facebook youtube rss
2018. június 19. | 23.00

Nyári napforduló

A napforduló csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év két pillanata: a Nap legmagasabb déli pozíciója a Baktérítőn, illetve északi pozíciója a Ráktérítőn. A nyári napforduló az évnek az a jellegzetes időpontja, amikor a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A nyári napforduló alkalmával a nappal a leghosszabb, innentől kezdődően a Nap pályája ereszkedni kezd, így a nappalok fokozatosan rövidülnek, az éjszakák hosszabbodnak, míg a téli napfordulóval ismét megfordul a folyamat, akkor az éjszaka a leghosszabb.

Nyári napfordulón a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap delelési helye az égbolton délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, és az év leghosszabb nappalát adja, következésképpen a legrövidebb éjszakát is. A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án), a déli féltekén pedig december 21-én (esetenként 22-én).

A Föld pályája a nap körül

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium– Delel a nyár (részlet)

„Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Ráktérítő az északi szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. A nevét onnan kapta, hogy a Nap az északi félgömbön a Rák jegyébe lépve hág a legmagasabbra, a Ráktérítő magasságába, itt megfordul, majd süllyedni kezd az Egyenlítő felé.”

„Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor.” „Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben.”

Nyári napforduló ünnepe

A napfordulók azoknál az ókori népeknél lettek ünnepnapokká, amelyek először tértek át a szoláris, azaz napév szerinti időszámításra, s ahol jelentős napkultusz alakult ki. A kereszténység kialakulásakor a Római Birodalom már a Julius Caesar-féle szoláris naptárt használta, s a megszemélyesített napot különféle istenek alakjában tisztelték. Ugyancsak a napév szerinti időszámítással és a naptisztelettel függött össze a nyári napforduló ünnepi rítusokkal, különösen tűzgyújtással való ünneplése is.

A Nap és a természet erejének kicsúcsosodása a nyári napfordulós ünnep, melynek része a tűzön járás, tűzugrás, együtt éneklés és virrasztás. A nyári napforduló napja, fontos igazodási pont volt a régi ember természethez, Naphoz igazított életében, a Föld ilyenkor terményekben bővelkedik, szépsége és ereje teljében van.

Tűzugrás a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Mezőgazdasági Múzeum előtt

A tűzgyújtással a terméshozó nyarat ünnepelték, ehhez kapcsolódó egyik legismertebb, ma is élő szokás, a tűzugrás szertartása. A tűz átugrása annyit jelent, hogy az ugró átveszi a tűz termékenyítő, éltető erejét, éppen azon a napon, amikor a kozmikus tűzerő a legerősebb, a nyári napforduló éjszakáján. A szokás alapja a tűz tisztító, gonoszűző erején alapszik. A tüzet általában a falu határában gyújtották meg, ahová a falu apraja-nagyja kiment ünnepelni, és a tűz körül hosszú éneklésbe fogtak. A tűz egyben párosító varázslat és szerelmi jelkép volt.

Szent Iván napja

A nyári napforduló már korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához, éjjeléhez kötik a nyári napfordulót. A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszéd népektől kerültek hozzánk, másrészt egyházi közvetítéssel.

A pogány hagyományban a tűz egyrészről napszimbólum, a nap megújhodását kívánták elősegíteni a tűzgyújtással, másrészről a megtisztulás szimbóluma. A keresztény egyház a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyház liturgiájába átültette, a tüzeket megszentelte. A legtöbb kultúrában számos ősi szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá. Azt tartották, hogy ezek a tüzek megvédenek a betegségek, elsősorban a pestis ellen, a termést pedig védik a jégveréssel szemben. Az észtek különös jelentőséget tulajdonítottak a hajnalban talált harmatnak, ezt életvíznek tartották, ezzel mosták meg a beteg szemet, úgy tartották, hogy ettől meggyógyul. Szokás volt még a házba nyírfaágat vinni, amely szintén az ünnep szimbóluma északon. Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, és számukra az év egyik legfontosabb napja.

Szent Iván napján széles körben tartottak rítusokat és rituálékat a legrövidebb éjszaka, a természet, és a fák tiszteletére. Az éjszaka és a tűz mágikus bűbáját hatásosnak gondolták mind az aktuális szerelmekre, mind a jövendőkre: a szerelmeseknek együtt, vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze űzték tőlük a rosszat. A szerelmi mágia, varázslás és bűbáj éje volt ez, Shakespeare vígjátéka, a Szentivánéji álom is ezen az éjszakán játszódik.

Hazánkban a 16. század óta biztosan, de valószínűleg már régebben is örömtüzet gyújtottak ezen az ünnepen, és június hónapját Szent Iván havának nevezték. A tűzgyújtást tűzcsóvák forgatása (lobogózás) és hosszú éneksorozat, a Szent Iván-i ének éneklése kísérte, elsősorban a Felvidéken.

A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A falubéli kislányok csoportosan jártak házról-házra, köszöntő énekeket mondtak, a háziaktól pedig süteményt, néhány fillért kaptak cserébe. Az ünnep estéjén kötött koszorúnak egyes vidékeken különös erőt tulajdonítottak, s ezt a ház elejére szokták akasztani tűzvész ellen. Az olyan anyának, akinek elhalt a gyermeke, Szent Iván napja előtt nem volt szabad gyümölcsöt ennie. A tűzugrálás alkalmából tűzbe dobott gyümölcsnek is fontos szerepe volt, mágikus tárgyként használták. A tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak, Szeged vidékén a fog- és hasfájás orvossága volt, Baranyában a sírokra is tettek a sült almából. Csongrádon azt tartották, hogy a tűzbe azért kell almát dobni, hogy az elhunyt rokonok is élvezhessék a gyümölcsöt.

Fehér éjszakák

Az északi félgömbön a nyári napforduló előtti és utáni néhány hét alatt a napnyugták igen késői, a napkelték pedig igen korai órákra esnek az északi vidékeken. A magasabb, 60. szélességi fok felett a Nap sehol sem süllyed 6°-nál mélyebben a látóhatár alá, ezért a nappali világosság nem oszlik el egészen, így ez idő alatt még éjszaka sem teljes a sötétség. Ezeket a világos éjjeleket nevezzük fehér éjszakáknak. Egyes helyeken, így például az oroszországi Szentpéterváron meg is ünneplik ezt az időszakot. A Fehér éjszakák fesztiválja híres a látványos tűzijátékokról és az iskolaév végét ünneplő rendezvényekről. Ugyanígy a déli félgömbön is létezik ez a jelenség a 60. szélességi fok felett, csak éppen a decemberi napforduló idején.

Fehér éjszakák Leningrádban

 

Források:
Bálint Sándor Ünnepi kalendárium. Szeged: Mandala Kiadó, 1988
Jeles Napok
Ortutay Gyula (főszerk.): Néprajzi lexikon. 4. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981.

Képek:
Nyári napforduló
A Föld pályája a nap körül
Tűzugrás
Fehér Éjszakák Leningrádban

 

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás