facebook youtube rss
2018. április 02. | 23.00

135 éve született Juhász Gyula

Juhász Gyula csöndes ember és csöndes költő volt, visszahúzódó magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, az eszméi iránt hű lélek húzódott meg. Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg számára, mégis ő lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa. Ifjúkora óta újra meg újra el akart futni az élettől, s nem volt, ami visszatartsa, még az irodalmi siker sem. A bánat költője volt, ötvennégy éves korában véglegesen elköszönt az élettől, megmérgezte magát.

Juhász Illés posta- és távírda főtiszt és felesége, Kálló Matild első gyermekeként született 1883. április 4-én, Szegeden. Élete végéig nosztalgikus szeretet fűzte e városhoz. Iskoláit szegedi Piarista Gimnáziumban és a váci piaristáknál végezte.

Első versek

1899-ben jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, majd a Budapesti Naplóban. 1903-1906 között a pesti egyetem magyar-latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Adyval is megismerkedett, aki nagy hatással volt rá, s korán felismerte költői tehetségét. Babitshoz hasonlóan Juhász Gyula sem kapott pesti állást, vidéken tanított, Máramarosszigeten, Léván, Nagyváradon, Szakolcán, Makón, s a tanárságot ő is száműzetésként élte meg.

A hulló csillagokhoz

Nem szeretem a lomha fényeket,
A csillagot, mely álmosan ragyog,
Ti vagytok az én örömöm látványa,
Meteorok a fehér éjszakába:
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti züllött csillagok!

Az égi rónán csöndes nyáj legel,
Eónok óta hallgatag ragyog,
- Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
A szent mélységbe fényeket juttatva,
Suhanjatok csak és zuhanjatok,
Ti hulló csillagok!

Békét hazudik a csillagvilág,
A lusta álmok éjjelén ragyog,
- Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
Lobogjatok csak és robogjatok,
Ti bátor csillagok!

Juhász Gyula 1907-ben publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidéke című folyóiratban, Tetemrehívás címmel. 1907 őszén Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskötete. Ezzel a hírrel visszaadta életkedvét, s hazatért Szegedre.

A Holnap

1908 tavaszán több nagyváradi fiatal költő és író tervezte egy irodalmi társaság megalakítását. Ehhez az adott végső lendületet, hogy 1908 februárjában a Premontrei Főgimnázium tanáraként Váradra érkezett Juhász Gyula, aki egyik megalapítója és szellemi vezére volt a A Holnap című irodalmi antológiának. A társaság hét költő részvételével alakult meg, ők mindannyian Ady feltétlen hívei voltak. Juhász Gyula Nagyváradon ismerte meg Sárvári Anna színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908 őszén jelent meg. Juhász Gyula egyedül Nagyváradon érezte igazán jól magát, 1908–1911 között élt itt. Bekapcsolódott a város élénk szellemi életébe, tevékenyen részt vett a fiatal költők antológiájának a létrehozásában. Céljuk az volt, hogy a Budapestre központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó, modern vidéki centrumot hozzanak létre.

Várad

Várad: hol Ady Endre arca
Ragyogott éjszakák homályán
S új versek csengő, könnyű harca
Vágott rendet a régi gárdán
S a kávéházi zűrbe, zajba
Tárogatónk zendült, kiáltván:
Hogy akik itt sírnak, loholnak,
Mind váteszeid, tarka Holnap!

Fogadd e dalt, mint vallomását
Magányos, messzi szeretődnek,
Város, kinek nem látni mását,
Ily újat, vígat és erőset
S bár poromat - hisz visszavárják, -
Adom a szent szülötte földnek,
Borús vágyam derűs magasban
Várad felé száll nyughatatlan!
(részlet)

Szerelmi költészete

Juhász Gyula 1914 márciusában a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát, a Rókus kórházban kezelték. A Világ című lap szerkesztősége egy fiatal leánytagját küldte a kórházba, hogy hozzon hírt a költőről. Juhász Gyula eszméletlenül, mellén a véres sebbel feküdt az ágyon, mikor kinyitotta a szemét, egy riadt szemű, szőke lány arca jelent meg előtte. A költőnek jólesett a vigasztalás, ő volt Eőrsi Júlia. A fiatal lány valóban életet adott ezekben a hetekben-hónapokban Juhász Gyulának. Évekig intézte a költő ügyeit a klinikákon, a kiadóknál. A versekből, levelekből kiviláglik, hogy Júlia hogyan adta vissza a költő életkedvét.

1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel, melyben saját hangjára talált. Szerelmi költészete kezdettől a reménytelen vágyakozást fejezi ki „az élete kudarcát” hozó örök asszony iránt; ennek az érzésének Anna csak tárgyat és igazolást adott. Júlia-versei a hála és a lelki béke dalai, de néhány év után visszatért az „örök” Annához. Néhány más nőalak ihlette versei is az Anna-versektől kapták képeiket. Az Anna-versek legnépszerűbb darabja a Milyen volt, 1912-ben jelent meg A Hétben. Az emlékké távolodott szerelem, az Anna örök, az utolsó Anna-versek közé tartozik.

A háború éveiben

A háború éveiben fölhagyott a tanítással, és 1917-ben hazaköltözött szülővárosába, majd különböző helyi lapoknál dolgozott, és bekapcsolódott a szegedi irodalmi élet szervezésébe. A kezdeti lelkesedés után hamar kiábrándult a háborúból, megrendítette a szenvedések, a háború okozta veszteségek élménye. 1917 elején idegbetegségével kezelték a Moravcsik-klinikán. Juhász Gyula gondolkodására erősen hatottak a baloldali eszmék, a forradalmak rövid időre még depressziójából is kiragadták. A tanácsköztársaság idején politikai szerepet is vállalt, nagy terveket szőtt a népművelés megszervezéséről, a színházi kultúra terjesztéséről. 1918-ban tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919 márciusában a Forradalmi kiskáté című írásában üdvözölte a kommunista hatalomátvételt, majd a szegedi színház direktóriumának tagja lett. Életét derékba törte a tanácsköztársaság bukása, nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. 1919 után is számos lap közölte verseit, elsősorban a Pásztortűz, az Ellenzék és a Vasárnapi Újság.

1919-ben írta a Szerelem? című versét. A jelenség, maga a szerelem, mint érzés gyakran megmagyarázhatatlan dolog, titokzatos, csak a mibenléte sejthető a költő számára, az egész megfoghatatlan, mégis szép. Juhász Gyula szerelmi költészetére általában a viszonzatlan a szerelem és a kedves elvesztésén való merengés volt jellemző. Itt elfogadja a szerelem minden örömét és kínját, a vers végkicsengése alapvetően pozitív.

Kapcsolata József Attilával

Juhász Gyulának fontos szerepe volt József Attila költői elindulásában, 1922-ban ismerkedett meg az akkor szegedi egyetemista költővel. Segítette József Attila első verseinek megjelenését, szellemisége, költészete hatott a fiatal költőre. „A legnagyobb készséggel és örömmel vállalkoztam arra, hogy József Attila első verses könyvéhez előszót írjak. Ez a nagyon fiatal és nagyon tehetséges költő a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy a figyelem feléje forduljon, hogy igaz szeretettel és reménységgel fogadja a magyar olvasóközönség, és hogy a kritika se menjen el mellette közömbösen vagy ellenségesen, és ne elégedjék meg vele szemben a nyomtatásban megjelenőknek rendesen kijáró vállveregetéssel.” – írta József Attila Szépség koldusa című kötetének előszavában.

1923 tavaszán, Juhász Gyula negyedszázados költői jubileumán Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte a költőt. Félszegsége és öngyilkossági kísérletei bizonyítják, hogy maga is érezte, nem való erre a világra. A szépség iránti vágyakozása és a művészet szeretete azonban úgy látszott, erőt adhat neki. Mégsem tarthatták ezek vissza, a búcsú versei közül való a Testamentom.

Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!

Tájköltészete

A Tisza-part volt Juhász Gyula kedves világa. A Tiszai csönd című verse A Hétben jelent meg 1910 őszén, ez tájköltészetének egyik legkorábbi érett darabja A költeményben egyszerre szólal meg a csönd, a nyugalom, a békesség, a harmónia és a fájdalom, az egyedüllét. A Tisza-parti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: „Hálót font az est, a nagy barna pók.” A metafora az idő lassú múlását és a sötétség fokozatos beálltát egyaránt megjeleníti. Az égi és a földi világ kapcsolatot tart egymással: a csillagok hallgatják a harmonikaszót, a hold fénye beezüstözi a hajókat. A fények, színek, hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A szépséges természeti képeket valami szomorúság is belengi.

A költészet eszközeivel fest tájképet a Magyar táj, magyar ecsettel című versében, megmutatja, hogy milyennek látja a magyar tájat, a magyar valóságot, a táj sivárságát, és a saját kiábrándultságát fejezi ki. A tájban minden megviselt, élettelen. A szépségbe a fájdalom vegyül. A vers utolsó sorában a költő önmagát is belerajzolja a képbe.

A szegényparasztság sorsát elsíró „tápai versei” ciklust alkotnak. A Tápai lagzi Ady magyar ugar-verseihez hasonlóan – de azoknál konkrétabban – üzen hadat a parasztromantikának.

Költészete

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette számára. A francia impresszionizmus, elsősorban Paul Verlaine hatott rá leginkább. Költészetének meghatározói a különböző hangulatok, tájak, nosztalgikus élmények. Kedvelte az egyszerű dalformákat, a szonettet, dalaiban az impresszionizmus-szimbolizmus mellett a magyar dalköltészet hagyományai is föllelhetők. Verseinek hangulatvilágát a tragikus magány, a nosztalgikus múltba fordulás és az eszmények határozzák meg. A való világgal gyakran állítja szembe az örök emberi értékeket, a szépséget és az erkölcsi értelemben vett jóságot.

1929-ben elsőként jutalmazták Baumgatre-díjjal, melyet 1930-ban és 1931-ben is megkapott, a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. A magány, az elszigeteltség csak fokozta idegbaját, és 1937-ben megmérgezte magát.

Egy hangszer voltam

Egy hangszer voltam az Isten kezében,
Ki játszott rajtam néhány dallamot,
Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
Azután összetört és elhagyott.
Most az enyészet kezében vagyok.
De fölöttem égnek a csillagok.

 

Források:
Literatura.hu
Péter László (szerk.): Új magyar irodalmi lexikon. 2. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994.

Képek:
Juhász Gyula

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
lib [KUKAC] ke [PONT] hu • kvtkozi [KUKAC] ke [PONT] hu (könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás