facebook youtube rss
2017. szeptember 17. | 23.00

120 éve született Tamási Áron

Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író székely volt, és ez meghatározta látásmódját és stílusát is. A székely hagyományok, a székelyföldi hegyek és erdők, a gyermekkorban lélekbe ívódott mesék, balladák és nem utolsósorban tréfák, játékok, szelíd ugratások ugyanúgy mindvégig befolyásolták képzeletvilágát, mint nyitott szemű érdeklődése minden új iránt és hajlandósága a misztikumokra. Kedvesen ravasz, mókás kedvű szegény alakjai körülbelül úgy gondolták a nagy igazságszolgáltatást, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít.


 

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földműves család gyermekeként született 1897. szeptember 19-én, Farkaslakán. Apja Tamás Dénes földműves, anyja Fancsali Márta volt. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, 1910-től pedig a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium tanulója lett. 1916-ban behívták katonának, a következő évben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918-ban megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd a diploma megszerzése után, 1921-ben a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább, itt 1922-ben kapott diplomát. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el, előbb Kolozsváron, majd Brassóban.

Lélekindulás

Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, egy idő után szűknek érezte – mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival – s huszonhat éves korában, 1923 júliusában kivándorolt Amerikába. Volt alkalmi munkás és banktisztviselő is. Rövid amerikai tartózkodása (1923-25) alatt – a távolban és idegenben – talált rá költői-írói világára, mely egész életművét átszőtte. A hagyományok, a székely humor és kedély, az észjárás, a székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben jelent meg. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felfigyelt. Erdély hazavárta Tamási Áront, és 1926 májusában hazatelepült Kolozsvárra, azt követően rövid időn belül szűkebb hazájában, majd Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író lett.

A szűzmáriás királyfi és a Czímeresek

A két háború között gyors egymást követően jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés műben érződik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete, hangvétele közel áll a balladához. Ezt követte a Czímeresek, amelyben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, a regény 1918–1919-ben játszódik, Kolozsvár a haláltáncát járja. Ellepi egy különös tömeg, a világháború törmeléke, valutabetyárok, világfiak, embersáskák sokasága. Tamási regényes korrajzában a történelmi, társadalmi hátteret, a kor atmoszféráját idézi fel. Mindezt pamfletszerűen, karikírozva az erdélyi magyar arisztokrácia, a „czímeresek” világát, hamis illúzióit.

Ábel-trilógia

Előbb az Ábel a rengetegben jelent meg, a talpraesett székely favágólegény mesébe illő, mesevarázsú története, majd folytatásai, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Költészetével, különösen az első rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyőillatú remekmű, századunk egyik legszebb magyar regénye. A havasra erdőpásztornak kitett Ábel is megvívja a maga harcát, furfanggal, játszi kedvvel, fölényesen, megtalálva helyét a rengetegben. Ábel az országban kötetben Hargita nagy, lírai kalandja után Ábelt a nagyvárosba, Kolozsvárra vezérli sorsa. Itt egy másik világ másfajta helyzeteihez kell a székely észjárás: egy vándor kuruzsló-fogász házához kerül, ahol nemcsak a könnyű pénzszerzés módjaival, de a szerelemmel is megismerkedik. A trilógia utolsó része az Ábel Amerikában, amelyben Ábel a neki ajándékozott hajójeggyel elutazik Amerikába, s bepillantást nyer az amerikai emberek életébe. Itt már jobban szembetűnik a főhős társadalmon-kívülisége, a tőkével és a hatalommal való találkozásai. Ábel – akárcsak maga az író az újvilágban – átérzi a pénz mindenhatóságát, lélekölő hatalmát. Itt fogalmazódik meg benne a kérdés: „Mi célra vagyunk a világon?” – s jellemző, hogy a választ egy hontalan néger szájába adja: „Azért…, hogy valahol otthon legyünk benne.” Az 1930-as években írta székely népi játékát, az Énekes madár című színművet, melyet a kolozsvári bemutató után a budapesti Nemzeti Színház is műsorára tűzött. További sikeres színpadi művei, a Tündöklő Jeromos, a Vitéz lélek és a Csalóka szivárvány.

Jégtörő Mátyás

Ábel visszatérve a világban való bolyongásaiból, kivonul a társadalomból, a havasok fenséges magányába. Változás során Ábelből Jégtörő Mátyás lesz, erőteljesen tör elő a misztikum a Jégtörő Mátyásban. Olyan bájosan játékos könyv, hogy akár a misztikumát is csupán játéknak tekinthetjük. A föld és az ég, az ember és a természet misztikus egységéről tervezett regénytrilógiából csak az első kettő, a Jégtörő Mátyás és a Ragyog egy csillag jelent meg. Az erdélyi sorsot úgy ábrázolta, hogy általános érvényű emberi kérdésekre is választ adhasson. Mi a test és lélek viszonya? Mi a bölcs és derűs emberi lét alapvető törvénye? Miként lehet a lélek erőforrásait növelni, hogy a terheket könnyebben viselhesse? Folytatását, a Ragyog egy csillagot, a korabeli kritika is hűvösebben fogadta.

Szülőföldem

A székely táj és székely lelkiség művészetbe konzerválása a felszabadulás előtti Tamási Áron legnagyobb cselekedete. Ezt a tájat és lelkiséget talán az első Ábelnél is gazdagabban örökítette művészetté a Szülőföldem című önéletrajzi vallomásában, 1939-ben. A könyv tudósítás és vallomás arról a tájról és a rajta élő népről, amely őt követeként az irodalomba küldte, sorsvállalás a kisebbségi sorban élőkkel. Életművének gazdagabb, irodalomtörténeti szempontból jelentősebb része keletkezett a második világháború előtt.

Tamási Áron-emkékház

A publicista

A Tamási-életmű egészének szerves része az a gazdag és sokágú publicisztikai termés, mely hiteles kifejezője egy huszadik századi erdélyi magyar író szellemi magatartásának, emberi-művészi eszményeinek, felelősségteljes gondolkodásának. Már pályájának kezdeti szakaszában, a húszas évek elején fölvállalta a közügyek számontartását, népe gondjainak megszólaltatását. Azzal indult el Farkaslakáról küldetéses útjára, hogy a szegények és meggyötörtek követeként a világ lelkiismeretének színe elé tárja szülőföldjének üzenetét, panaszait, keserveit, s ugyanakkor megvilágítsa a székely lelkiség igazi arculatát. Kisebbségi sorsban érlelődött meg benne – nagy elődök példái nyomán – az erdélyi magyar írástudó hivatástudata, ami minden időkben meghatározta tiszta csengésű szavainak erkölcsi súlyát. 1926-tól 1944-ig Kolozsvárott élt, ahol Az Újság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet, gyermekük nem született. Az Erdélyi Helikon alapító tagja lett, és külön rovata volt a Brassói LapokbanTiszta beszéd” címmel. 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban Cselekvő ifjúság cikksorozatában az „erdélyi gondolatot” igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos vásárhelyi találkozó elnöke volt. A két háború között többször is kitüntették a Baumgarten- díjjal, 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is. 1940-ben, a második bécsi döntéssel Kolozsvár és Tamási Áron szűkebb otthona, Farkaslaka is visszakerült Magyarországhoz, ettől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. Életében egyetlen olyan könyve jelent meg, mely válogatást tartalmazott publicisztikájából, ez volt a Virrasztás. Az írások észrevehetően őrzik a kor, a háborús idők hangulatának lenyomatát, a kortársi kritika elismerően méltatta. Tamási

1945 után

1944-ben feleségével Budapestre költöztek, Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát. Az 1945-ös választások után egyike lett azon kiemelkedő közéleti személyiségeknek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, és egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt tagjaként a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkét alkalommal elutasította azt. Mandátuma lejárta után, az 1947-es választásokon már nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. Alkata szerint nem volt gyakorlati politikus, az ő világa az irodalom volt. 1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották, ebben az időszakban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A politikai nyomás enyhültével a köréje telepedett értetlenség köde is oszlani kezdett, s 1953-tól újból közölték írásait. Leggyakrabban a Magyar Nemzet biztosított számára teret, de a Csillag, az Új Hang, a Dunántúl, majd a Kortárs és az Új Írás is bemutatta újabb novelláit, cikkeit. 1945 után írt novelláiban idilli derűvel vonja be ifjúkora emlékeit, s ezáltal leplezett, de emésztő honvágyára borít üdítő fátylat. Legszebb, legértékesebb novelláiban, melyeket a háború után írt – mint a katartikus erejű Csipogó madárka, a meseszimbolikát oly tisztán felmutató Czincziri Hám vagy a drámai sűrítésű Harmat és vér – nyelvének líraisága mértéktartóbb, stílusa keresetlenebb, természetesebb és mentes minden kirívó nyelvi fordulattól.

Bölcső és Bagoly

A Hullámzó vőlegény és a Zöld ág még a felszabadulás előtti idealizáló-szimbolizáló művekhez kapcsolódtak. Írásaiban minél inkább megmaradt szűkebb szülőföldje és közössége tudatformáiból építkező világszemléletének keretei között, annál érvényesebb, esztétikailag értékesebb műveket hozott létre (Bölcső és Bagoly, Vadrózsa ága), s minél jobban elszakadt vagy eltávolodott attól, annál kevésbé sikerült munka került ki a keze alól (Hazai tükör, Szirom és Boly). Ismételten egy szülőföld ihlette remekmű, a Bölcső és Bagoly vallomása jelzi, hogy sikerült felülkerekednie válságos periódusán. Regényes önéletrajza egyben a székelység útját és életkörülményeit elemzi, megmutatván, honnét indult és hogyan emelkedett ki az író. A Bölcső és bagoly első része egy három kötetre tervezett regényes életrajzi műnek. Emberi útja kezdetét rajzolja meg benne Tamási Áron, születésétől az elemi iskola végéig, mikor egy szerencsétlenség az élete útját a nehéz paraszti sorstól más irányba terelte. A szülőföldről máskor is írt már regényes formában, de a Bölcső és bagolyban teljesebb bőséggel áramlik az élet, mint korábbi regényeiben. Összegzően mutatja meg a székely táj különös színeit, a székely nép lelkiségét, észjárását, a népi költészetből az irodalomba beemelt kincseket. Lírai finomsággal rajzolja meg gyermekéveit. A regényben harmóniában találkozik a gyermek világa és a felnőtt művészi szemlélete. Csak a történet a gyermeké, a látás már a művészé. A Bölcső és bagoly harmonikus felszíne a tengerszem átlátszó mélysége fölött feszül.

Hazai tükör

A Hazai tükör újabb kísérlet a Tamási-regények határainak további tágítására. Az ifjúsági regény a szabadságharc idejét mutatja be Erdélyben, hőse egy székely legény, Madár Vince, a szabadságharcban részt vett diák, bujdosó magányában írja meg emlékezéseit, 1854-ben, okulásul a jövendő nemzedéknek. A történelmi regény nem a legkedvesebb műfaja Tamási Áronnak, de a realizmus útján, ebben a műfajban is jeleset tudott alkotni: históriai távlatú, csillogó meséjű és gazdag költőiségű történeti regényt írt. Erre a művére kapta meg az író a Kossuth-díjat. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt. Tamási Áron fogalmazta meg 1956 december 28-án, az Írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.

Szirom és boly

A Szirom és bolyban egy Dunántúlra telepített, sok-sok viszontagságon keresztülment székely család útjának a megírására vállalkozott. Már a témaválasztása – a bukovinai székelyek Bácskába telepítése, földönfutó sorsuk további alakulása, majd végleges otthonra találásuk Tolna megyében – egy nagy ívű epikai kompozíció lehetőségét rejti magában. Hosszas kitérő után ezzel a művével érkezett a mához, a gyermekkorból őrzött székely világból a szövetkezet útjára lépő parasztsághoz. Szirom Antalban, a krónikát író öreg székely emberében ismét néphőst teremtett, a tegnapból a mába érkezőt. A kilenc fejezet a magzati lét kilenc hónapjára utal; ez a szerkezeti megoldás az otthonra talált népcsoport újjászületését, illetve egy új társadalom születését hivatott szimbolizálni. Félbeszakadt műve a Vadrózsa ága. Ezt a vallomást, a múltat idéző emlékezést a halál szorításában, élete utolsó öt hónapjában mondta tollba. Legszebb, legvonzóbb művei közé tartozik, fölvillan benne írásművészetének majdnem minden erénye, jellegzetessége. Voltaképpen a Bölcső és Bagoly tervezett folytatásaként is fölfogható, hiszen életútja eseményeit idézi meg.

Színművek, mese- és bábjátékok

A népmesei keret és az azt szorosan kitöltő gondolatiság teszi legjobb felszabadulás utáni színpadi művévé az Ördögölő Józsiás című mesejátékot. Tamási Áron igazán értékeset akkor alkotott, ha megmaradt eredeti, népi tudatformákra építő látásmódja mellett. Mindegyik sikeres színpadi művében ott érezhető a székely népmesék szelleme – nemcsak motívumokban, de gondolati igazságokban is. Népmese és liturgikus eredetű néphagyomány biztosítják azt a szemléleti keretet, amelyen belül a költői szépségű szófűzés oly elevennek és varázslatosnak érezzük. Bábjátékai – a Búbos vitéz, s főként a Szegény ördög – az előbbi értelemben visznek igazi költészetet a gyermekszínpadokra. Megalapozottan írta hát a Vadrózsa ágában, hogy ő a színpadon is a székelység emberi követe kívánt lenni.

1922 és 1957 között írt elbeszéléseit még maga rendezte sajtó alá, Összegyűjtött novellái viszont már csak a halála utáni esztendőben kerültek a könyvesboltokba. Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Szülőfalujában, Farkaslakán temették el, a sírja a templomkertben áll.

 

Források:
Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története 1945-1975. 4. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1982.
Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. 2. köt. Budapest: Trezor Kiadó, 1992.

Képek:
Tamási Áron
Szűzmáriás királyfi
Jégtörő Mátyás
Tamási Áron-emkékház
Szirom és boly

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás