KARÁCSONY
2017.12.18.

 

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnap után az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dícséretre
Mégis csak kiállok,
De boldogak a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Uj csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Urnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek-hittel, bátran,
1883
Csúf karácsonyában.)

 

 

Babits Mihály: Karácsonyi Madonna (részlet)

Halk zene, finom fény.

Mária, aranyvirág, megindul az óriás hajóban. Ki tudja honnan jött, s hová megy? Ki meri kérdeni? Amint közelebb jön, a középre árad a fény. Nem éles fény, csak gyönge és édes, s az Ő isteni alakjából árad. A sarkok, a szögletek homályban maradnak. halk, távoli zene hallatszik, gyermekhangok, s a homályból apró angyalfejek ütik ki magukat, alig észrevehetően, szárnyas gyermekfejek.

Artúr szíve dobog s a nagy csillár hintáz.

Az angyalok királynéja jön, jön. Nem a lábával lép, csak leng, tova, leng a holdsarlón. Ez egy fényes fénysarló, fényből a lába alatt. Halkan leng az isteni alak. Magas és karcsú és szép, olyan, mint egy elefántcsont torony. Halkan, halkan suhan. A ruhája sötét és mégis fénylő és hosszú és lengő, eloszló. Sötét haja lágyan elomlik. Enyhe dicsfény köríti fehér homlokát.

A holdsugár keresztül-kasul szövi a belső teret, de ki látja?

Az izmos pillérek árnyai eltűnnek.

Mária, tenger csillaga, libeg a lapuló sötétség tengerén. Halkan libeg a pillérerdőben, a színes, íves ablakok között. Felhőbe borul fent az óriási bolt. A padsorok titkos angyalkákkal telnek. A magas kóruson, az orgona sípjai között, angyalfejek röpködve játszanak bujósdit. Az orgona fehér billentyűin szent Cecília átlátszó ujjai suhannak.

Dalol az angyalnép.

Mária, mennyországnak kapuja, méltóságosan száll. Nagy fényes keszkenő simán fedi Asszonyunk vállait. Áldó szemei ragyogó ablakok, melyeken a mennyországba látni. Hét tőr döfi szívét. Mária, Magyarország védőasszonya, szeretettel mosolyog.

Ah! a szószék galambja szárnyait rezzenti, halkan csobban a keresztmedence, megelevenedik a szegények bibliája, a kőszentek hódolni jönnek Máriának.

Mária, Istennek anyja, karján tartja fiát. Fiát viszi, és fiára néz a fájdalmas anya. Szívében hét tőr. De az isteni gyermek fényes arca mosolyog. Mária halkan, halkan előbbre száll.

(1909. december 25.)

Madonna a kis Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal

Szabó Magda: Ókút (részlet)

Gyönyörű karácsonyaink voltak, író szüleim játékos kedvét viselték magukon; nem ajándékok, inkább jellegük, szagok, hangulatok emléke rögzült bennem, fény, sziporkázó ezüst meg pattogó kályhatűz apró neszei, a kemény december ragyogásában. Odakinn mint valami orgona, mereszti öles jégcsap sípjait az eresz, a szél tép ajtót-ablakot, marokra fogja a havat, górálja az üveget, apám a fa alatt Krisztus urunknak áldott születéséről énekel, ezermester kezével betlehemet fabrikál, kifaragja a szent családot puha fenyőfából, s gyöngéd ujjakkal vattaágyat vet a pici Jézusnak, akinek jászlát tehénkék és szamárkák szagolgatják.

 

Szivotnik Antal: Valakit várok

Valakit várok hófehér szívembe
Ünnepi fényben karácsony szent este.

Valakit, akit valamikor régen
Pásztorok vártak Betlehem környékén.

Valakit várok, kinek csendben halkan
Kitárom szívem minden apró dalban.

Valakit várok imádkozó ajkkal
Üde, glóriás angyali dallal.

Valakit várok hőn epedve, vágyva
Karácsony este … tudom nem hiába.

 

Fekete István: Apám (részlet)

Én is hétéves lehettem akkor. Tél volt. havas arcú, békés tüzű karácsonyváró tél, és mi pásztorjátékra készültünk a göllei iskolában. Én voltam az egyik angyal. Ma sem tudom. hogy gondoltak rám ennél a megtisztelő szerepnél, mert az .ördögök is tanulhattak volna tőlem egyet s mást, de angyal lettem a világ színe előtt, s ehhez mért komolysággal tanultam szerepemet. Közben – mint angyal – behógolyóztam Puskásék ablakát és beszakadtam a malomgát vizébe. ahol azután majdnem angyal lettem a szó legszorosabb értelmében. Zörgőre fagyott ruhában loholtam haza és édesapám nem volt tekintettel fagyos lelkiállapotomra.

Ezen előzmények után elérkezett a várva-várt nap. Szárnyakat kötöttem, fehér ingbe bújtam és hatalmas izgalommal vártam a jelenésem.

A színház – azaz iskola – zsúfolásig tele. A nagy gőzben a lámpa nagyon gyengén mérte a fényt, de a görögtűz segített a dolgon és a közönség áhítatos csendben leste a fejleményeket.

Én is angyalhoz mért komolysággal daráltam el mondanivalómat és az előadás végén még egyszer meggyújtottuk a görögtüzet, mert – mi tagadás – ez tetszett a legjobban.

Utána meghatott csend. A tapsot nem ismerték akkor még GölIében és csak nagynénim tapsolt, ami vidámságra fakasztotta a gyerekeket, és egy öregasszony megjegyezte, hogy már ugyan sokat megért – Pécsett is volt egyszer –,de el nem tudja gondolni, hogy a pesti asszony mért csapkodta össze a tenyerét.

 

 

Talán a legjobb karácsonyi dekorációk a mosolyból font koszorúk és az ölelésbe burkolt csomagok.