Csáth Géza
2017.02.13.

Csáth Géza író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus és zeneszerző, 1887. február 13-án született Szabadkán. Öt vékony novelláskötet, egy dráma, két kötet zenei írás, néhány zenemű és egy elmeorvosi szaktanulmány, ennyi jelent meg Csáth Gézától élete során, mellette sok-sok különféle írás korabeli lapokban. Első írása 1903-ban, a Bácsai Hírlapban látott napvilágot, az utolsó pedig 1918-ban, Kosztolányi Dezső által szerkesztett Esztendőben. Az alkotó munkára a sors csak másfél évtizedet adott számára, s ebből is a morfiummal vívott küzdelme töltötte ki az utolsó éveket. Az 1960-as évektől kezdve jelentek meg novelláinak új kiadásai, zenekritikai írásai, majd ezt követően a szabadkai Csáth-kutató, Dér Zoltán szövegkiadásai, melyek a novellák és zenekritikai munkák mellett a drámákból és publicisztikai írásaiból is válogatott.

 

Brenner „Józska” és az önképzőkör

Csáth Géza eredeti polgári neve Brenner József volt. Kosztolányi Dezső, a két évvel idősebb unokatestvér emlegette őt „Józskának”, a gimnazistakori naplójában. Csáth Gáza id. Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán, édesanyja tüdőbajos volt, sokat betegeskedett. Két lány- és két fiútestvére születetése után anyja hamarosan meghalt. Csáth Géza 8 éves volt, amikor elveszítette édesanyját, valószínű, hogy a veszteséget sohasem tudta kiheverni, a Találkozás anyámmal című novellájának is ez az üzenete. Csáth Géza apja ügyvéd volt, fiára elsősorban zeneszeretetével hatott, aki a Szabadkai Dalegyesület karmestere és zongoristája volt. Csáth Géza 1896-1904 között a szabadkai gimnáziumban tanult. Az önképzőkör nélkülözhetetlen terepet jelentett számára, kiválasztotta magából az igazi tehetségeket. Csáth Géza nemcsak írt, zenélt, zenét szerzett a gimnáziumi évek alatt, hanem rajzolt és festett is. Előadóművészként már 15 éves korában megismerték a gimnáziumban, első szerzeményét Kosztolányi Altatódal című versére írta. A kályha című írása az önképzőkör novella versenyére készült, az írás arról szól, hogy egy magányos fiatalember képzeletében miként válik bizalmas társsá a rideg szobája egyetlen meleg és megnyugtató tárgya, a kályha. Kosztolányiék titkos irodalmi egyesületet alapítottak, mert az iskolai szabályzat szerint az alsóbb évfolyamosok nem lehettek önképzőköri tagok. A titkos gyűléseket Kosztolányiék lakásán tartották, itt alapították meg az Előre című diáklapot. Kosztolányi apja – a gimnázium szigorú igazgatója – azonban megtiltotta a lap kiadását, miután a fülébe jutott a titkos gyűlések híre.

Bácskai lapok publicistája

Csáth Géza számára a novella és a zenekritika volt a két legkedveltebb műfaj, melyekben rövid idő alatt profiként tartották számon. 1901-től zenekritikákat és karcolatokat írt a Bácskai Hírlapban. A fiatal Csáth Géza sok novellájának címében szerepel a mese szó, Mese a kávéházból, Mese a lányokról, Mesék, amelyek rosszul végződnek. A mester meséi és a Mesék főcím alatt mindig más történetek jelentek meg a Bácskai Hírlap hasábjain. A mesehallgatás és a meseolvasás gyerekkori kedvtelése volt, erről szól későbbi novellája, A vörös Eszti. Történetei a szimbolizmus területéről átcsúsznak a mesék világába, tanulságokat sugallanak, tanmesékké válnak.

Medikus, újságíró és író

Érettségi után, 1904-ben a Zeneakadémiára jelentkezett, de óriási csalódás érte, amikor nem vették fel. Azon töprengett, hogy tanár, ügyvéd, vagy orvos legyen-e, végül az orvosi egyetemre iratkozott be. A medikusévek elején pesti lapokban nem jelentek meg írásai, mert minden idejét az anatómiának szentelte. Csáth Géza igazi szellemi forrongásra talált, amikor Budapestre érkezett, Ady az Új versek kötetével jelentkezett, Bartók Kossuth-szimfóniát írt és a Figyelő folyóiratban már szerveződött, az 1908-ban induló Nyugat gárdája. Kétségbeesés és az elveszettség érzése fogta el Csáth Gézát, amikor belecsöppent a nagyvárosi életbe. Egyszerre volt híve és ellensége a fővárosi életnek, egyszerre érezte magát szabadnak és elveszettnek. Szabadka egyrészt a vidéki porfészket, az elmaradottságot, másrészt a természetes élet védőbástyáját jelentette a fővárosból terjedő és pusztító modern élettel szemben. Friss pesti egyetemistaként egyetemi anekdotákat, novellákat írt, majd Budapesti levelek címen hangversenyekről, tárlatokról, színházi életről és új könyvekről számolt be. Pályakezdő novelláiban bizarr és izgalmas történeteket írt a szimbolizmus eszközeinek felhasználásával. A napilapok tárcarovatának műfaji elvárásai határozták meg novelláinak formáját, ezek egyszerre voltak szigorú, illetve nagyon laza szabályok. Tárcanovelláinak rövidnek és érdekfeszítőnek kellett lennie, hogy a reggeli lapot – az ágyban böngésző lányok és asszonyok – elég izgalmasnak találják. 1906 nyarán, a szünidőben egy tárcaregény megírására vállalkozott a barátaival, Repülő Vucsidol címmel. Minden folytatásban új fordulatot hozó történet alapja valóságos esemény volt. A korabeli olvasók nemcsak a tipikus figurákkal, hanem valóban létező alakokkal találkozhattak a folyatásos regényben.

Az egyetemista Csáth Géza

A századfordulón a naturalizmustól való elszakadás a szimbolizmuson kívül még jó néhány új művészeti törekvés közös magját alkotta meg. A művészek érdeklődése ismét feléledt az emberi lélek titkai iránt, melynek feltárásához és ábrázolásához komoly segítséget nyújtott a Freud által kidolgozott pszichoanalízis. A lélekábrázolás kötötte le Csáth Géza figyelmét íróként és orvosként is, lassanként jutott el a jelképes történetektől a lélekállapotok analíziséig. Csáth Géza újságíróból lassan szépíróvá vált. Egyszerre érzett nosztalgiát az elveszett természetesség iránt, s lelkesedett a modern természettudományos haladásért, ez a kettősség jelenik meg korai novelláiban.

Freud és hatása

Csáth Géza gondolata, véleménye A tudományos megismerés útja című írásában: „A modern természettudományi megismerés útját három név jelzi: Kopernikusz, Darwin és Freud.” Nagy szerepet játszott a természettudományos gondolkodása és műveltsége művészetszemléletének, és írói pályájának alakulásában. 1900-ban jelent meg Freud fő műve, az Álomfejtés. A századforduló könyvet olvasó polgára azzal szembesülhetett, hogy embertársainak és saját magának a cselekedeteit milyen nagymértékben határozzák meg, a nehezen felismerhető és a még nehezebben ellenőrizhető ösztönök. A freudizmus és a nyomában kialakuló különböző pszichoanalitikus iskolák segítséget adtak a kor művészeinek ahhoz, hogy valami biztos fogódzóhoz jussanak az emberi lélek titkainak felfedezése útján. A freudizmus és a szépirodalom találkozását elősegítette egyrészt az, hogy a szépirodalom egyre jobban érdeklődött a lélektan iránt, másrészt Freud a megfigyeléseinek illusztrálására gyakran használta a szépirodalomból kölcsönzött eszközöket. Freud által tudományos rendszerbe foglalt felismerésekre a szépírók már régóta ösztönösen ráéreztek. Csát Géza egyértelműen a freudi pszichoanalízist asszimiláló írók közé tartozott. A fekete kutya már igazi Csáth novella, ilyen tökéletes lélektani novella nem akad több, az első alkotói korszakában.

A zenekritikus

Zeneszeretete a házi muzsikálással töltött családi esték emlékeiben gyökerezett. A zenélés egyszerre volt számára öröm és menekülés, mindig a hangszerhez nyúlt, ha valami félelmetes, megoldhatatlan dologgal találkozott szembe. A szíve a modern muzsika felé húzta, a modern zenében is ugyanazt szerette, mint a modern irodalomban. Csáth gondolata a zenéről: „A zene az egyetlen, amely teljesen független az eszmék sokféle módosulásában tárgyiasuló jelenségvilágtól.”

1906 őszétől 1909 tavaszáig a Budapesti Napló állandó zenekritikusa lett, majd 1909-től átpártolt a Polgár című laphoz, ebben az évben jelent meg a kitűnő Puccini-tanulmánya, mely hamarosan könyv formában is megjelent. 1910-1912 között a Világ című folyóiratban jelentek meg zenei kritikái. Csáth nemcsak a zenének, hanem a zenekritikának is fanatikusa volt. Úgy gondolta, hogy az igazi zenének nemzeti jelleggel kell bírnia, s erre figyelt is mindig, legyen szó orosz, francia, vagy éppen magyar zeneszerző munkájáról. Nem meglepő, hogy éppen ő érzett rá elsőként Bartók zenéjének jelentőségére. Több alkalommal méltatta Bartók művészetét, benne tisztelhetjük az új utakon járó Bartók első zeneesztétikusát. Bartók mellett Kodály Zoltán és Weiner Leó munkássága kötötte le a figyelmét. Csáth Géza rendszeres zenekritikusi tevékenysége az 1911-1912-es zenei évad után véget ért, ennek mintegy lezárásaként jelent meg a Zeneszerző portrék című könyve.

A varázsló kertje

Csáth Gézának medikusévei végén két novelláskötete jelent meg: A varázsló kertje (1908) és Az albíróék és egyéb elbeszélések (1909). A bemutatkozó kötet tartalmát nagy gonddal válogatta össze, s nemcsak egyes novellákra, hanem a novellák egymáshoz való viszonyára, a kötetkompozícióra is figyelt. A korabeli kritikusai közül többen is kiemelték a kötet novelláinak lírai ihletettségét. A gyermekkori emlékek, meseszerű hangulatok lírai felidézése a stilizálás szolgálatában állt, a stilizálás pedig mindig átformálást, összevonást, sűrítést jelentett. Így próbálta meg Csáth Géza a jelenség mögötti lényegeset megmutatni. Nem az örök ember, hanem az egyén érdekelte, a saját életével párhuzamosan alakuló emberi sorsok. Megkereste hétköznapi hőseinek saját mitológiáját, felkutatta cselekedeteinek titkos mozgatóit, nyomába eredt vágyainak, hiteinek, tévhiteinek, s közben ő maga volt a hőse minden novellájának. Ezek között vannak olyanok, amelyekben az elbeszélő saját maga is szereplője a történetnek, máshol viszont kívül marad a történeten, külső szemlélő szempontjából rögzíti a történéseket. A kötet főhőse maga az elbeszélő, az olvasó Csáth legbensőbb érzelmeivel, legszemélyesebb emlékeivel találkozhat. Állandóan felbukkannak önéletrajzi elemek, a szövegeken átüt a személyesség varázsa. A novellák nagy része az élet harmóniájának felbomlásáról szól. Harmóniát csak a mindörökre elmúlt kisgyermekkorban talált, ez felnőttkorban nem adatik meg. Harmonikus boldogságban csak a hétköznapok ösztönembereinek van részük, azoknak, akikben nem vet gátat a fejlett intellektus az elfojtásnak és a kompenzálásnak. Kiemelt szerepe van a kötetkompozícióban A varázsló kertje és A varázsló halála című elbeszéléseknek. A két novella értelmezi egymást és a kötetkompozíció egészét. Az első a gyermekkor emlékké vált titkainak és csodáinak felfedezése. A csodakert bizonyosan Szabadkán létezett. A kert az emberiség legősibb szimbólumai közé tartozik, jelképezi a földi és az égi Paradicsomot, de jelképezi az egész világmindenséget, aminek a középpontjában áll. A novella zárt kertjének végében egy zsalugáteres házikóban lakik a varázsló, hatalma a gonoszéval egyenlő, tizenkét rablóval él egy fedél alatt, akik tanítványai és rabszolgái egyszerre, ez utalás a tizenkét apostolra, Krisztus tanítványaira. Ez a hittan órákon és az Ezeregyéjszaka meséin felnőtt, erotikus álmokat dédelgető gyermekfantázia magyarázata. A kötet utolsó elbeszélése annak az embernek a kudarca, aki megpróbált varázslóvá, az élet urává és élvezőjévé válni. A hamvazószerda hajnalán haldokló varázsló részére nem jön el a feloldozás, mindörökre kívül marad azon a paradicsomon, amelynek a gyermekfantázia varázslója még ura, és birtokosa volt.

Gulácsy Lajos: A varázsló kertje

A klinika gyakornoka

1909-ben lelkesen és értően foglalta össze Freud alapművének, az Álomfejtésnek a lényegét az Élet című lapban, majd egy tanulmányában az ősi, a tudatalattiba szorult és a szerzett, a tudatos én freudi kettősségét ismertette. 1909 júniusában befejezte orvosi tanulmányait, és a Moravcsik Ernő által vezetett ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. 1910 áprilisában tüdőbajt állapítottak meg nála, azt, amitől a legjobban rettegett, ezt követően vette magához az első bróm adagot. Tüdőbaját kúrálandó vállalt fürdőorvosi állást májustól, az ótátrafüredi szanatóriumban. Idegességének levezetésére ekkor kezdett először rendszeresen morfiumot használni, emellett a legfőbb örömét a nők elcsábításában lelte. Júliusban érkezett a fürdőre Jónás Olga, aki később a felesége lett, ő nővérével együtt a tüdőbaját szerette volna kezeltetni. Csáth Géza írói pályájának volt olyan szakasza, amikor a freudizmus még nem gátja, hanem felszabadítója volt írásainak. Az 1910-es évek elejétől, amikor kialakította saját pszichoanalitikus rendszerét, többé már sem magánemberként, sem íróként nem tudott, nem volt képes szabadulni tőle. Novellatermése az 1910-es években alaposan megcsappant, írói attitűdjének a megváltozását, novellatermésének megcsappanását nem lehet csak a morfinizmus számlájára írni, hanem számolni kell a pszichoanalízissel is, amely egyre inkább átvette az írás szerepét, s gátjává vált annak. Csáth Géza továbbfejlesztette Freud nézeteit, és 1911-ben megírta Az elmebetegségek psychikus mechanismusa című elmeorvosi szakkönyvét. Több mint fél évszázaddal később, 1978-ban jelent meg, Egy elmebeteg nő naplója címen, a szövegét Szajbély Mihály gondozta és rendezte a sajtó alá.

Analitikus novellák

Három novelláskötete jelent meg 1911-1913 között, a Délutáni álom, A Schmidt mézeskalácsos és a Muzsikusok. A Déli álomnál a pszichoanalízis megtermékenyítője volt novelláinak, további köteteinél azonban a lírikus helyét a freudista iskolázottságú megfigyelő foglalta el. Későbbi novelláiban, a Muzsikusok kötetben kórképet, beteg lelkek pontos rajzát olvashatjuk, az írások fele, úgynevezett analitikus novella. Csáth a megfigyeléseinek eredményeit precízen feltárja, az olvasó mindennek látják pontos okát, ismeri a szereplők gondolatait, cselekedeteit meghatározó legtitkosabb mozgatórugókat, még azokat is, amelyek a novella hőseiben nem is tudatosulnak. Borotvaélen táncoló műfaj ez, mivel az antik retorikusok óta tudjuk, hogy a jó ütemű elhallgatás, a puszta sejtetés a kimondás helyett, sokszor könnyebben kelti a teljesség érzetét, mint a pontos magyarázat. A Muzsikusok szerkezete – hasonlóan a Schmidt mézeskalácsos kötethez ellentétre épül, az analitikus novellák után, a gyűjtemény második felében a világra rácsodálkozó író jut szóhoz.

A pálya vége

Kudarcélmények sorozata érte Csáth Gézát 1913-ban. Tanársegéddé való kinevezése meghiúsult, a Vígszínház visszautasította a Horváték című drámáját, és nem sikerült a nyári, jól jövedelmező állást megkapnia Herkulesfürdőn. Az írók lejárt embernek tekintették, mert hónapok óta nem jelent meg tőle semmi. A Muzsikusok kötete kemény kritikát kapott, s nem találta helyét a Nyugatnál sem. Csáth Géza 1913 nyarán feleségül vette Jónás Olgát, a vasúttársasági tisztviselő lányát. A nyarat Palicson töltötték, ahol Csáth fürdőorvosi állást kapott, ősszel azonban visszatértek Budapestre. Csáth Géza belátta, hogy a morfiumtól, csak intézeti kezelés szabadíthatja meg, ezért bevonult a Liget szanatóriumba. Ez kezdetben eredményesnek látszott, de teljesen még akkor sem vált mentessé, amikor december közepén elhagyta a kórházat. Csáth gyógyultnak érezte magát, de ez csak önáltatás volt, hamarosan a régi adagoknál tartott megint. 1914-ben, az I. világború kitörésekor Csáthot elsőként hívták be katonaorvosi szolgálatra. A morfinizmusára a hadseregben is fény derült, állapota egyre rosszabbá vált. 1915 nyarán zárt intézeti kezelésnek vetették alá, ennek eredménytelensége után egy év szabadságot kapott. 1916 nyarán a Földes nevű kis faluban költözött feleségével, hogy helyettesítse a bevonult orvost. 1917 őszén végérvényesen fölmentették a katonai szolgálat alól, s Regőcén kapott orvosi állást. Olga lánya itt született 1918 októberében. Csáth egészségi állapota a háború alatt folyamatosan romlott, a lelket már csak a kábítószerek tartották benne, melyet nagyon nehezen elérhető szerekké váltak a háborús körülmények között. Rokonai és barátai azt tervezték, hogy egy bécsi szanatóriumban helyezik el, ahol maga Freud vezette volna az elvonókúrát.

Kosztolányit mélyen felkavarta unokaöccse sorsának alakulása, és mindent megtett megmentéséért. Külföldi kezelésre azonban már nem nyílott lehetőség, így 1919 áprilisában a bajai városi kórház elmebetegosztályára került. Itt a morfiumot minden átmenet nélkül vonták el tőle, s ez rettenetes kínokat okozott számára. Májusban megszökött a kórházból és öngyilkosságot kísérelt meg, de visszahozták. Júniusban ismét megszökött és hazagyalogolt Regőcére, s júliusban három revolvergolyóval megölte a feleségét és újra öngyilkosságot kísérelt meg. Visszavitték Bajára, s rokonai kérésére átszállították a szabadkai Mária Valéria Közkórház elmeosztályára. Szeptemberben újra megszökött, pantopont lopott a gyógyszertárból, majd elindult Budapest felé. A demarkációs vonalnál a szerb határőrök feltartoztatták, Csáth bevette a pantopont, és pár óra múlva meghalt. Rokonai mesélték halála után, hogy amikor néhány nappal korábban meglátogatták a szabadkai kórház elmebetegosztályán, hegedűvel a kezében találtak rá a rácsozott kis szobában, Goldmark zenéjét játszotta, gyönyörűen.

 

Források:
Szajbély Mihály: Csáth Géza. Budapest: Gondolat Kiadó, 1989. (Nagy magyar írók)

Képek:
Csáth Géza
Csáth Géza, az egyetemista
Gulácsy Lajos: A varázsló kertje