátnőivel is. Aranka lénye csupa vitalitás, túlfűtöttség, tetszeni vágyás, nyugtalan és nyugtalanító volt, azt szerette, ha körülötte és miatta viharosan zajlik az élet. Házasságuk történetét, Egy foglalt páholy története címmel Németh Andor írta meg. Két erős egyéniség, akik nem támogatták, védték, segítették egymást, képtelenek voltak a nyugalomra. Karinthy legkiábrándultabb és legszomorúbb műve, a Kötéltánc, 1923-ban jelent meg.

Böhm Aranka

Centrál kávéház

Karinthy viharos házassága nem volt alkalmas arra, hogy magányát oldja, még a népszerűség sem segített. A Centrál kávéház üvegablaka mögött írt, társága nemcsak írókból alakult, volt köztük vívóvilágbajnok és sakkozó is. Rejtő Jenővel remekül tudott kártyázni, Tóth Árpáddal sakkozni, a fiatalabbak közül József Attila is járt hozzá. Sok orvos barátja volt, szinte a baráti társasághoz tartoztak magán tikárai, elsősorban Grätzer József. 1928-ban a Mindenkinek egyedül kell elvégez a maga dolgát címmel fontos cikket írt: „Irányok és szempontok és érdekek és hitek és hitetlenségek ezerfelé estek a szellemei életben. Egy új Bábelt élünk – a fogalmak pokoli zűrzavarát. Egyedül áll minden valamirevaló író e káosz közepén, önmagának kell az egész világot újrateremtenie, a semmiből elölről, mint egykor a tizennyolcadik század közepén amaz enciklopédistáknak (Rousseau, Diderot, Voltaire), akik két évszázad szellemi építményének gerendavárát emelték.

Centrál kávéház a 1920-as években

Anyagi nehézségeit gyakran Karinthy túlzott játékossága, szeszélye okozta, ha meglátott valami mókás találmányt, ha valami megtetszett neki, azonnal megvette, akár több példányba is. A technikai találmányok felgyújtották képzeletét, a gondolkodó, cselekvő, játékos embert csodálta az eszközökben is.

A „humorban nem ismerek tréfát”

Híres mondása megvilágítja, hogy miképpen gondolkodott a nevetésről, nevettetésről. Az élővilágban egyedül az ember képes a nevetésre éppen szellemi ereje, fejlettsége miatt. Az ostoba nevetés, az üres kacarászás, vihogás tehát a legtorzabb megnyilatkozások közé tartozik. A nevetés elárulása egy nagyszerű lehetőség feladása, mert a nevetés a legjobb, legkorszerűbb eszköz a butasággal szemben. Karinthy egész élete, életműve azt példázza, hogyan harcolhat, mennyi esélye lehet egy embernek a világot elborító ostobaság ellenében. A humor és a bátorság fogalmát ő állította párba, és legjobb játékaiban, vicceiben is ez a bátorság, okosság érezhető. Az a kávéházi asztal, ahol Karinthy és barátai játszottak, valamiféle oázis lett. Az ellenállásnak egy fajtája született meg ezekben a játékokban. Nemcsak menekülés volt a külvilág elől, a megmaradásra és összetartozásra, az uralkodó rendszer elleni tiltakozásra és a társakkal való szövetségre nyílt ezzel lehetőség. A játékot, s a játékos szemléletet Karinthy legkeserűbb írásaiban is megtaláljuk, mert ez a szemlélet és igény jellemzi leginkább gondolkodásmódját.

Harmincas évek

A harmincas éveiben anyagi gondjai erősen nyomasztották, melyek megalázó vállalkozásokba, kölcsönökbe kergették. A fasizmusban is mindenekelőtt a szellem, az értelemmel bíró ember ellenségét látta, ezért gúnyolta, bírálta, harcolt ellene. Az írók, az értelmiségiek közvetlen közelükben érezhették a diktatórikus módszerek érvényesülését, a letartóztatások sokasodtak, a tiltakozások pedig nem voltak egészen veszélytelenek. A szellemi fölény megvédheti az embert az elaljasodástól, de a megalázásoktól, a fizikai kiszolgáltatottságtól és a magánytól nem véd meg. A keserűség és a tehetetlen düh, a kétkedés legtöbbször a verseiből hallható közvetlenül is. Karinthynak mindössze két verseskötete jelent meg, a Nem mondhatom el senkinek, 1930-ban, és az Üzenet a palackban, 1938-ban.

A képzelet szabadságát élvezhette Karinthy az 1937-ben megjelent, Mennyei riport írása közben, hiszen a valóságos életében egyre kevésbé lehetett szabad. A regény újságíró főhőse – Merlin Oldtime – annyira hasonlít Karinthyhoz, hogy írói önarcképének is nevezhetjük. A regényben, ahol a múlt jelenlévő valóságként megjelenik, Karinthy, azaz Merli Oldtime, találkozhat ősemberrel, Arkhimédesszel, Julius Caesarral, Jézus tanítványaival, Marco Polóval vagy Napóleonnal akár.

Utazás a koponyám körül

Karinthy 1936-ra fáradt, keserű ember lett, mindig sietősen élt, kapkodva és rendszertelenül, de ötvenes éveihez közeledve már reménytelennek érezte, hogy változtasson a szokásain, életmódján. Felesége, Aranka, Bécsben folytatott szakorvosi tanulmányokat, Karinthy levélben írta le betegségének első jeleit: „Két hete folyton nyom a koponyám, hátulról, s – mint említettem – vonatok dübörögnek benne.” Karinthy rosszullétei szaporodtak és súlyosbodtak, felesége nem is a fejfájásokra figyelt fel elsősorban, hanem a gyorsan romló kézírásra, harmadik levelét már alig lehetett kibetűzni. Bécsi orvosi vizsgálat után közölték Karinthyval, hogy agydaganata van, azonnal meg kell műteni. Egyetlen kívánsága volt, hogy ne veszítse el az eszméletét, hogy tanúja lehessen a körülötte játszódó eseményeknek., a tudomány újabb erőpróbájának.

Karinthy, mire Stockholmba érkezett, már nem látott semmit, csak ízekből, szagokból, és tapintásból tudott tájékozódni. Olivecrona agysebész professzornak ez volt az 1001. műtéte és még a vártnál is jobban sikerült, a professzor sem hitte, hogy a daganat eltávolítása visszaadhatja Karinthy látását, csodáról beszéltek amikor elkezdett olvasni.

A Karinthy házaspár a stockholmi klinika előtt

Amikor barátainak elmesélte, hogy regénnyé formálja betegsége és műtéte történetét, igyekeztek eltéríteni szándékától, de Karinthy kitartó munkája nyomán 1936 őszétől a Pesti Napló folytatásokban közölte a regényt. A kritika egyértelmű elismeréssel fogadta, nagy sikert aratott vele. Az Utazás a koponyám körül azért olyan izgalmas, mert a tudománynak „drukkoló” beteg és a babonákkal, ostobasággal szemben álló író szemszögéből mutatja be a történéseket. A magyar írók közül talán Karinthyt foglalkoztatták legtöbbet a természettudományos eredmények. Az új fizikai elméletekről és a pszichológiai kísérletekről szóló írásokat olyan izgalommal olvasta, mint egy regényt. Az orvostudományt, a gyakorló orvosokat különösen tisztelte egész életében. Még egyetemistaként bejárt az orvostanhallgatók óráira, részt vett műtéten, boncoláson, ezt később íróként is megtette.

Utolsó évek

Karinthy utolsó éveiben érezte, hogy a nagyszerű Nyugat-nemzedék tagjait magányosság és betegség gyötri, 1928-ban halt meg Tóth Árpád, a következő évben lett öngyilkos a Nyugat szerkesztője, Osvát Ernő,1936-ban Kosztolányi és Juhász Gyula is meghalt. A kávéházakban, a baráti társaságokban kétségbeesetten kereste a régebbi időszak emlékeit, a termékeny, alkotói légkört. Móricz Zsigmonddal mélyült el kapcsolata az utolsó években, az ő társaságában érezhette a hajdani összetartozás szellemét. Nyaranta rendszeresen Siófokon nyaralt a család egy ismerősük panziójában. 1938. augusztus 28-án meglátogatta Rejtő Jenő és néhányan még a kávéházi társaságból, kártyáztak, jó kedvűen töltötték el az időt hajnalig. Másnap, augusztus 29-én, egy megalázó, a társaság előtt lezajlott családi veszekedés és jelenet után felment a szobájába, és agyvérzés következtében elhunyt. Budapesten a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Forrás:

Levendel Júlia: Így élt Karinthy Frigyes. Budapest: Móra Kiadó, 1979.
Sötér István (főszerk.): Magyar irodalom története. 5. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1965.

Képek:
Karinthy Frigyes
Karinthy és Kosztolányi
Böhm Aranka
Centrál kávéház a 1920-as években
A Karinthy házaspár a stockholmi klinika előtt

 

 

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás