80 éve született VISZOCKIJ
2018.01.25.

Vlagyimir Szemjonovics Viszockij, a Brezsnyev-korszak tragikus sorsú énekes-költő fenegyereke, 1938. január 25-én született Moszkvában, már életében legendává vált. Első dala 1962-ben született, énekelt klubokban, színházban, szabadtéren, utcán és lakásokban, ahol éppen engedték. Alap témája volt a haza, a szabadság szeretete, szókimondó dalaival magával ragadta a közönséget és magára haragította a hatóságokat. Kigúnyolta a hatalmat és az emberi gyarlóságot, éltette az egyszerű embereket, szabad érzéseiket és gondolataikat. Jellegzetes rekedt hangján, gitárhúrokat tépve előadott dalait lendület, szeretet és gyűlölet jellemezte, őszinte volt és kíméletlen.

Apja a Vörös Hadsereg ezredese volt, aki végigharcolta a második világháborút. A kis Vologya 1947-1949 között apjával és örmény mostohaanyjával a Berlin melletti Eberswaldban élt, ahol apja akkor állomásozott. Ezután már csak az anyjával élt Moszkvában, aki orosz tolmácsnőként dolgozott. Az iskola után egy ideig műszaki főiskolára járt, de hamar otthagyta a színészet kedvéért és hamarosan belépett a Moszkvai Művész Színház Stúdiójába. 1960-ban feleségül vette egyik osztálytársnőjét, de egy év után elváltak. A moszkvai Puskin Színházban folytatta pályafutását, és megjárt több más moszkvai színházat is. Huszonöt éves korában, 1963-ban már másodszor megnősült meg, Ludmilla Abramova színésznőt vette feleségül.

Viszockij 12 évesen

Taganka Színház

A Taganka Színház megalakulása után hamarosan bekerült a társulatba, és 1964-től tagja maradt egészen élete végéig. A színházalapító főrendező, Jurij Ljubimov felismerte színészi képességei mellett dalköltői tehetségét is, mindenben támogatta, lehetőséget biztosított számára dalai és szövegei felhasználására a színházi tevékenységében. Ljubimov haláláig a mestere és pótapja lett, erre szüksége is volt, hiszen a saját katonatiszt apja nem sokra becsülte a művészek léhűtő életét. Viszockij a Tagankán több mint húsz szerepet alakított, köztük a leghíresebb a Hamlet volt. Ljubimovval formálták meg a színháztörténet egyik legjobb Hamlet-előadását. Tíz éven át, egészen 1980. július 25-én bekövetkezett haláláig játszotta a Hamletet. A művész az előadás kezdete előtt a bejáratnál, kezében gitárral várta a közönséget, fekete nadrágban és garbóban, ahogy aztán Hamletként is a színpadra lépett. A Taganka bejárata egy szűk ajtó volt, így nem tódult befele a nép, és a művész mindenkit egyenként, személyesen üdvözölt. Az előadás végén lement a mindig tomboló közönség közé, ahol rajongói kézfogással, személyes érintkezéssel köszönhették meg az élményt.

Viszockij: Az én Hamletem

Amit a versem elmondhat, kevés –
Mindenre nincs is felhatalmazásom...
Fogantam én, ahogy kell, bűnben és
Vértől, lucsoktól szennyes nászi ágyon.

Jól tudtam én, ha elrugaszkodom
S feljebb jutok – a létem lenne zordabb.
Kész voltam várni hát, amíg jogom,
A vérszerinti, ültet fel a trónra.

Jól tudtam én, hogy mindent megkapok,
Nem vesztek, így a nyereség se csábít.
Akikkel kardot koptattam s padot,
Szolgáltak engem, mint a trónt apáik.
(részlet)

Az egyszálgitáros bárd

Az ötvenes-hatvanas években új stílusirányzat indult, melynek fő jellemzője az egy szál gitárral való éneklés volt. A műfaj képviselői még önálló nevet is kaptak: ők lettek a bárdok. Az egyszálgitáros költők mindig is nagy kedvencek voltak a szovjet értelmiségi-egyetemista közegben. Az egyszálgitáros „bárd” műfajnál a mondanivaló a lényeg, az életérzés, ami a szövegekből átjön.

Viszockij a hatvanas évek első felében komoly társasági életet élt, fiatal színészekkel, rendezőkkel, írókkal járt össze, a legismertebb közülük Tarkovszkij volt. Ezeken az éjszakába nyúló, időnként többnaposra sikeredett vacsorákon mutatta be a barátainak a dalait. Nem is szánta többnek, csak beszélgetés közbeni zenével összekapcsolt monológoknak vagy szerepjátékoknak. Ilyen társaságból indult, a 60-as évek elején-közepén, leginkább Bulat Okudzsava hatására – akit mesterének is tekintett – kezdett komolyabban gitározni és énekelni.

Gitárral kísért dalai már életében túlnőttek rajta. Az orosz hagyományok, a városi folklór, a kocsma-, katona-, és börtöndalok megtermékenyítő hatására eredeti, kemény, humoros és tragikus dalokat költött kora ifjúságától kezdve. Több mint ezer dalt írt, időnként filmdalokat is, és harminc filmben játszott. Dalainak zöme életében nem került kiadásra, csak magnetofon-felvételeken terjedtek, versei életében nem jelenhettek meg. Egyszerre volt tiltott magnó felvételeken terjesztett szabadsághős és látványos sikerű színházi előadások, tévéfilm-sorozatok sztárja

Marina Vlady

1967-ben Moszkvába érkezett Marina Vlady, az orosz származású francia színésznő egy filmfesztiválra. A Boszorkány című filmben – még 1956-ban – eljátszott vadóc lány szerepe miatt divatot teremtett az orosz nők körében. A kiengedett, hosszú hajával a természetes szépséget sugározta, s ezzel megteremtette az orosz férfiak rajongásának tárgyát. A művésznőt elvitték színházba is, ott látta meg a színpadon Viszockijt, aki óriási hatással volt rá.

Viszockij és Marina Vlady

Viszockij két év múlva elvette feleségül Mrinát, aki tizenhárom éven át volt társa, aki őszintén szerette és próbálta segíteni. A kétlaki és távkapcsolat jellegű házasság nem volt zökkenőmentes. Kapcsolatukról a költő halála után Szerelmem, Viszockij címmel írt könyvet Marina Vlady. Néhány magyar filmes, Jancsó Miklós és Mészáros Márta is segítette a vasfüggöny időnkénti átlépésében. Mészáros Márta Ők ketten című filmjében egy epizódszerepet is játszott Viszockij, egyik jelenetben a feleségével együtt látható.

Viszockij: Lírai dal

Ha reggelenként szomjazik is az erdő,
Vagy a hold felhőkkel szembeszállna,
Akkor is elviszlek egy tengerre néző,
Napsugaras, fényes palotába.

Mikor, mely napján, óráján az évnek,
Merészkedsz ki hozzám csendesen,
Hogy karjaimban vigyelek el téged,
Oda, hol nem lel ránk senkisem?

Elviszlek innen, ugye te is szeretnéd -
Csak nem volt hiába minden érted?
Ha meg ékes lakhelyünk már másokat véd,
Édeni lesz kis kunyhóm is véled
(részlet)

Az utolsó év

A hatvanas évek óta tartó alkohol problémáihoz a hetvenes években sajnos a drog is bekapcsolódott. Viszockij az állandó feszültséget alkohollal próbálta elviselhetővé tenni, ettől persze csak szaporodtak körülötte a botrányok. 1979 nyarán egy üzbég turnén, Buharában, a koncert előtt rosszul lett, a klinikai halál állapotából kellett őt visszahozni. Durva előrejelzést adott a szervezete, hiszen mindez július 25-én történt, napra pontosan egy évvel a halála előtt. És Viszockij értette is a célzást, rákapcsolt ezerrel, a legjobb tévéjátékát ekkor forgatta, ez volt A találkozó helyét megváltoztatni tilos című négyrészes tévéfilm, ezt követően vált országosan ismertté. A magyar közönség A fekete macska bandája címmel láthatta ezt a sorozatot. Egyórás koncertműsort is összeállítottak a TV számára – amit persze csak 1987-ben mutattak be –, koncertezett, verseket írt. A halála előtt egy héttel még eljátszotta a Hamletet is.

Művészete

1980. július 25-én, a moszkvai olimpia idején végzett vele a harmadik szívinfarktus, alig volt 42 éves. Tüntetésszerű temetésén Moszkvában, a Vaganykovói temetőben hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, ugyanis az Olimpiai Játékok rendezvényeire kötelező volt elengedni a dolgozókat, de az emberek nem a stadionokba mentek, hanem a temetésre. Röviddel halála után aztán több dokumentumfilm is készült róla. Nagyon mély kelet-európai keserűséget fogalmazott meg dalaiban, halálba kergetett alkoholizmusa, melybe leginkább a szovjet rendszer embertelensége hajszolta bele.

Viszockij: Farkasvadászat

Zajlik a farkasvadászat, megy már a hajsza!
A szürke ordasra, anyjára, kölykére.
Üvölt sok hajtó, és csahol a kutyák hada,
A hóban vörös zászlók, s farkasok vére

Gyorsak vagyunk és éles az agyarunk
A puskacsövek elé mond hát
Vezér, vesztünkbe miért rohanunk ?!
Gyilkos zászlón mért nem hágunk át!

De a farkas nem képes megváltozni,
És érzem, a végzetem elért ­–
Az meg, aki engemet szemelt ki,
Nevetve emeli fegyverét.

 

Viszockij ereje abban rejlett, hogy az orosz nép véleményét ki merte mondani a brezsnyevi korban. Viszockij maga volt a lázadás, a hatalom félt is tőle, megpróbálták agyonhallgatni, sikertelenül: szamizdatban kiadott versei kézről-kézre jártak, dalait kazettákon terjesztették. Koncertjeit az utolsó pillanatban tiltották be, ha mégis fellépett, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. Hiába nyomta agyon az őt körülvevő világ, nem tudott és nem is akart máshol élni, igazi oroszként csak ott érezte otthon magát, ahol egyébként nem tudott létezni. Mindkét végén égette a gyertyát, költői, színészi, énekesi és magánéleti minőségében is. Az orosz nép tragikus hősei között tartja számon. Egyszerre volt a nép egyszerű gyermeke, aki mindenkivel tudott egy jót beszélgetni , és egyszerre volt igazi popsztár, csak neki volt a városban Mercedese, összejött minden szovjet férfi álmával, a francia színésznővel, Marina Vladyval, így aztán külföldre is utazhatott, és a vodkázáson túl még drogozott is.

 

Viszockij, a folyton úton levő „orosz vándor”, a parancsnak ellenszegülő, a hatalomnak beolvasó, kötekedő, iszákos fenegyerek szerepében azért is volt és maradt annyira népszerű és szerethető, mert teljesen – életre-halálra – azonossá vált a szerepekkel, amikben megjelent. Költészete mind tartalmi, mind formai, és nem utolsó sorban előadásmódjának stílusát tekintve iskolát teremtett. Sajátos művészete csak halála után, a glasznoszty idején lett legálisan, széles körben hozzáférhető. Művészetéért halála után kapta meg az Állami Díjat. Kultusza az idők folyamán csak nőtt, emlékkoncerteket tartanak, Viszockij múzeumot nyitottak, a Taganka darabot mutatott be róla. Viczai Péter Viszockij-kutató munkájának eredményeként az utóbbi időben több verseskötete látott napvilágot és több emlékkönyv jelent meg róla. Hetvenedik születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban Viszockij-emlékkiállítás nyílt, s akkor jelent meg a Különc bolygó című kötete is.

Egy különleges érdekesség, hogy egy kisbolygót neveztek el Viszockijra emlékezve, a Mars és a Jupiter között 1986-ban felfedezett égitest a Vladviszockij nevet kapta.

Köszönjük, hogy él

2011-ben mutatták be a Viszockijról készült filmet Moszkvában, Köszönjük, hogy él címmel, a forgató könyvet Viszockij második házasságából született fia, Nyikita Viszockij írta. A film cselekménye kizárólag az utolsó előtti, 1979-es évre és gyakorlatilag szinte csak egy üzbegisztáni turnéra korlátozódik, nem egy nagy ívű életrajzi film. A főhőst a Viszockijra nagyon hasonlító színész alakítja, testalkata és orgánuma is megegyezik az övével, ő Szergej Bezrukov. Viszockij arcvonásait is nagyon igyekeztek teljes tökéletességgel megformálni, egy teljes csapat dolgozott ezen. A közvéleményt azonban megosztotta az, hogy e cél érdekében Viszockij halotti maszkját is felhasználták. Marina Vlady is elítélte ezt, erkölcstelennek, etikátlannak, botrányosnak és szörnyűnek nevezte ezt a tettet, melyek sértik Viszockij művészetét, emlékét és a közös életüket. Ugyanakkor egyöntetűen elismerően nyilatkozott a kritika a hiteles történelmi háttér megteremtéséért, a 70-es évek szovjet hangulatának bemutatásáért és az operatőri munkáért. A fiatal rendező Pjotr Buszlov egyfajta hollywoodi drámát vitt a filmvászonra, amelyben nem az a legfontosabb, hogy a hírességek kábítószert használtak már akkor is, hanem az érzelmek. A film egy olyan ember drámáját mutatja be, aki az adott körülmények között azért harcolt, hogy leküzdje az életet és ezzel annyi fájdalmat okozott szeretteinek. A film az egyéniség drámája, aki szabadon szeretne élni, alkotni, de ezt nagyon nehéz megvalósítani.

Köszönjük, hogy él című film plakátja

Farkashajsza és a Ballada a két sebzett hattyúról

Hobo első Viszockij-átdolgozásai 1988-ban jelentek meg Adjatok a kutyáknak húst címmel, a zenei munkálatokat Tóth János Rudolf készítette. Viszockij dalaiból készüllt Farkashajsza című műsorát 2013-ban mutatták be. Maryna Vladytól megkapták az engedélyt a feldolgozásokra és a fordításokra, majd a magyar dalszövegeket vissza kellett fordítani oroszra, hogy a művésznő egybe vethesse az eredetiekkel. „Sosem láthattam őt, nem hallgathattam Viszockij dalait. Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem” – írta Hobo

Viszockij és Marina Vlady kapcsolatáról Ballada a két sebzett hattyúról címmel darabot írt Hobo. „Rátaláltam annak a telefonközpontos kisasszonynak a történetére, aki akaratlanul „fültanúja” lett a két nagy művész szerelmének. A szovjet színház egyik legendás fenegyereke és kultikus költő-bárdja volt Vlagyimir Viszockij, szerelme, Marina Vlady pedig a francia filmipar csillaga. Végzetes szerelmük között ott húzódik a vasfüggöny. Megéreztem, hogy nemcsak erről a legendás szerelemről, két művész viharos kapcsolatáról beszélhetek, de meg tudom mutatni a szovjet korszak abszurditását is, a kisemberek, egy telefonos kisasszony és a férje, a kiérdemesült alkoholista bokszoló szemszögéből – olvasható Hobo honlapján.

Források:
Vizai Péter (szerk.): Tilalmakat szegve: Vlagyimir Viszockij versei, dalai. Budapest: Hanga Kiadó: Új Mandátum Könyvkiadó, 2013.
Viszovkij. Köszönet, hogy élsz
Viszockij életei és halálai képekben

Képek:
Viszockij
Viszockij 12 évesen
Viszockij és Marina Vlady
Viszockij plakát