facebook youtube rss
2017. november 20. | 23.00

140 éve született ADY ENDRE

Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet.

Táltos született

Táltos született azon a késő őszi napon, 1877. november 22-én az érmindszenti Ady családnál, a babonás néphit titokzatos erővel ruházza fel azt, aki hat újjal jött a világra. Az újszülött Adynak eggyel több ujja volt a kezén, a fölösleget egyszerűen lekötötték, így csak egy pontszerű heg maradt a helyén. Ady Születésekor az András nevet kapta, de szülei hamar megváltoztatták, mert a 19. század utolsó harmadában az akkori rendőrviccek faragatlan figuráját Mihaszna Andrásnak nevezték, így az előkelőbben csengő Endre nevet kapta. Édesanyja Pásztor Mária volt, akit nagyon szeretett, és „ides”-nek nevezte, apja Ady Lőrinc volt. Ady négy éves volt, amikor Lajos öccse megszületett. Már a gyermek Ady csupa önérzet volt, ebben a tekintetben az apjára ütött, önéletrajzában írja: „koraérett, makacs, rossz kölyök voltam, de úgynevezett iskola szeme fénye.”

Ady Endre édesanyjával

Gimnáziumi évek Nagykárolyban és Zilahon

1888-ban íratták be a tizenegy éves Adyt a nagykárolyi piaristák gimnáziumába, iskolatársa volt Jászi Oszkár, a később kiváló társadalomtudós, publicista, politikus és hű barát. Nagykároly megyeszékhely volt Szatmár megyében, a Partiumban. A kisdiák Ady összeférhetetlen, kötekedő, gúnyolódó, ébredező költő volt, verses csúfolókat írt iskolatársairól, tanárairól. Ady és társai megpróbálkoztak kéziratos diáklap készítésével. Már ekkor sok regényt olvasott, Jókai Mór, Josika Miklós, Eötvös Károly és Kemény Zsigmond műveit. A serdülő Ady viszonylag korán érett, fél tucat kisasszonyba volt szerelmes. A gimnázium felső négy osztályát Zilahon járta, fontos időszak volt ez Ady fejlődésében. Első versei a Szilágy című lapban jelentek meg, a Március 20. és a Bánat dalai címmel, 1896 tavaszán. Több kedves tanára közül Kincs Gyulát szerette legjobban, aki egyben a Szilágy folyóirat szerkesztője volt, s őmiatta tanulta annyira a szaktárgyait, a görög-latin ismereteket, olvasta Homérosz eposzait, Vergilius és Catullus műveit. Innen ered Ady klasszikus műveltsége, amely lírájában is megjelent. Nagyrabecsüléssel és rajongva gondolt vissza a zilahi iskolára, sokat emlegette a zilahi internátus szabad légkörét. Az iskolai énekkarban a tenor szólamban énekelt. Már a kamasz Ady is jól bírta az éjszakai gyűrődést, noha fizikuma gyenge volt. A tanári kar egy része tudott is Ady életmódjáról, de jó előmeneteléért és példás iskolai viselkedése miatt megbocsátottak neki, nem vettek tudomást róla.

A bánat dalai

Mikor megláttalak, új életre keltem,
Kínos élet zordon multját elfeledtem,
Megnyílott előttem a bezárult éden,
Újra fellobogott elhamvadt reményem.
- Rózsaszinű felhők úszkáltak az égen.

Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek...
...Rabszolgája lettem csapodár szivének...
- Hittem a mosolygó, rózsaszinű égnek.
(részlet)

Joghallgató Debrecenben

A millenium évében kezdte meg jogi tanulmányait, a református kollégiumban nem jutott számára hely, így egy Mester utcai ház verandára nyíló kis udvari szobájában lakott az özvegy háziasszony fiával, aki szintén jogásznak készült. Ady hamarosan, a mintegy három méter magas deszkakerítésen keresztül érkezett haza éjszakánként, a kerítés mellett álló lámpaoszlop segített ebben a mutatványban. A debreceni jogászfiúk bizony eléggé zabolátlanul éltek, szívesen fogadták be Bandit is, kemény borozások, legénykedő éjszakázások, diákcsínyek szerepeltek a programban. Debrecenben kezdődött Ady szellemi nagykorúvá válása, rengeteget olvasott. Nem érdekelte őt sem a jogtudomány, sem a közigazgatási karrier, így egy időre megvált Debrecentől. Aggódó szülei szerették volna kiszakítani az ottani rossz társaságból, és a budapesti egyetemre irányították fiukat, azonban a fővárosba érkezvén gyorsan elverte a tandíjra szánt pénzt, apja küldött utána újabb összeget, hogy beiratkozhasson. A tanulmányok mellett dolgoznia kellett, 1897 októberétől a temesvári törvényszéken kapott állást, ahol egy életre meggyűlölte a bürokráciát. A következő évben Zilahon volt írnok egy ügyvédi irodában. 1898 szeptemberében visszatért Debrecenbe, ugyan még beiratkozott az egyetemre, de már feléje sem nézett a tanulmányainak. Belső szándéka eltökélt és végleges volt, az irodalomnak szentelte az életét.

Újságíró Debrecenben

Ady dühös volt Debrecenre konzervatív bezárkózottságáért, merev tartózkodásáért, nyomasztotta a mozdulatlanság, a mozdíthatatlanság. Egy rövid ideig a Debreceni Főiskolai Lapok főmunkatársaként is dolgozott, majd a Debreceni Hírlapnál lett újságíró, szerény fizetéssel. Kortársai számos hihetetlen történetet meséltek szegénységéről, lakótársával kettejüknek együtt volt egy valamire való nadrágja, ha egyikük fölvette, a másik maradhatott otthon. Megesett, hogy lábbeli híján csak úgy harisnyában szaladt át valamiért a szomszéd kávéházba. A konzervatív cívis közegben lett belőle döbbenetes gyorsasággal igazi demokrata, harcos humanista, elkötelezett antimilitarista. Publicisztikájának mindvégig ezek maradtak a legjellemzőbb elvi-politikai erényei. A Debreceni Hírlaptól hamarosan átpártolt a függetlenségi érzelmektől fűtött, ellenzéki Debreczen című napilaphoz. Ady jó társalkodó és tréfaszerető ifjú hírében állt, benne volt mindenféle mókában. Kivételesen derűs hónapjai ezek Ady életének. Esténként az Angol Királynő söntésében tanyázott barátaival, kollégáival, fiatal színészekkel. Aztán a társaság fölkerekedett és a Magyar Király kávéházban folytatták a mulatozást, ha volt pénzük. Az éjjeli kalandozás aztán reggel a gőzfürdőben ért véget. 1899 nyarán végre megjelent az első verseskötete, Versek címmel, a lap kiadótulajdonosainak segítségével.

Ady az újságíró

Nagyvárad

Az új évszázad első napján kezdett el Ady Nagyváradon dolgozni a Szabadság című lapnál. A századfordulón mámorosan gyarapodó város, mozgalmas életű kereskedelmi és kulturális központ volt Nagyvárad. Üzletsorokat emeltek, színházat építettek, naponta öt helyi újságot árultak az utcán. A költő szerint a város megérdemelte a „Körös-parti Párizs” nevet. Anyagilag jobb helyzetbe került, függetleníthette magát a szüleitől. Nagyvárad benne volt az országos mozgásban, politikusok, művészek, írók egész sora tartotta fontosnak, hogy alkalmanként megforduljon itt. Közben Ady megismerkedett a szociológiával, Spencer evolúciós rendszerével, Nietzsche írásaival, Tisza Istvánnal, a későbbi miniszterelnökkel. Ady és nemzedéktársai valójában egymást formálták, nevelték. A kávéház intézménye sokat segített az ifjú hírlapíróknak az értesülések beszerzésében, de fontos szerepet töltött be háztartásukban is. Akadt mindenütt egy-egy irodalombarát főpincér, aki hitelben is kihozott néhány pohár sört és kölcsön is adott néhány korona erejéig. Első nagyváradi napjaiban is megmutatkozott, hogy igencsak szereti a bort, amely később alkoholizmussá fajult. Másik szenvedélye a nők iránti erős vonzalom, lásd Az én menyasszonyom című versben. Az Egy kis séta című vers Ady kérlelhetetlen antiklerikális felfogásának történelmi dokumentuma. A nagyváradi káptalan sajtópert indított nyilvános rágalmazás és becsületsértés címén, melynek következtében Adynak 10 korona pénzbírságot kellett fizetnie és háromnapi fogházbüntetésre ítélték. A foglár szerint a szerkesztő úr veszekedős fogoly volt.

>

Az 1896-ban alapított Budapesti Napló szabadelvű, sőt a polgári radikalizmus eszméit hirdető újság bármely haladó szellemű ifjú álma volt, Ady is ennél a lapnál folytatta pályafutását. 1903-ban jelent meg második kötete, Még egyszer címmel. „Kemény, merész, goromba versek ezek… De minden szavuk egy vércsepp a szívemből s egy tömjénmorzsa az örök eszmék szent füstölgő edényében…” – írta Ady új kötetéről. A huszonhat éves fiatalember életében ott a szerelem is. ”Asszony volt, egy hozzá jutott versem küldte, megfogta a kezem, s meg se állt velem Párizsig.”– írta Ady önéletrajzi írásában. Diósyné Brüll Adél 1903 nyarán látogatásra érkezett Nagyváradra Párizsból, s váratlanul találkozott a költővel a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. Diósyné nagy feltűnést keltett a városban, Párizsban szabott, testhez álló ruhákat viselt, ha végigsétált a korzón, a huszártisztek haptákba vágták magukat, úgy tisztelegtek. Ady egyszerre látta benne a női eszményt és a párizsi ragyogást. A könnyek asszonya az első Léda-vers, mert az Adél névből nemsokára megszületett a Léda. A verset még bele tudta tenni készülő kötetébe és az első példánnyal szaladt is a Pesten időző asszony után, hogy a költészetével bókoljon, és meghallgatásra talált. A Párizsba visszautazó hölgyet egészen Bécsig kísérte. 1903-ban elnyerte a nagyváradi Szigligeti Társaság zsűrijétől a Pálffy-féle 200 koronás díjat, ebből a pénzből utazott Olaszországba. Ady 1903 őszén búcsút mondott a Nagyváradi Napló olvasóközönségének.

Először Párizsban

Ady 1904 februárjában érkezett Párizsba, alig tudott betelni a város látványával, először csak ámult és bámult. A századforduló után, valósággal a költő szeme láttára alakult ki Párizs modern képe, üzletsorokkal, bankházakkal, metró építésével, luxus éttermekkel, előkelő szórakozóhelyekkel. Ady legkedveltebb szórakozása volt kikocsikázni a Bois de Boulogne-ba, Párizs városligetébe, üldögélni a Luxembourg-kertben, egyszóval, Ady beleszeretett Párizsba. A Diósy házaspár szerezte Ady szállását abban a házban, ahol ők is éltek. Diósy Ödön és felesége bizonyos értelemben függetlenül éltek egymás mellett, mai kifejezéssel élve nyitott házasságban éltek. Gyakran mentek békés hármasban színházba, vacsorázni különböző szórakozóhelyekre. Bölöni György, a barát vitte orvoshoz a betegeskedő Adyt, aki megállapította vérbaját. A betegséget nem Párizsban, hanem még Nagyváradon szerezte a költő, az elhanyagolt betegség teljes erővel tört ki rajta Párizsban, fekélyek jelentkeztek testén, végtagjain, arcán. Ez a nemi betegség Ady korában gyógyíthatatlan volt, de kórokozóját és egyik ellenszerét már az ő életében felfedezték. A kezelés azonban csak fegyelmezett életmód mellett hozhatott eredményt, ez lehetetlen parancs volt Ady számára, ezért volt életmentő Léda önfeláldozó és gyöngéd ápolása. Idegenvezetője is volt Léda, sokszor mutogatta a költőnek a látnivalókat, eligazította őt a francia élet szokásai között, figyelmét a modern művészetek felé irányította. Olvasta és fordítgatta neki Baudelaire, Verlaine és Rimbaud verseit. Kitűnő háziasszony volt, nemegyszer ő maga készítette el azokat az ételeket, melyekről tudta, hogy Bandika szívesen megeszi.

Léda

Ady fáradhatatlanul barangolta be a város negyedeit, gyakran járt színházba, kiállításokra, múzeumokba, egyetemi előadásokra, politikai gyűlésekre. Párizsi újságírói munkája során legtöbbször a megélhetés kényszere vezette a tollát, a postára vitt cikkeket pontosan nyilvántartotta kis noteszében, soronként fizettek. Akkoriban indult a L’ Humanitè, amely politikai tájékozódásának talán legfontosabb eligazítója. A Budapesti Hírlapban a Párizsból írják nekünk és a Saját tudósítóinktól rovatokban többnyire Ady munkái jelentek meg. Adynak nagyobb rálátása lett a hazai viszonyokra, európai mértéket kapott politikai elképzeléseihez, és közelebb lépett a világirodalmi áramlatokhoz.

Új versek – Budapest meghódítása

A Párizsból hazatért Ady szívét is megdobogtatta a milleniumi ünnepségek fényeiben megújuló város, a nagykörút és a keresztező sugárutak palotái, bérházai, szállodasorok a Duna parton. A Budapesti Napló szabad szellemiségét nem az újonnan szerződtetett Ady, hanem az alapító főszerkesztő, Vészi József határozta meg, tulajdonképpen ő fedezte föl Budapestnek az újságíró-költőt. A Budapesti Napló újságírógárdája eléggé összetartozó társaság volt, összefogta őket politikai nézetazonosságuk és a szerkesztőségi munkafegyelmet és gyorsaságot követelő ritmus. Már délelőttönként együtt üldögéltek törzsasztaluknál, a közeli Szabadság kávéházban. A szerkesztőségben rövidebb-hosszabb ideig együtt dolgozott Adyval Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is. A kávéházban és a szerkesztőségi szobákban is élénk eszmecsere folyt a nagyvilág dolgairól. A publicista Ady érzékenyen fogta a társadalmi mozgások jelzéseit, kitartóan, szinte napról-napra írta cikkeit a különböző kül- és belpolitikai kérdésekről. A Nemzeti Színház és a Vígszínház csaknem teljes évadjáról is beszámolt. Mind politikai, mind kulturális írásai páratlan értékű kortörténeti dokumentumok. Egyúttal annak a fejlődésnek is a dokumentumai, amelyet Ady világszemléletében az ösztönösségtől a tudatosan vállalt polgári radikalizmusig megtett. Ady huszonnyolc éves volt, mire beérkezett, mire magának nevet szerzett.

Az Új versek kötetének megtervezéséhez mindjárt Párizsból hazatérve hozzákezdett. „E versek mind-mind Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket.” – írta Ady. A kötet 1906 februárjában jelent meg. A Három Holló nevű füstös, italszagú vendéglőben olvasta fel új verseit kollégáinak, volt közük olyan is, amelyiket itt is írt. A modern magyar költészet időszámítása valóban az Új versek kiadásával kezdődött.

Újra Párizsban

Ady 1906 júniusában ismét Párizsba utazott, hét alkalommal töltött így rövidebb-hosszabb időt Franciaországban, a két nagyváros, Budapest és Párizs között ingázott. Második utazása nyúlt a leghosszabbra, épp egy évig tartott. Az 1906-os év Magyarországon is a sztrájkok ideje volt, ekkor írta a Csák Máté földjén című versét. Ady költészetében megjelent a Dózsa-motívum is. Ady a hiányos francia nyelvtudása miatt kissé kerülte a párizsi értelmiségi köröket, társasága mégis nagyobb volt, mint korábban. Sok magyar művész megfordult ekkoriban francia környezetben, s mikor esteledett, a magyarok gyakorta összeverődtek kis bárokban, vendéglőkben, itt találkozott Czóbel Bélával is. Ady művészi elképzeléseiben Czóbel joggal ismerhetett rá saját törekvéseire. Ady szívesen vette igénybe Bölöni György baráti tárlatvezetését Paul Gaguin gyűjteményes kiállításán, melyről lelkendező cikket is írt. A Gauguin-tárlat egyébként hamarosan Pesten is látható volt. Rippl-Rónai képeivel is itt találkozott, barátságukról így írt Rippl-Rónai: „Én, mikor festettem, csak a szemét néztem – erre fektettem a fő súlyt. Évekig beszélgettem ezekkel a nagy nézésű, okos szemekkel. Mindent kiolvastam belőlük, a költőn kívül a legjobb embert, a gőgös mokány legényt, a széthulló magyarság tragikus szimbólumát, akinek különös egyénisége fenségességet árult el, mást, nagyot, nagyobb embert, mint bárki korunkban. Szemében benne volt az egész ember, a sokszor megsebzett, az igazságtalanul megbántott, eredeti íróember.”

Páris, az én Bakonyom

Jöhetnek: Páris szívén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegény legényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.
(részlet)

Ady szeretett és akart is jól, meg szépen élni, roppantul adott például az öltözködésére, a beérkezett költő mindig frissen vasalt, finom öltönyt viselt, Nizzából hozatott magának cipőt. Nagyon röstellte még a zilahi és debreceni időkben a silány ruházatát.

1907 decemberében került a közönség elé a Vér és arany című kötet. Bartók Béla több versét is megzenésítette. Hatvany Lajos a Huszadik Század lapjain méltatta Ady tehetségét, eredetiségét, élete végéig vitatkozó, de támogató barátra lelt a gazdag irodalompártolóban. Móricz Zsigmond írta a kötetről: „Egyfolytában olvastam el a Vér és aranyt, aznap, amikor megjelent. Soha el nem felejtem azt a magasztos érzéstömeget, amely ebből a könyvből és ennek segítségével belőlem kilobbant. Mikor személyese találkoztam Adyval, emberi egyénisége még fokozta és teljessé tette a varázslatot. Minden találkozás után meggazdagodtam, megtisztultam, megerősödtem a saját világszemléletemben.”

Holnap és a Nyugat

Ady hosszas külföldi tartózkodása után vissza-visszatért Nagyváradra és Érmindszentre. A Holnap című versantológiával lett Nagyvárad az új magyar költészet főhadiszállása. Hét költő – Ady, Babits, Dutka Ákos, Balász Béla Juhász Gyula és Miklós Jutka – közös verseskötete 1908 szeptemberében került ki a nyomdából. Hamarosan pályára lépett a kéthetente megjelenő Nyugat. Harminchárom évfolyamával – akár egy mesteriskola – négy írógenerációt nevelt fel, korszakos kulturális jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Az 1908 újévi első számban Ady nemcsak verseket adott, hanem az első részletét is A magyar Pimodán önéletrajzszerű vallomásaiból. A folyóirat születése Ady nevéhez köthető, az ő fellépése nyomán hadra kelt új hangú, igazmondó írói mozgalomnak kellett rendszeres megjelenési lehetőség. „Ady kritikai érzéke és ösztöne sokszor bámulatos volt.” – írta róla Babits. Adynak is nagy szüksége volt a Nyugatra, hiszen mikor hazatért Párizsból, a politikai harcok és változások során a Budapesti Napló úgyszólván olvasók nélkül maradt. Adynak szinte otthona volt a Nyugat. Az Ady-hagyomány végigkísérte a Nyugat egész működését, ezért 1929-ben Ady-érmét ajándékozott előfizetői számára. A plakett Beck Ö. Fülöp alkotása, Ady profiljának klasszikus méltósága vetekszik a régi római császárok érmein látható uralkodói arcélekkel.

Az ihlet órái

Juhász Gyula szerint Adynak az egyik legmélyebb és legnagyobb szerelemes verse, a Hiába hideg a Hold című verse, mely a Nyugatban jelent meg 1909-ben. Fülep Lajos mesélte, hogy Ady többnyire fejben fogalmazott, ideig-óráig hordta magában a versgondolatot, kiérlelte a sorokat, majd sajátos költői logikával gyorsan rendbe rakta őket, papírra tette a végső változatot, mégis mindig ceruzával írta verseit.

Hiába hideg a Hold

Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk forrón ütött
S szent láz verte az éjszakát,
Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Idő,
A sokféle Időnek egye,
Irgalmas, bolond, dus Idő,
Mely asszonyommal összehajtott
S melynek azóta nincs mulása.
(részlet)

Nagy lendülettel születtek évről-évre, egymás után a gondosan megszerkesztett verseskötetei, az Illés szekerén 1908-ban, a Szeretném, ha szeretnének 1909-ben, majd A Minden-titkok versei 1910-ben. S közben az Új versek, illetve a Vér és arany újabb és újabb kiadása is megjelent. Az egyes lírai darabok ciklusokba, kötetekbe szerveződtek. Ignotus állapította meg: „Versei könyvben, egymás mellett hasonlíthatatlanul megkapóbbak, mint újságban, időnként közreadva. Gyűjteményes alakban látszik meg igazán gazdagsága és foltnélkülisége.” Hosszú évtizedek óta nem tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg személye révén a líra iránt. Egyszerre volt divat és forradalmi tett verseit olvasni, valóságos „Ady-láz” tört ki vidéken és a fővárosban egyaránt. Ady és társai gyakorta fordultak meg vidéken, hogy híveket verbuváljanak a Nyugat folyóiratnak, így jutott el Temesvárra is, ahol felolvasta megrendítő erejű prózai vallomását, a Félelem és írást. Sok kíváncsi hitetlent és jó néhány ellenséget hódított meg, nyárspolgárokat, vihogó véneket, fiatal lányokat; beteljesült költői küldetése, prófétai ereje. Ady híres „könyöklős” fényképét a Nyugat népszerűsítő levelezőlapként is sokszorosította.

Ady fotója 1908-ból

Ütközetek Lédával

Ady magánéletének középpontjában változatlanul Léda állt, ezer szállal kötődtek egymáshoz. Újabb kötelék a gyermekük. Léda Nagyváradon várta a szülés óráit. A költőt az újságíró robot Pesthez kötötte, de amikor csak tehette, vonatra szállt. Léda asszony 1907 augusztusában halott leánygyermeket hozott a világra, a költőt szíven ütötte a tragédia. Noha Léda és Ady általában több száz kilométerre éltek egymástól, viszonylag sűrűn voltak együtt. Kapcsolatuk nyolc évig és nyolc hónapig tartott. Olykor fél Európát is végigrohanták, hogy találkozhassanak Nagyváradon, Bécsben, Párizsban, Budapesten, Velencében, vagy éppen Münchenben. A távolság egymás felé hajtotta őket, az együttlét pedig mindinkább szétválasztotta őket. 1911 nyarán utoljára voltak együtt olaszországi útjukon, Pisa, Firenze, Róma útvonalon. Amilyen kegyetlenségig bántó lehetett egykor ennek a szerelemnek a tagadása, olyan gyönyörűséges és fölemelő lírai olvasmány az utókornak az Elbocsátó, szép üzenet. A költő rátartian tudatosítja, hogy fölébe kerekedett múzsáján, ez az alkotói öntudat tőrdöfése az asszonyi önérzet felett. Léda a Nyugat 1912. május 16-án megjelent számában olvashatta a számára kíméletlen sorokat. Lédából ismét Diósyné lett, aki méltósággal viselte női büszkeségének megsértését. Ady is mélyen magába zárta az emléket, egyáltalán nem beszélt róla barátai előtt, csak apróbb elszólások sejtették, hogy még sajog a seb.

Ady-versek titkai

Az újat mindig nehezen fogadják be az emberek, aminek a megértéséhez nagyobb szellemi erőfeszítést kell tenni. Adyt elmondták züllött lelkű nemzettagadónak, vádolták paráznasággal, szemére vetették az idegen minták majmolását. A csúfolódók, a nyelvöltögetők pofonegyszerű módszert választottak: minden különösebb magyarázat nélkül kijelentették, hogy Ady költészete érthetetlen. A sárdobáló gúnyversekből külön gyűjteményt is összeállítottak. Ezzel szemben Móricz Zsigmond ezt írta: „Micsoda nyelv! A magyar nyelv különös, csupa friss zöldet, színes, pompás virágokat termő bokorba hajtott itt. És az ég zenéje suhog benne, körülötte, az ős szellő, az örökké ifjú zefír (frissítő nyugati fuvallat), amely mindig táncos, kacarászó, néha magasabbra csap, máskor lelanyhul, de sohase lesz belőle orkán, s nem áll be szélcsend soha…”

Ady belső vergődéseinek talán leghűbb, tiszta fényű tükre az un. istenes versek szép és hosszú sora. Ady perlekedni, vitatkozni akar és egyezkedni az Ótestamentum mindenhatójával. A nyomasztó társadalmi és emberi terhek alatt vergődő férfi háborgó lelkének támaszául keres „valakit” (A Sion hegy alatt) önmaga békéjének biztosítására, önigazolásként. A századelő értelmiségére – keleten és nyugaton egyaránt – oly jellemző „istenkeresés” ez, egyfajta bizonyosságot szeretnének koruk bonyolult problémái között. Léda zsörtölődései elől Ady 1910 nyarán a Tátrába menekült, a vadregényes Csorba-tóhoz, onnan hozta A föltámadás szomorúsága című versét. Ady pályája fordulóját élte meg 1910 táján, ekkor adta új kötetének a Minden-titok versei címet. Nem kis erőfeszítésre volt szüksége ehhez az alkotói megújulásra, mivel versei nagy szünetekkel, nehezen születtek. De Ady meg tudott újulni, ahogy az idők kívánták.

A Sion-hegy alatt

Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
Hogy hívnak téged, szép öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.
(részlet)

Jönnek még asszonyok

Ady sohasem tudta igazán komolyan venni gyógykezeléseit, a fürdőket, a diétát, az alkohol és a dohányzás határozott mérséklését. A költő további, viszonylag tartós érzelmi kapcsolatainak újabb színhelye egy szanatórium volt, az ausztriai Mariagrün, a hatalmas, évszázados ősi park közepén levő háromszintes, elegáns gyógyintézmény. Hatvany báró volt a bőkezű támogatója. Az udvarlásból több is akadt, a legfontosabb Mytilla volt, egy pesti bankigazgató művelt felesége, Zwack Mici, a költő harminc verssel köszöntötte új istennőjét. Nincs a Nyugatnak olyan száma 1913 tavaszától őszéig, amelyben ne hódolt volna valamiképp ennek az asszonynak. Az 1914-ben kiadott, Ki látott engem? című kötet szerelem-remélő ciklusát is neki ajánlotta.

Máriagrünhöz hasonló szép helyet keresett magának itthon is Ady, amikor a főváros környékén, a hűvösvölgyi Park Penzióban ütött tanyát. Igazi menedék volt számára ez a várkastélyszerű épület, a harminchatodik születésnapját is ebben a panzióban töltötte, hivatalosak voltak a vacsorára Móriczék, Schöpflinék, Fenyő Miksáék, Bölöni Györgyék. Az est meglepetése lett, hogy Ady bemutatta a társaságnak újabb menyasszonyát, Dénes Zsófiát. A kolozsvári fiatal özvegyasszony aztán jó húsz év múlva könyvet írt erről a rövid mátkaságról, Élet helyett órák címmel. Ady örült a barátainak, a szeretetnek, mely körülvette, örült a jó hangulatnak és Zsófiának, aki párizsi tudósítója volt a Pesti Naplónak, majd a Világnak. A házasságot azonban megakadályozta Dénes Zsófia édesanyjának szigorú ellenzése, nem akarta ugyanis, hogy ismét beteg emberhez menjen férjhez a leánya, Zsófia mégis haláláig hűséges barátja, bizalmasa maradt a költőnek. Ady nem harcolt boldogságáért, sértődötten betegségeibe hátrált vissza.

Háború, házasság, család

Érmindszenten érte a költőt a félelmetes hír, kitört a világháború, Ady dermedten figyelte az eseményeket, ahogy a vasútállomásokon szólt a cigányzene, búcsúztatták a felvirágozott katonavonatokat. Az egyedüli helyes választ Ady 1914 novemberében már tudta: tiltakozni kell az esztelen vérontás ellen. Az ő attitűdje adva volt az első pillanattól fogva: düh, megvetés, szánalom, sírás, kétségbeesett szomorúság az ember fölött, aki ilyen szörnyűségekbe keveredett. Ady háborúellenessége az európai humanizmus csúcsa. Ember maradt az embertelenségben és magyar az űzött magyarságban, hogy emlékezetes szép versét idézzük: Ember az embertelenségben. Hiába rendezte sajtó alá következő verseskötetét, de nem adták ki. 1916 márciusában matinét hirdetett a Nyugat, főszereplők Ady és Babits voltak. Megható volt, ahogy fergeteges tapssal köszöntötték az előadói emelvényre lépő Adyt. A pesti Zeneakadémia nagytermének dobogóján kabátja zsebéből a legújabb március 15-i versét vette elő. Említésre méltóvá az egykori bonyolult történelmi helyzet tette, a hadirokkant katonák megsegítésére rendezett irodalmi matiné béketüntetéssé alakult át, s a közönség mély rokonszenvéről biztosította szószólóit. A rendezvény másik főszereplője Babits volt, aki a Húsvét előtt című költeményét nyújtotta át a közönségnek.

Csinszka

A félárva lányt, Bertuskát, azaz Boncza Bertát a nagymama babusgatta, aztán az iskoláztatását egy svájci nevelőintézetre bízták, évekig tanult a Lausanne melletti Lutryben. Ebben a intézetben olyan szigorúság uralkodott, min egy apácazárdában, a növendékeknek nemegyszer még a levelezését is átvizsgálták, a lányok azonban kijátszották az ellenőrzést, így a tizenhat éves magyar tanítvány levelet adhatott fel ismeretlenül 1911 őszén Adynak. Nem tudni pontosan, hogy hányszor fordult köztük a posta, de a levelekből kiderül, hogy Boncza Berta igen szorgalmazta ezt a kapcsolatot. Több, mint két év telt el az első levélváltástól a személyes találkozásig. Ady 1914 tavaszán Érmindszentről indult a Boncza-kastélyba, közben egy kis kitérőt tett Nagyváradon, s ennek mulatozás lett a vége, így nagyon későn, este 9-kor, jó gyűrötten állított be a kastélyba. A kezdeti csalódottság után Ady kedvessége, jósága és hangja meggyőzte Boncza Bertát. A harminchét éves Ady hamarosan megkérte a húszesztendős Berta kezét a nagymamájától. Boncza Miklós, a zord atya nem adta a beleegyezését, ezért gyámhatósági jóváhagyást kellett kérvényezniük. Ady a háború sötét felhőivel borított világban békés, otthont teremtő társra vágyott.

Az elhagyott kalóz-hajók

Szemem melyik volt hajót vágyja vissza?
Gyötrelmes, kérdő, kínzó ifjuságnak
Zöld lobogóju, éhes kis hajóját?
Vihar-hajómat, mely az ósdi nóták
Kopott, kis bárdjait hagyta el?
Avagy a száz-szoknya lobogót
Lengető, unt, céda csók-hajót?
Névnek, hirnek, mámornak, bölcseségnek
Csunya kalóz-hajóit talán?
Im itt van a szivemen a lyány,
Itt van a szivemben a tenger-élet
Felörvendem, fölélem s boldog órák:
Most vagyok Én és büszkén viszem
Szent és ifjuságos, bolond viharokba
Az egyetlen ölelnivalót
S életem új, legsorsosabb hajóját.
(részlet)

Az esküvőt 1915. március 27-én tartották Budapesten. Boncza Berta Ady Endréné lett, nagyságos asszony, az irodalomtörténetnek azonban ő mindenekelőtt Csinszka. Az új házasok Csucsán éltek, de nem a kastélyban, hanem a park végében levő kis lakban, ma is itt található Ady emlékszobája. Nagyon nehéz egy alkoholszenvedéllyel megvert férfi mellett élni, Ady verseiben mégis, gáláns módon idillikussá varázsolta házasságukat. Nyilván harmonikusabb lett volna ez a házasság, ha a történelem nehézségei nem kuszálják össze annyira a dolgokat.

Ady feleségével, Csinszkával

 

A háború

A csucsai várkastély alatt éjjel-nappal csattogtak a vonatok kerekei, a frontra kifelé a katonákkal, visszafelé a menekülő polgári lakóssággal. Ady korán megrongálódott egészsége miatt már fiatalon is alkalmatlan volt katonai szolgálatra, a háború kitörése után mégis állandóan meg kellett jelennie különböző sorozóbizottságok előtt. 1915 decemberének végén aztán mégis besorozták, s a következő év januárjában vonult be Kolozsváron, majd öt nap múlva leszerelték, mivel Csinszka erélyesen és sikeresen vette kezébe a felmentés ügyét. Erre, mint újságírónak, szabályszerű lehetőségük volt. Románia is belépett a háborúba, Adyt nagy megrázkódtatásként érte az erdélyi román betörés. A lakása tövében menekült egész Erdély, a brassói-budapesti vasútvonalon, s az országúton erdélyi földönfutók karavánjai vonultak szakadatlan. Ady most került igazán szembe a háborúval, és most látta szívszaggató képekben azt az összeomlást, ami két év múlva bekövetkezett. Itt hullott össze lábainál a régi Magyarország, amelynek összeomlását annyiszor megjövendölte.

Súlyosbodó betegség

Megtépett idegzete, megromlott egészsége már nem tudott ritmust váltani, zseniális szellemének izgékonysága elhamvadt, cikkeinek, verseinek sora csöndben elfogyott. A házaspár Pestre költözött, de a főváros zaja már zavarta a költőt. 1918 nyarán készült el A halottak élén című kötete, az irodalomtörténet szerint ezzel Ady megkoronázta költészetét. Jászi Oszkár többször is meglátogatta a beteg költőt, a két barát nagyon különböző idegrendszerű ember volt, felfogásban, világnézetükben mégis mintha ikrek lettek volna. Ezért élték át magánemberként is olyan tragikusan a háború éveit, tisztán látták a sok sebből vérző Habsbug-birodalom megállíthatatlan összeomlását, a soknemzetiségű Monarchia teljes széthullását.

A halottak élén

Életes, drága jó fiúk,
Óh, halottakként ébredők,
Be szeretőn rántom ki kardom
Árnyas, szent rangotok előtt
S benneteket meg most talállak.

Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,
Fejükön az éjféli holdfény
Eget-verő, fényes sisak,
S fejüket friss sírból hozták föl.

Az egyre teljesedő életmű nemcsak megtartotta jellemző értékeit, hanem felerősítette, egyszersmind megújította azokat. Tóth Árpád az utolsó kötetéről szólva, a Pesti Napló hasábjain már 1918. augusztus végén olyan remekléseket vett észre, melyekre az irodalomtörténet is fogékony lett. A méltatott kötet nagy költeményei közé tartozik a Krónikás ének 1918-ból és az Üdvözlet a győzőnek.

A súlyosan beteg Ady

Családi emlékezet őrizte meg annak a késő őszi éjszakának a borzalmát, amikor a költő összetépte szeretett Bibliáját. Azt a Bibliát, amely nagyon hosszú évek óta mindig és mindenütt vele volt, első lapján pedig ez volt olvasható: „Ady Endre vén diák kedves Bibliája”. A letépett fedőlapra reszkető kézzel új szöveget írt: „Eli, Eli, Lama Sabaktani”. Máté és Márk evangéliuma szerint Jézus utolsó szavai ezek a keresztfán: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Az új esztendő második hetében szállították a Liget Szanatóriumba. Ady szívének főütőere volt beteg már vagy tíz éve, az alkohol és – ma úgy mondanánk – a stressz okozta súlyos betegségét. 1919. január 27-én 41 éves korában hunyt el. Sokan zarándokoltak el a halottas ágyhoz, a fiatal özvegy, Móricz Zsigmond, Hatvany Lajos, Dénes Zsófia, Zilahy Lajos. Újságírók, fotográfusok igyekeztek megörökíteni Ady végső perceit. Az egyik ápoló segítségével Móricz Zsigmond öltöztette fel a halott Adyt sötétszürke ruhájába, ez volt a hűséges nagy barát utolsó segítsége. Móricznak a két nap múlva megtartott búcsúbeszéde azonban már az egész magyar írótársadalom megbízatása volt. A Nemzeti Múzeum előcsarnokába ravatalozták fel Adyt. A gyászmenet borús délutánon haladt a Múzeum körúton, majd végig hömpölygött a Rákóczi úton a Kerepesi temető felé, valóságod tüntetés volt. A kortársak többsége már tudta, hogy századunk egyik nagy forradalmi lángelméjét, az európai költészet kiemelkedő alkotóját kísérték utolsó útjára.

 

Örülök, hogy végig olvastad, remélem, hogy sikerült örömet szerezni és gazdagodott egy picit az ismereteid tára!

 

Források:
Borbély Sándor: Így élt Ady Endre. Budapest: Móra Kiadó, 1994.

Képek:
Ady Endre
Ady Endre édesanyjával
Ady az újságíró
Léda
Ady fotója 1908-ból
Dénes Zsófia: Élet helyett órák
Ady feleségével, Csinszkával
A súlyos beteg Ady

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás