Iványi-Grünwald Béla
2017.05.05.

Iványi-Grünwald Béla festőművész, 1867. május 6-án született a Somogy megyei Som határában lévő Darázs-pusztán. Egyike volt a magyar festészet egy szakaszát meghatározó, nagybányai művésztelep létrejöttén munkálkodó öt festőnek. Munkássága több korszakra oszlik, már alapos rajzbeli és festői tudással került Nagybányára, ahol végigjárta a természetelvű festésmód számára oly sok eredményt hozó korszakát. Ezt követően a Párizsból érkező modern törekvések hatására új útra tért, az európai szecesszió nyomán ízes, dekoratív felfogású, monumentális műveket alkotott. A kecskeméti művésztelep vezetőjeként a haladó ifjúság segítője volt. Dekoratív stílusát ismét áthangolta, aktkompozíciókat készített. 1920-as évektől a nyarakat a Balatonnál töltötte, fény-árnyék realizmus jelent meg képein. Somogyi cigánytárgyú életképei mellett csendéleteket is festett.

Tanulóévek

Iványi-Grünwald Béla gyermekéveit pusztán töltötte, első ismereteit egy öreg juhásztól szerezte, aki a nem messze fekvő Zichy-birtokról került apja gazdaságába, ő mesélte el a fiúnak, mint fest és rajzol Zichy Mihály, amikor hazalátogat Oroszországból. A kis Béla már tizenkét évesen rajzolgatta a körülötte levő világot, a parasztembereket, a tájat, a fákat, az állatokat. Szülei örömmel támogatták igyekezetét és festéket vásároltak számára. Elemi iskoláit magántanulóként végezte a székesfehérvári piaristáknál. Gimnáziumba Pesten járt. Tizenöt évesen megismerkedett Zichy Antallal, a festő fivérével, aki irodalommal és esztétikával foglalkozott, neki mutatta meg első rajzait, a továbbiakban az ő útmutatásai, tanácsai szerint dolgozott. Szülei – tehetségükhöz mérten – Pesten is támogatták, beiratkozhatott a Mintarajziskolába, ahol 1886-ig tanult. Tanárai, Székely Bertalan és Lotz Károly hasznos útravalót adtak a tanítványaiknak. A nyarakat családjával töltötte, ebben a körben támadt föl benne a természet iránti rajongás.

München és Párizs

1886 őszén Münchenben tanult fél évig Hackl professzornál, 1887-ben pedig már a Julian Akadémián, Csók Istvánnal és Ferenczy Károllyal együtt. Az év egyik felét Párizsban, a másikat otthon töltötték. Első nagyobb lélegzetű képe, az Isten kardja, történelmi témát dolgoz fel, a fiatal, törékeny fiú alakját a szabad természetbe helyezte el. 1890 táján festette az Áhitat című képét, mely egy ünneplőbe öltözött lány áhitatos imáját mutatja a templomba indulás előtt. A falusi élet ünnepi pillanatait ábrázoló életképek nagyon népszerűek voltak ebben az időszakban. 1891 végén visszakerült Münchenbe, nagyméretű bibliai tárgyú kompozíció festésébe kezdett, Az angyal Jézus születését jelenti a pásztoroknak című festményét 1892-ben a Műcsarnokban állították ki, az Erdő szélén című képpel együtt. A két művet a Művészbarátok ösztöndíjjal jutalmazták. A müncheni esztendőkre a festő később szomorúan emlékezett vissza, családja körülményei megromlottak, alig tudták segíteni, a Münchenben élő magyarok azonban baráti körükbe fogadták. Meglepetésszerű öröm érte a festőt, amikor az állam megvásárolta az Összeesküvők című képét a Nemzeti Múzeum számára. Az 1500 koronából kifizette müncheni adósságait és elutazott Egyiptomba a barátjával, ennek az útnak a nyeresége a Szent család, a képet az 1894-95-ös Téli kiállításon, a Műcsarnokban állították ki. Münchenben közvetlen tájkapcsolatot nem tudott teremteni, így haza kellett jönnie, hogy újabb élményekkel gazdagodjon.

Áhitat

Nagybánya

A millenniumi ünnepi előkészületek során a művészek történelmi témákra kaptak megbízásokat. Iványi-Grünwald IV. Béla király visszatérése a tatárjárás után című hatalmas vásznát festette meg. A képért kapott előleget a festőiskola újraszervezésére fordította, a képet azonban a zsűri nem vette át, és a tejes árat sem fizették ki. A várt összeg elmaradása nehéz helyzetbe hozta a Nagybányára készülő csoportot. Végül sikerült pénzt szerezniük Glatz Oszkár apjának segítségével, s elindulhattak Nagybányára. Iványi-Grünwald mellett a többi alapító tag Hollósy Simon, Réti István, Thorma János és Ferenczy Károly voltak A letelepedés után a szokatlan természeti jelenségek, és a természet gazdagságának megismerése volt a cél. A rájuk zúduló témabőség lenyűgözően hatott rájuk, számos, eddig soha nem látott embertípus – bányászok, favágók, juhászok, cigányok – mind-mind modell volt számukra. Iványi-Grünwald első munkája a Holdfelkelte volt. Az első nyár nagy eseménye Szinyei Merse Pál látogatása, tisztelettel vették körül a mestert, aki tanácsaival segítette őket. A pesti sajtó egyre többet foglalkozott az új teleppel, főleg Lyka Károly művészeti cikkei voltak jelentősek. Iványi-Grünwald meleg, baráti viszonyban volt környezetével, segítőkészsége, kedves modora kedveltté tette őt a fiatal festők körében is. A munka az un. ligeti műteremben folyt, melyet szénatárolóból alakítottak át a festők nyári használatára, ezután a polgármester építtetett műtermet a festők számára. Iványi-Grünwald nagyobb vállalkozása az Est a tanyán című képe, mely párdarabja a Holdfelkeltének.

Holdfelkelte

1897 decemberében nyílt meg a Nagybányai festők első kiállítása, mely a magyar festészet történetében is nagy jelentőségű esemény volt. A bemutatott képek gyökeresen új festői felfogást képviseltek, a „modern” stílus azonban sokakban ellenérzést keltett. Az erőteljes színek, a színes árnyék alkalmazása, a bensőséges lírai felfogás szokatlan volt, a fiatal írók és a műkritikusok jó része azonban lelkesen üdvözölte a tárlatot. Iványi-Grünwald az Est a tanyán, a Holdkelte, a Fürdőfiú, a Forrásnál, a Nő a vízparton és az Esti hangulat című olajképeivel szerepelt a kiállításon.

Nő a vízparton

A második tárlatot a következő évben rendezték meg. Egyre jobban kirajzolódott a nagybányai művészet programja: festői megfigyelések a szabad természetben, a hangulati benyomások közvetlen előadása, a táj és ember kapcsolatának harmonikus egysége, a plein air festői igazságának érvényre juttatása. Itt volt látható a Műteremben című képe is. 1898-ban feleségül vette Bielz Irént és megteremtette nagybányai otthonát, a telet azonban Münchenben töltötték. 1990-ban a Párizsban megrendezett világkiállításon bronzérmet nyert az Isten kardjának második változatával. A festményt megvásárolta az állam, így lehetővé vált számára egy több hónapos afrikai utazás Tuniszban és Marokkóban, a felesége társaságában.

Isten kardja II.

Iványi-Grünwald felfedezte a környéken lakó cigányok kínálta sok típusábrázolási lehetőséget is, a Hegedülő cigány volt az első tanulmánya. Nagybányai otthonának szeretetteljes festői emléke az Otthon című festmény. 1900-1901. évi Téli Tárlaton a Völgyben című képe került a közönség elé. Az eddigi tájképek a felkészülést jelentették, igazi festői pályáján ezzel a művével indult el. A Völgyben a jól ismert, és kedvelt Izvora-völgy egyik legszebb, létképszerűen bemutatott összefoglalása. A táj, s a benne gyönyörködő ember harmonikus kapcsolatának festői kiteljesedése a nagybányai festészet egyik sarkalatos tézise volt.

Völgyben

A fiatal festők nyaranta szívesen időztek Nagybányán, míg télen Bécs, München, Budapest vagy Párizs iskoláit keresték fel. A fiatalok maguk választhattak korrigáló tanárt, tandíj nem volt, a modellpénzt a növendékek adták össze. Iványi-Grünwald sok követőt, tisztelőt szerzett magának a fiatalok közül, s néhány esztendő múlva – a külföldről új festői eszmékkel hazatért fiatalokat meghallgatva – Iványi-Grünwald is újabb festői kísérletekbe kezdett. A Bércek között című képét a kritika és a közönség egyaránt elismeréssel fogadta. 1903-1904 közötti időben festette többek között az Itatás, a Tavaszi kirándulás, a Nyár, a Ruhaszárítás, a Lugas, a Szénaboglyák télen, a Háromkirályok és a Fehér szoba című képeket, melyek a nagybányai képek legjavához tartoztak.

Ruhaszárítás

A szín, a harmónia, a hangulat nagyvonalú összefogása egységes tartalmat biztosít a képeknek. 1904-ben St. Louisban az Itatás című képével bronzérmet nyert. A nagybányai művésztelep elévülhetetlen érdeme, hogy megtanította a festőket közelről szemlélni a természetet, részletekből következtetni a nagy egységekre. A Bércek között című képéhez hasonlítható egy későbbi remekmű, a Tavaszi kirándulás. 1903 kiemelkedő darabja a Lugasban, ezen a képen a feleségét is megörökítette. Iványi-Grünwald festői fejlődésének fontos állomása volt a Három királyok. Az 1904-1905-ös Téli Képzőművészeti Kiállításon a Szénaboglyák télen című képét is bemutatta. Iványi-Grünwald 1904-ben Fraknói-díjat kapott, az ösztöndíj lehetőséget adott számára, hogy egy évet Rómában tölthessen. Feleségével és kisfiával utazott, de a fiatal, tüdőbeteg nagybányai festőt, Maricska Jenőt is magával vitte, gyógyítás céljából. A római képek közül számos elkallódott, jó részük pasztell volt. 1905 nyarán érkeztek vissza Nagybányára. Összegyűjtött képeiből a tárlatot 1906 elején nyitották meg a Nemzeti Szalonban.

Stílusváltás, szecesszió, megújulás

Stílusváltása a Párizsban járt tanítványainak tapasztalataival is összefüggött. Mint vezető tanár élvezte a fiatalok bizalmát, megbecsülését, az újabb stílusirányzatokra ő sokkal fogékonyabb volt, mint tanár társai. Czóbel Béla is ifjú tanítványa volt. A Nemzeti Szalonban 1907 májusában, a francia festők kiállításán Van Gogh, Cézanne, Courbet és Gauguin műveit csodálhatta meg a közönség. Iványi-Grünwald úgy érezte, hogy mindazt meg kell haladnia, amit Nagybányán kikísérletezett. A dekorativitás elveit először cigánymodelleknél érvényesítette.(Cigánylányok a Lápos patak partján). Ahogy Gauguint vonzotta a tahiti lányok színes bőre és közvetlenségük a természettel, úgy Iványi-Grünwald a cigányoknál találta meg a modellanyagot.

Cigánylányok a Lápos patak partján

A szecesszió teljes megértését sugározza egyik főműve, a Felsőbányai táj a Gutinnal és Kopaszheggyel, a hazai szecesszió egyik korai jelentkezésének tekinthető. A játékos kontúrvonalak, a színek használata, különösen a lilás rózsaszín és a smaragdzöldek ragyogásával magyaros formába öntötte a stílus nemzetközi jegyeit, vonásait. Az 1894-ben létrejött Nemzeti Szalon volt az első egyesülés, mely lendítő erőt adott az új festőnemzedék számára. Ezt követően 1908-ban megalakult a MIÉNK, melynek Iványi-Grünwald is tagja volt, majd 1909-ben a Művészház, melynek elnökévé választották. 1912-ben Ernst Lajos megalapította múzeumát. Iványi-Grünwald ekkor a stíluskeresés lázában alkotott, segítséget jelentett számára tanítványainak barátsága. Utolsó, Nagybányán készült alkotása a Fürdőző nők (Mosónők) voltak. Iványi-Grünwald életének egy nagy korszaka ezzel lezárult.

Kecskeméti művésztelep

Kecskemét agilis polgármestere a nagyarányú városrendezés keretében – a képzőművészeti igények kielégítése céljából – művészeket hívott a városba. A kecskeméti művésztelep alapítói Iványi-Grünwald személyében találtak alkalmas vezéregyéniséget, aki dekoratív kísérleteivel már Nagybányán bizonyította, hogy hajlandó új utakra lépni. A fiatalok benne látták a szükséges művészi erőt, törekvéseik támogatóját. Iványi-Grünwald több irányú művészi képzést akart bevezetni: a képzőművészeti és dekoratív tevékenység mellett iparművészettel is erőteljesen kívánt foglalkozni. A művészek 1911 júliusában vehették birtokba kolóniájukat, érkeztek Nagybányáról és Szolnokról is. A festőknek a Kecskeméti Műkert ápolt és hatalmas parkja, valamint a Cigányváros kínálta a legtöbb lehetőséget. A művészeket ellátták rendelésekkel, levéltári adatok szerint határozattal rendelték el a képvásárlásokat. Iványi-Grünwald, mint vezetőtanár, a legteljesebb művészi szabadságot biztosította, mindenki azt a stílust követhette, amely számára a legmegfelelőbb volt. Míg Nagybánya a magyar impresszionizmus szülőföldje, Szolnok a magyar naturalizmus erőssége volt. Gödöllőn a szecesszió jegyében dolgoztak, Kecskeméten viszont minden művészi irány érvényesülhetett. A Képzőművészeti Főiskola növendékei nyaranta a kecskeméti művésztelepen folytathatták tanulmányaikat.

Iványi-Grünwald Béla kecskeméti műtermében – Jelfy Gyula fotója a Vasárnapi Újságban

Iványi-Grünwald-féle szecesszió sokban különbözött az Európában akkor már két évtizede uralkodó stílusjegyeitől, képeit a túláradó életöröm, a boldogság nyugalma jellemezte. Élettel telített színeket használt, tisztán, tónus nélkül, nála nincs árnyalat, a színek köré erős, kemény, fekete kontúrokat vont. Környezete szerette a bohém művészt, a középosztályhoz tartozott, távol állt tőle a harcias kiállás. Iványi-Grünwald derűs, optimista természete is hozzájárult a jó hangulat megteremtéséhez. A festő szenvedélyes kertész volt, reggelenként fehér öltönyben és szalmakalapban ápolta kedves növényeit. A telep művészei a Kaszinó és más, új középületek díszítésére is megbízást kaptak. A Katholikus Bérház freskóit Iványi-Grünwald készítette. A Kecskeméti kofák hóbuckák között, a magyar művészettörténet mércéjével is számottevő alkotás, az erősen stilizált kép a Képzőművészeti társulat 1912. évi Tavaszi Kiállításán 4000 koronás díjat nyert. Nagy jelentőségű esemény volt Iványi-Grünwald gyűjteményes kiállítása 1913-ban, a Nemzeti Szalonban. Iványi és tanítványai az új festői program érlelésén fáradozott, a művészi elvek összecsapása elkerülhetetlen volt a Szolnokról érkezett művészekkel, aki a naturalizmus jegyében működtek. A művészkolónia hamarosan két csoportra oszlott.

Kecskeméti kofák hóbuckák között

Aktkompozíciók

1914-ben Velencében Nemzetközi Művészeti Kiállítást rendeztek, ahol Iványi-Grünwald külön gyűjteménnyel szerepelt. Elragadtatással tanulmányozta Tiziano és Tintoretto aktjait, valósággal lázba hozták az akt képek. Új témát, új fogalmazási módot keresett, az olasz mesterek példája segítette az új, barokkhoz közelítő festésmód kimunkálásában. Új korszakának akt képei szenvedélyes, dinamikus kompozíciókká értek. 1914-ben készült a Pihenő Vénusz, s a következő évben a Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán a Fürdés után aranyérmet nyert. Nagy aktkompozíciók gyors egymásutánban készültek el. 1918-ban készült el a Menekülés című képe, valamint a bibliai témájú képeinek egyik gyöngyszeme, a Golgota. Mindkét alkotás az Ernst Múzeum Csoportkiállításán volt látható. Egyik késői nagyméretű aktkompozíciója a Thézeusz elhagyja Ariadnét. A háború alatt a telep tagsága felduzzadt, a mostoha körülmények miatt a fiatalabb művészek közül sokan Kecskeméten kerestek menedéket, Kassák Lajos is ideutazott a feleségével. Iványi-Grünwald az aktképek mellett hangulatos tájképek sorát festette meg. (Falurészlet tavasszal, Tavaszi munka).

Akt tanulmány a Fürdés után című festményhez

Visszatérés a természethez

Iványi-Grünwald 1915 után nyaranta Lellén dolgozott barátjánál és tanítványánál. Az itteni környezet ismét a természettel való harmonikus egyesülést jelentette. Tanítványainak száma nagy volt, jó pedagógiai érzékkel lehetővé tette a szabad művészi gyakorlást, így elsősorban a progresszív hívei csatlakoztak hozzá. 1919-ben azonban visszaköltözött pesti műtermébe. Az 1920-as évek elején csoportkiállításokon, az Ernst Múzeumban, kecskeméti, balatoni, somogyi képeket láthatott az érdeklődő közönség. A falusi életből a gémeskút, mint motívum, Iványi-Grünwald kedvencei közé tartozott. Az együttélés a természettel Iványi-Grünwaldnak lételemévé vált. Pesten csak rövid időszakokat, hónapokat töltött, tavasztól őszig mindig vidéken dolgozott.

Balaton

Balaton igézetében

Hosszú időn át a nyarakat Balatonlelle környékén töltötte. A Balaton kimeríthetetlen ihletforrás volt számára, a tó örökké változó és megújuló fényhatásainak megragadására törekedett. Nála az impresszionista előadásmód volt a festői gyakorlat célja, a fény és az atmoszféra képi közvetítése. 1925-ben Kisfaludi Strobl Zsigmonddal együtt rendezett kiállításán munkásságnak legjavát mutatta be, még soha nem tapasztalt sikert aratott. Több társulásnak is tagja lett, ezek a Balatoni Társaság, a Munkácsy Céh és a Szentendrei Festők Társasága. 1928-ban rendezték meg a Római Magyar Kiállítást, melyen sok képpel szerepelt, a város elöljárósága háromszázezer líra értékben vásárolt képeket a művészektől. A sikeres kiállítás után a Kner Nyomda albumot jelentetett meg Szőnyi, Aba-Novák és Iványi-Grünwald képeivel. 1929-es Ernst Múzeumban rendezett csoportos kiállításon a Cigányok az erdőben, a Kocsi a porban, a Színház, a Krétakör, a Cigány a lovon című képekkel szerepelt. 1929-ben Milánóban a Dull Mihály elítélése című képével aranyérmet szerzett. San Remói tartózkodása emlékére festette az impresszionista hangulatú Ospedaletti című festményét.

Az utolsó évtized

Életének utolsó tíz éve rendkívül sikeres volt, talán nem is volt olyan kiállítás, amelyen ne szerepelt volna. Barátai, kritikusai csodálták hihetetlen alkotóerejét, azonban a műkereskedelem számára több, kevésbé értékes képet is festett. A balatonlellei cigánytanya népét 1930-tól számtalan változatban láthatták a látogatók a kiállításokon. Iványi-Grünwald úgy találta, hogy minden lépésükben ritmus van, és zeng a muzsika a vérükben. A Cigánylányok kép nagy sikert aratott Londonban és Velencében is. Gyakori témája lett az intérieur (Cselédszoba), képeinek sokszor egy nyitott ablak a főszereplője, mely beengedi a napfényt. Lírai virágcsendéletein életszeretettel telve varázsolta vászonra a színeket és a fényeket.

Virágcsendélet

Utolsó nyarát is a Balatonnál töltötte, de a háború szörnyűsége rányomta bélyegét a alkotóvágyára, hangulatára, a festő fáradt szíve 1940. szeptember 24-én felmondta a szolgálatot. Hagyatéki kiállítását 1941januárjában rendezték meg az Ernst Múzeumban. Egyik kritikusa szerint életművénél talán még megragadóbb volt az egyénisége, finom, halk eleganciája, udvariassága, férfi bája, amely elárasztotta egész lényét.

Boldizsár Iván: Iványi-Grünwald Béla képmása (1940)

 

Források:
Telepy Katalin: Iványi Grünwald Béla. Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1985.

Képek:
Nagybányai táj I.
Áhitat
Holdfelkelte
Nő a vízparton
Isten kardja II.
Völgyben
Ruhaszárítás
Cigánylányok a Lápos patak partján
Iványi-Grünwald Béla kecskeméti műtermében
Kecskeméti kofák hóbuckák közöt
Akt tanulmány a Fürdés után című festményhez
Fürdés után
Balaton
Virágcsendélet
Boldizsár Iván: Iványi-Grünwald Béla képmása