TÁNCHÁZ NAPJA – 2017. május 13.
2017.05.12.

2011-ben az UNESCO nemzetközi kulturális örökségeit összesítő listájára felkerült a táncház, mint a nemzeti kultúra kincseinek megőrzését szolgáló módszer. A magyar táncházmozgalom 2017 májusában 45 esztendős.

A kezdet

A táncházmozgalom ötlete a Budapesten működő Bihari Együttestől eredeztethető. Ők fedezték fel, hogy a nem megkomponált táncokat sokkal élvezetesebben adják elő a táncosok, mint a sokadszor előadott koreográfiát. Az első táncház megrendezésére 1972. május 6-án került sor a Liszt Ferenc téri könyvklubban. A Sebő-Halmos duó szolgálta a „talpalávalót”, a Bihari Együttes pedig házigazdaként szerepelt. Ez a táncház oly mértékben sikeresen végződött, hogy felkeltette az utcáról betérő emberek érdeklődését is. Sebő Ferenc és Halmos Béla a népi hangszeres zene elkötelezettjeként úgy nyúltak a népzenéhez, hogy annak Bartóki „tiszta forrását” igyekeztek szem előtt tartani, és mégis újat hoztak az ember számára. Sebőék és Tímár Sándor, a Bartók együttes akkori vezetője jó ötletnek tartották kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Az első táncház minden várakozást felülmúlt, zárásként a táncosok táncra hívták a koreográfusokat, Novák Ferencet („TaTa”), Martin Györgyöt („Tinka”), majd Falvay Károlyt. A mozgalom motorja, első számú bázisa a Bartók együttes lett, és Martin György szellemi irányítása mellett megindulhatott az alulról szerveződő táncházmozgalom. Timár Sándor volt az, aki elsőként javasolta, hogy a táncegyüttesek a próbateremben is élő zenére gyakoroljanak.

Táncházak Budapesten

A 70-es években kezdetben három ismertebb táncház működött, a Fővárosi Művelődési Házban (FMH), a Budapesti Műszaki Egyetem R-klubjában és a zuglói Kassák-klubban. Az FMH megszerzése Sebő Ferenc érdeme volt, korábban ott működött az Illés-klub, ahová Szörényiék hívták őket zenélni. Azonban senki sem számolt azzal, hogy rockzenei mércével mérhető érdeklődés lesz iránta, a bejárat előtt kígyózó sorokkal, WC ablakon való bemászással, üvegtöréssel, csörömpöléssel. A rendőrök időnként szirénázással száguldottak oda, mert legalább kétszer annyian akartak bejutni, mint amennyi hely volt. 1973-ban mutatták be a mozgalom első mozgóképes dokumentumát, a Hajnalban indultunk című filmet.

Az első táncházak elindítói, ifj. Csoóri Sándor, Halmos Béla, Jánosi András, Novák Ferenc, Sebő Ferenc, Tímár Sándor, és sokan mások helyesen gondolták, hogy a néptánc és a népzene a városban is életképes lesz.FMH-ban Sebőéktől a stafétabotot a Muzsikás együttes vette át, és ők lettek a táncházmozgalom másik fontos zenei oszlopa. A Kassák-klubban kéthetente tartott Sebő-klubban már nemcsak a népzene, a népi kultúra iránt fogékony, vagy az új divatot felfedező fiatalok tódultak, hanem az értelmiség egy része is. A zene megszerettetésén túl az aktív közösségi életforma megteremtésének segítése volt a cél. A legjobb táncosokat hívták tanítani, Zsuráfszky Zoltánt, Farkas Zoltán „Batyut”, és a vendégek között gyakran felbukkant Csoóri Sándor, Nagy László, Kósa Ferenc, Féja Gáza, Gyurkó László, Király István és Weöres Sándor. Mint minden alulról jövő kezdeményezést, kezdettől fogva folyamatosan figyelemmel kísérte a hatalmi gépezet. A Kassák-beli klubestekről rendszeresen készültek abszurd ügynöki jelentések.

Survival és revival

1973-ban életre hívták A Fiatalok Népművészeti Stúdióját, mely megpróbálta tömöríteni a hagyományokon alapuló tárgyi és szellemi kultúra megújítására vállalkozó fiatalokat, s az érdeklődő, segíteni kész szakembereket. A népművészeti revival szempontjából kétségkívül a Fiatal Népművészek Stúdiójának megalakulása a legfontosabb, majd az abból kinövő Népművészeti Egyesület. A néprajzban gyakran használatos két angol szó: survival és revival. Ezek a kifejezések a népművészetek élő formái között tesznek különbséget. A survival jelenti azokat a hagyományokat, amelyek szájhagyomány útján, nemzedékről nemzedékre szálltak és értek el a mai napig. Revival az újjáélesztést jelenti. Akár történeti esemény, akár bizonyos hatósági intézkedések, akár pedig az élet belső törvényei folytán a népek művészete meghalt, elfelejtődött, és egy újabb generáció szükségesnek tartotta a hagyományok újjáélesztését. Akármilyen hiteles formában tette is, mesterségesen hívta új életre. Ezt az eljárást hívjuk revivalnak. Magyarországon ma, ott ahol survival van, ott erősítik a survivalt, de ott ahol semmi sincs, ott el kell kezdeni a magyar hagyományok revivalját.

Szellemi háttér

Azok a muzsikusok, akik az első 15-20 évben kapcsolódtak be a táncházak életébe, azok ötféle munkát végeztek párhuzamosan, táncegyüttest kísértek, táncházban zenéltek, önálló koncerteket adtak, rendszeresen járták az országot és a határontúli területeket és gyűjtöttek, nem utolsósorban táborokban és tanfolyamokon tanítottak. A táncházmozgalom indulásakor világszínvonalú, szakmai kontrollt jelentő tudományos kutatásra támaszkodhatott. Az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozó népzene-és néptánckutatók ­– elsősorban Martin György, a Pesovár testvérek, Vargyas Lajos és Olsvai Imre – nagyban segítették a zenészeket, akik maguk is rendszeres gyűjtőútra mentek. Minden bizonnyal nem lett volna ekkora sikere, és természetesen szakmai haszna sem az egész táncházmozgalomnak, ha nem olyan szakemberek állnak a tánctanítás élére, mint Timár Sándor, a negyvenöt évvel ezelőtti első táncház tánctanára. A neves koreográfus ugyanis Martin György néptánckutatóval együtt felismerte, hogy a falusiaktól ellesett, filmfelvételeken rögzített táncokat motívumokra kell bontani, és a kötött színpadi koreográfiák helyett azt kell megtanítani a városi táncházba járóknak, hogyan lehet ezekből egyénileg is autentikus módon szabadon táncolni. Tulajdonképpen ez a magyar táncházmodell lényege.

Néptánctáborok, táncháztalálkozók

A továbblépéshez szükséges volt a megfelelő utánpótlás nevelése, akár tanfolyam keretében, akár egy többhetes nyári intenzív együttlétben. A hetvenes évek közepén Tokajban, Zircen, Abaújszántón, majd Székesfehérváron szerveztek nyári táborokat, melyek egyben Országos Táncházvezetői Tanfolyamok is voltak. A néptánc táborok lehetőséget kínáltak bárki számára, hogy a táncok származási helyén, a még élő, idős adatközlőktől személyesen tanulhassák meg a hagyományos kultúra értékeit. Az első táncházas nagylemezek 1978-ban jelentek meg, a Táncházi muzsika, Táncház I., és Táncház II. címmel. 1981-ben létrejött a Néptáncosok Szakmai Háza. A táncházmozgalom 1982. március 28-án újabb mérföldkőhöz érkezett, a Budapest Sportcsarnokban rendezték meg az I. Táncháztalálkozót, és évente jelent meg válogatáslemez Táncház Találkozó címmel. Olyan előadók jutottak ilyen módon lemez nyilvánosságig, mint Berecz András, Lovász Irén, Szvorák Kati, valamint a Falkafolk, Kalamajka, Karikás, Lókötő, Méta, Ökrös, Táltos és a Ghymes együttesek.

<object type="application/x-shockwave-flash" style="width:450px; height:366px;" data="//www.youtube.com/v/g1TvbijY1do?color2=FBE9EC&amp;version=3">
<param name="movie" value="//www.youtube.com/v/g1TvbijY1do?color2=FBE9EC&amp;version=3" />
<param name="allowFullScreen" value="true" />
<param name="allowscriptaccess" value="always" />
</object>


Nyolcvanas évek táncházas zenekarai

Az őrségváltásra azért is szükségvolt, mert a táncházmozgalmat elindító „nagy öregek” közül a nyolcvanas évek első felében többen visszavonultak, illetve más irányban keresték a továbblépés lehetőségét. Egy évtizeddel az indulás után a világhírnév felé meginduló Muzsikás, a Jánosi együttes és a Vujicsics maradt aktív táncházas zenekar. Megjelent a Kalamajka, a Téka, a Zsarátnok és a Vízöntő együttes. A Téka-klubban a tánctanítással egybekötött táncházak mellett rendszeresen tartottak előadásokat, kiállításokat, beszélgetéseket. Szomjas György a Téka-táborban forgatta A mulatság című filmet, amely a táncházmozgalom releváns lenyomata lett. 1991-ben a Kalamajka prímásaként tért vissza az aktív zenélésbe Halmos Béla. A nyolcvan-kilencvenes években szintén sikeres önálló klubbot működtetett a Méta zenekar. Az Ökrös zenekar nemcsak rendszeresen szerepelt a táncháztalálkozós lemezeken, hanem szoros kapcsolatot ápolt a kolozsvári népzenegyűjtővel, Kallós Zoltánnal és Fodor Sándor „Neti” kalotaszegi prímással.

 

A táncházmozgalom hiánypótló periodikája, a Folkmagazin, 1994-ben indult, ma már negyedévente megjelenő lap, számos tematikus száma jelent meg, pld. táncháztalálkozókról, Erdélyről, Martin Györgyről, Vargyas Lajosról, Korniss Péter fotóiról. www.tanchaz.hu címen hivatalos honlap indult, amelyet azóta már rengeteg másik követett. Folkrádió néven internetes rádió indult, kizárólag népzenét sugároz. Szakmai rendezvények indultak el, mint a Néptánc Antológia, a Szólótáncverseny, a Táncháztalálkozó és a szakmai Minősítő.

Rendszerváltás után

A táncházmozgalom fejlődése a rendszerváltáskor sem torpant meg, míg a nyolcvanas években hét együttes tartott táncházat Budapesten, vidéken pedig néhány élt csak meg, addig húsz évvel később, már közel hatvan állandó táncház működött az országban, ezek negyede a fővárosban. A kínálat is bővült, a magyar mellett ír-kelta, balkáni, cigány, görög, skót, klezmer és német táncházak között válogathattak az érdeklődők. Az rendszerváltás után a táncházmozgalom intézményesülni kezdett. 1990-ben megalakult a Táncház Kamara, mely később Táncház Egyesület néven működött tovább. 1995-ben megnyílt a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása, a Fonó Budai Zeneház.

Fonó Budai Zeneház

A Fonó nagyrészt a magyar és a határon túli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebb részt pedig a jazz és a világzenei irányzatoknak. Itt több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Aki a szakmában számított, az mind megfordult a Fonóban, Lajkó Félixtől Palya Beán, Szalóki Ágin át a Ghymes zenekarig. A Fónóban zajlott 1997 és 2001 között az Utolsó Óra projekt, melyhez mérhető átfogó erdélyi népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útja óta. Nemcsak az erdélyi falvak teljes zenei hagyatéka került szalagra, hanem felvidéki, kárpátaljai, partiumi, bánáti, délvidéki és egyes magyarországi településeké is. Négy és fél év alatt összesen 1250 CD telt meg zenével és szöveges adatokkal.

Táncházas példaképek

Rengeteg falusi muzsikus, énekes és táncos vált széles körben ismertté és elismertté. A revival sztárjai – Sebestyén Márta, Szalóki Ági, Herczku Ágnes – sosem felejtik el interjúikban megemlíteni a survival elődöket. A táncházas körökben a prímásokat emlegetik legtöbben, az elmúlt évtizedekben a következő prímások gyakorolták a legnagyobb hatást a mozgalom zenészeire: Ádám István „Icsán”, Varga Ferenc „Csipás”, Fodor Sándor „Netti”, Moldován „Ilka” Görgy és Zerkula János. A Dunamenti Folklórfesztivál és a Röpülj Páva következményeként nemcsak a falusi hagyományőrzés éledt fel, hanem a városi fiatalok érdeklődése is megindult.

Az Óbudai Népzenei Iskolától a Zeneakadémiáig

1998 óta országosan működő alapfokú művészeti iskolákban a néptánc tanulása is immár a művészetoktatás szerves részévé vált. Magyarországon hangszeres népzenét iskolai keretek között elsőként Óbudán lehetett tanulni. Az Óbudai Népzenei Iskolában olyan táncházas muzsikus egyéniségek tanítanak, tanítottak, mint Ifj. Csoóri Sándor, Ökrös Csaba, Budai Ilona, Bodza Klára, Fábián Éva, vagy Kobzos Kiss Tamás. A két év előképzőre, hat év alapfokra és négy év továbbképzőre épülő rendszer biztosítja a művészeti középiskolából kikerülő fiatalok kellően magas színvonalú néptánckultúráját. A Zeneakadémián is elindult a népzene intézményes oktatása, Batta András volt az első rektor, aki érettnek találta a helyzetet a gyakorlati népzeneoktatás bevezetésére. A népzenei tanszék alapítói között volt Sebő Ferenc mellett – az azóta sajnos elhunyt – Halmos Béla és Kobzos Kiss Tamás is.

Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott állami intézmény, 2001-ben alapították, koncepcióját Sebő Ferenc álmodta meg. Három nagy egysége eltérő eszközökkel, de egyazon céllal és elkötelezettséggel várja a népi kultúra, a hagyomány iránt érdeklődő nagyközönséget és a szakmabelieket. A Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum hozzáférhetővé teszi a régió népi kultúráját rögzítő audiovizuális és szöveges dokumentumokat. A Folklórdokumentációs Fejlesztési Osztály a Hagyományok Házában folyó folklórdokumentációs munkához nyújt tudományos támogatást. A Népművészeti Módszertani Műhely a hagyományos paraszti kultúrát, elsősorban a kézművességet, a néptáncot, a népzenét, és a népköltészetet közvetíti a mai kor embere számára is élhető műveltségként. Tevékenységei: tanfolyami oktatás, konferenciák szervezése, pályázatok lebonyolítása, kiállítások rendezése, kiadványok készítése, a kortárs kézművesek alkotásainak minősítése, ismeretterjesztés. A Hagyományok Háza évente megjelenteti a Táncház – Népzene válogatásalbumot, mely a Táncháztalálkozó antológiasorozat szerves folytatása.

Ezredforduló után

A kétezres évek elején elindult a zenekari bumm, és a frissen alakult népzenei kötődésű formációk nagy része kalandozott el a világzene területére. Időközben beért egy újabb koreográfusnemzedék, amelyik a táncházmozgalmon szocializálódott, s náluk magától értetődő volt, hogy a munkához élő zene kell, nemcsak az előadásokon, hanem a próbákon is. A Muzsikás a mozgalom sztárcsapataként, befutott koncertzenekarrá vált az utóbbi 10-15 évben, más lett a feladatuk, a küldetésük, a világ legpatinásabb koncerttermeibe viszik el a magyar népzenét. Az utóbb időben rohamos fejlődés figyelhető meg, rengeteg irányzat, stílus és előadó jelent meg, a legismertebbek és legkiemelkedőbbek: Berecz András, Ökrös, Egyszólam együttesek, a Csík- és a Fonó zenekar. A legfiatalabb generációból kiemelkedik a kárpátaljai születésű Pál István „Szalonna”, aki az utóbbi évek egyik legtöbbet foglalkoztatott népzenésze, és számtalan formáció tagja. Saját formációja a Szalonna és bandája, énekes szólistájuk sokáig Herczku Ágnes volt.

Folkkocsmanemzedék

A kilencvenes évek második felétől az addig alapvetően közművelődési intézményekben tartott táncházak mellett, vagy helyett, bukkantak fel a fiatalokat vonzó folkkocsmák. Az aktivitás áttevődött a szórakozóhelyek világába, ahol a tánctanítás vagy az ismeretterjesztés háttérbe szorult, illetve meg is szűnt. Itt nem feltétlen hagyományhű hangszer-összeállításban, nem feltétlen autentikus zenét játszanak, viszont kellő ötletességgel és fiatalos vehemenciával. Leginkább a világzene kategóriájába szokás besorolni a népzenei együttesek friss vonulatát, mint a Berkó együttest, ahol megjelenik a szaxofon, a basszusgitár és a dob is. A Buda Folk Band tagok szülei és tanárai ahhoz a nemzedékhez tartoztak, akik a hetvenes évek közepén elindították a városi táncházmozgalmat. A fiatal zenészek beleszülettek a népzenébe, gyerekkoruk óta körülveszi őket a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyománya, számukra természetes az autentikus népzene jelenléte a városi kultúrában, természetes módon keverik más műfajokkal. Bátran használják a magyar népzenétől némiképp idegen hangszereket, mint kaval, tambura, koboz és tangóharmonika. Így jön létre olyan elegy, amit – szójátékkal – világi népzenének neveznek.

Énekesnők újabb generációja

Az énekesnők között hosszú ideig Sebestyén Márta volt az egyeduralkodó, aztán a kilencvenes években felbukkant egy új énekesnő-nemzedék, Szalóki Ági, Herczku Ágnes és Bognár Szilvia, és létrehozták a Szájról szájra címmel a rendszerváltás utáni korszak egyik legerősebb folk produkcióját. A formációnak eredetileg tagja volt Palya Bea is. Velük egy időben vált ismertté és elismertté az Alföld szülötte, Lovász Irén és a felvidéki származású Szvorák Katalin.

Az elmúlt évtizedekben nemcsak a magyar népzenei szintéren gazdagodott a kínálat. Kiemelkedik a délszláv mezőnyből a Söndörgő és a Falkafolk, az ír-skót népzenét játszó M.É.Z. és a Grennfields, a zsidó népzenét, a klezmert játszó Budapest Klezmer Band. Az autentikus roma vonalatat képviseli a Kalyi Jag, az Amaro Drom, a Romano Drom, a Gipsy Cimbalo Band, a Rományi Rotá, az Amaro Suno, a Kanizsa Csillagai és a Szilvási Gipsy Folk Band.

Erdély és Kallós Zoltán

A Budapestről szétsugárzó táncházmozgalom nem állt meg az országhatárnál, fiatalok ezrei fordultak a letűntnek hitt néphagyomány felé. Különösen Erdélyben indult be a táncházélet. Némi késéssel Délvidék, majd Felvidék és a bécsi magyar kolónia is bekapcsolódott, egyedül a világtól elzárt Kárpátalja volt a kivétel, ahol csak a rendszerváltás után élénkült meg a hagyományőrzés. A táncházmozgalom romániai elterjedésében jelentős szerepet játszott Kallós Zoltán, aki így emlékszik vissza a kezdetekre: „Jó ideig éltem fakitermelésből, a közvetlen főnökömmel nagyon jóban voltam, ha elmentem egy-egy hétre, senki sem tudta, hol vagyok. Gondolták, fenn kóborolok a havasokban. Én meg elmentem Moldvába gyűjteni. Azért tudtam annyi anyagot összeszedni.” Az elmúlt hatvan évben Erdély különböző részein rögzített népzenei felvételei és egyedülálló balladagyűjteménye a tudósok és a zenészek körében régóta hivatkozási alap. Kallós Zoltán a magyar népzene négy dialektusát kutatta, a mezőségit, a kalotaszegit, a gyimesit és a moldvait. A folklór minden műfaját gyűjtötte, de különösen az énekes és hangszeres népzenét és a népszokásokat. Az erdélyi táncházmozgalomban a Bodzafa volt az első fecske, őket követte a Harmat és az Ördögszekér zenekarok.

Kárpát-medencén innen és túl

Az első Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót 1990 decemberében tartották Dunaszerdahelyen, az utolsó, 10. táncháztalálkozót pedig 1999-ben. Ezután egy válogatásalbum jelent meg, Hegyeknek völgyében, virágoknak mezejében címmel, Agócs Gergely szerkesztésében. A kárpátaljai magyarok életéből a szovjet rendszer zártsága miatt kimaradt a táncházmozgalom. Az 1993-tól elindult népművészeti táborokban magyarországi szakemberek tanították az autentikus néptáncot és népzenét. Innen indult Pál István „Szalonna”, aki hosszú ideig a Magyar Állami Népi Együttes prímása volt áttelepülése után. A Vajdaságban az első táncházi muzsikát játszó zenekar a Búzavirág volt, az első táncházat pedig Temerinben tartották, a délszláv háború azonban szétzilálta a táncházat és annak zenekarát. Kárpát-medencén túli Európában a táncház terjesztésében két figyelemre méltó magyar népzenei formáció működött, a Cinege Németországban és a Pendely Svájcban. Európán kívül három, aktív táncházzal rendelkező várost, illetve annak zenekarát említhetjük meg, a Fekete Földet Torontóból, a Kengugró Tánccsoportot Sydneyből és a táncházat módszerként alkalmazó japánokat.

Jazz és a népzene

Dresch Mihály gondolatai: „A népzene éppúgy életképes és ugyanúgy érzéseket fejez ki, mint a jazz. Sokféle szinten lehet hozzá közelíteni. Egy régi dallamot vagy egy jazzimprovizációt a maga keretein belül egyaránt mívesen próbálok eljátszani. A népzenét és a jazzt csak az különbözteti meg egymástól, hogy milyen szellemi töltéssel játszom. Ezek a zenék békésen megférnek bennem. Egész életemben arra törekedtem, hogy érzékeltessem: az ember egyszerre szeretheti a legtisztább jazzmuzsikát és az eredeti népzenét. Egyszerre lehet korszerű és magyar.” Szokolay „Dongó” Balázs autodidakta módon tanult zenélni, kezdetben bluest, később népzenét, majd free jazzt játszott, elsősorban dudán, furulyán, szaxofonon, sok zenekarban megfordult, Palya Bea és Sebestyén Márta zenekarainak meghatározó tagja volt. Szokolay „Dongó” Balázs nyilatkozta: „Azt, hogy amit csinálok, az free folk, de ezt sokan vagy nem értik, vagy félremagyarázzák. Persze, a szó hagyományos értelmében nem játszom se jazzt, se autentikus népzenét, és nem is törekszem rá. Amúgy sem kell mindig mindent kategóriákba tuszkolni.”

Népzene kontra világzene

Hogy hol kezdődik az autentikus népzene és hol kezdődik a világzene, örök vita tárgya. A nyolcvanas évek körepén alakult a folk-rock irányzathoz sorolható Barbaro. A felvidéki Szarka testvérek, Gyula és Tamás alapították a Ghymes együttest, táncházas zenekarként kezdték pályafutásukat, azonban ebből a közegből kiléptek és az egyik legnépszerűbb zenekar vált belőlük. Hasonlóan a Ghymeshez, a Kerekes Band is táncházas zenekarként indult, de ma már etno funkként definiálják magukat. Improvizatív folkot játszik a Makám együttes és Lajkó Félix is. A világzene újhullámához tartozik a Napra együttes, melynek gitárosát, Both Miklóst „gitárprímásként” említik. A fiatal formációk egyik legnépszerűbb zenekara, a Tárkány Művek, izgalmas hangzást érnek el a következő hangszerekkel: cimbalom, szaxofon, brácsa, fuvola, gardon, klarinét, bőgő. Populárisabb hangzású a Cimbaliband, igazi „multikulti” zene. 2006-ban jelent meg a magyarországi világzene történetének első átfogó áttekintése, a 4 DC-ből álló válogatás lemez, Vetten gyöngyöt címmel

Dunamenti Folklór Fesztivál

A Duna Menti Folklórfesztivál Magyarország egyik legrégebbi, a régió legnagyobb fesztiválja, először 1968-ban rendezték meg. A fesztivál megrendezésének célja a szélesen értelmezett Duna-vidék népei közötti kölcsönös megértés és barátság erősítése, a népművészet, a zene és a tánc eszközeivel. A fesztivál fórumot teremt a dunai népek hagyományokat őrző folklór együtteseinek, szólistáinak, népművészeinek, ahol baráti vetélkedésben népi kultúrájuk értékeit mutathatják be. A találkozó háromévente került megrendezésre, 2009-től pedig már évente, és mindig nagy tömegeket vonzott. A néptáncos rendezvényeket szakmai tanácskozások, illetve kiállítások is színesítik. A legérdekesebb programok mégis a fesztiválszínpadon várták az érdeklődőket. Minden este éjszakába nyúló színvonalas néptánc műsor és népzene szórakoztatja a résztvevőket. A fesztivál leglátványosabb mozzanata a hagyományos menettánc, amely Kalocsa díszes főutcáján zajlik.

Fölszállott a páva

A Fölszállott a páva egy népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. A népművészeti televíziós vetélkedő a reméltnél is szélesebb ablakot nyitott a sok ezer fiatalt megmozgató világra, a paraszti kultúra átemelődött egy modern, városi, értelmiségi közegbe. A versenyt nagymértékben támogatja a Hagyományok Háza. A műsor elődje a Röpülj páva volt, amelyet 1969 és 1981 között láthattak a nézők.

 


Forrás:
Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története: népzene, táncház, világzene. Budapest: Kossuth Kiadó: Hagyományok Háza, 2013.

Képek:
táncház
Folkmagazin