340 éve született Vivaldi
2018.03.04.

Antonio Lucio Vivaldi olasz barokk zeneszerző, hegedűs, pedagógus, impresszárió és pap, 1678. március 4-én született Velencében.

Apja, Giovanni Battista Vivaldi a velencei Szent Márk-Székesegyház hegedűse volt, valószínűleg ő tanította a fiát hegedülni. A gyermek Antonio beteges és törékeny volt, ezért a szülők igyekeztek mindentől megóvni. Szülei papnak szánták, mivel beteges volt, nem adták be a velencei papi szemináriumba, hanem otthon taníttatták. Antonio tízéves korától már közreműködhetett a székesegyház zenekarában. Vivaldit 1703-ban szentelték pappá. A vörös haj családi jellegzetesség volt, ezért Antonio gúnyneve a „rőt pap” lett, az utca embere általában csak így ismerte és emlegette. Nem folytatta sokáig papi tevékenységét, a misézést nem sokkal felszentelése után abbahagyta. A rossz egészségi állapota gyakran akadályozta abban, hogy rendesen végigvezesse a misét. A kutatók a betegségét egyfajta hörgőasztmával azonosították, egyes orvos szakértők véleménye szerint Vivaldi angina pectorisban szenvedhetett.

Pietà

Vivaldi 1704-ben a Pio Ospedale della Pietà conservatorio (árvaház) tanára lett. Velence évszázadokon át kereskedőváros volt, erődítéses települései révén uralta a keleti kereskedelmet, a sok háborúskodás miatt nagy számmal voltak árvái. Az ő gondozásukra már a 14. században árvaházakat alapítottak, amelyek kórházként is működtek. Ezekben az intézményekben rendszeres oktatás, vallásos nevelés folyt. Vallási és pedagógiai okokból is fontos volt az ilyen intézményekben énekkar működtetése, így hamarosan zenei szemináriumok alakultak, ahol a tehetséges növendékeket éneklésre, zeneelméletre, hangszeres játékra oktatták. Ezeken a szemináriumokon olyan híres mesterektől tanulhattak az árvák, mint Domenico Scarlatti és Antonio Vivaldi. A Pietà hangversenyei és zenés miséi a korabeli velencei és külföldi nemesek kedvelt szórakozásai voltak, így Vivaldi több befolyásos uralkodóval, arisztokratával kötött ismeretséget. Vivaldinak sikerült kiforrott előadói gárdát kinevelnie, mely egyben elősegítette saját szerepe feleslegessé válását is. 1704–1712 közötti évekre tehetjük Vivaldi első zeneszerzői korszakát. Ezekben az években írta első szonátáit és versenyműveit.

Operaszerző és impresszárió

1710-től már egyre inkább az operaszínpadok meghódításán gondolkozott. Velencében az egyházzene az operai élettel már azáltal is szoros kapcsolatban állt, hogy az opera kórusai és részben szólistái is, a Szent Márk-székesegyház énekesei közül kerültek ki. 1712-ben Vivaldi úgy érezte, hogy szűk neki a Pietà négy fala. Első operájának bemutatójára 1713-ban, Vicenzában került sor nagy sikerrel, ez volt az Ottone in villa (Ottone nyári rezidenciája). Ezután még aktívabban és lelkesebben dolgozott, mint operaszerző és mint az előadások szervezője.

Korabeli karikatúra Vivaldiról

A színház világában üzletemberként viselkedett, és igyekezett a lehető legnagyobb hasznot húzni operáinak bemutatóiból. Vivaldi 1713-tól a velencei Sant'Angelo színház impresszáriója lett. Operái hamar meghódították Itália operaszínpadait, néhány év elteltével már Firenze, Róma, Mantova, Milánó színházai is rendeltek tőle operákat. Kortársai azonban szívesebben dicsérték hegedűsként, mint zeneszerzőként. 1726-tól kezdve operabemutatóinak állandó női főszereplője Anna Girò lett, aki valószínűleg a Pietà növendéke volt. A lány nővére Vivaldi ápolónője lett, a két nő Vivaldi velencei házában lakott, ez számos pletykára adott okot.

A Bembo-palota, 1730-tól itt lakott Vivaldi

Az 1730-as években a zeneszerzőt már egyre kevésbé becsülték meg, a Pietà megvált Vivalditól, aki elhagyta a lagúnák városát. Bejárta Európa számos zenei központját, ünnepelték Drezdában, Amszterdamban és Rómában. Eladta mindenét és Bécsbe utazott, ahol VI. Károly császárnak akarta felajánlani a szolgálatait, akivel már korábban is találkozott. Az uralkodó azonban hamarosan elhunyt, és mivel egyetlen utódja egy nő – Mária Terézia – volt, kitört az osztrák örökösödési háború, ezért Vivaldinak esélye sem volt jövedelmező zenészi állás megszerzésére. Ezért azt tervezte, hogy Drezdába utazik, hogy a szász udvarban próbáljon szerencsét, de közben megbetegedett, így nem tudott útra kelni, és 1741. július 28-án meghalt. Vivaldit szegény nincstelenként temették el Bécsben.

Zenei stílusa

Vivaldi népszerűségét leginkább concertóinak köszönhette, művészetének középpontjában a concerto (versenymű, koncert) műfaja állt, zenetörténeti jelentőségét is elsősorban a versenymű formai tökéletesítésének köszönheti. Az ő versenyműveiben a szólóhangszer már végig vezető szerepet játszva emelkedik ki a zenekarból. A concerto általában három tételből áll: a két gyors tétel között egy lassú hangzik el. Az első tétel előtt lassú bevezető lehetséges. Ezzel a hármas tagolással meghatározta a versenyművek tételszámát és azok felépítését is. Szonátaszerűek a gyors tételek felépítése. Vivaldi követői a concerto sajátosságát vitték tovább és tették normává. Johann Sebastian Bach Vivaldi csodálója volt, a lipcsei mester sokat tanult olasz kollégájától és fejlesztette tovább a tematika egységesítésének technikáját. Vivaldi concertóit ma is lépten-nyomon játsszák kamarazenekarok és nagy együttesek egyaránt, népszerűsége töretlen.

Vivaldi legnagyobb érdeme és sikereinek egyik titka a rendszerezés volt, a már meglévő és ismert formaelemekből kialakította a concerto szabályos szerkezeti felépítését, keretbe foglalta annak ritmus-, dallam- és harmóniavilágát. Az új kifejezési eszközök mellett ismerte és alkalmazta a régi zenei formanyelvet is, mely a templomok légkörét idézi, és főleg a zeneszerző szonátáiban találkozhatunk vele.

Programzenéje

Vivaldi harminchat éves korától kezdve évente egy-két operát írt, ami annyira hozzászoktathatta a zenei ábrázoláshoz, hogy szinte kézenfekvő, hogy bizonyos hangszeres műveit programcímekkel látta el. Ez más szerzőknél is előfordult, de a korszakból nem ismerünk még egy olyan mestert, akinek annyira jelentős helyet foglalt volna el a művészetében ez a megoldás, mint Vivaldi esetében. Összesen huszonnyolc Vivaldi concerto ismeretes külön címmel, egyesek leíró jellegű címet viselnek, mások az eredeti előadókra utalnak, de előfordul az is, hogy a cím azt az ünnepet nevezi meg, amelyen a mű megszólalt. Bizonyos esetekben a cím egy-egy szokatlan technikai megoldásra utal, más címek a műben uralkodó hangulatot fejezik ki. A lassú tételek általában statikus képeket jelenítenek meg, amelyekben Vivaldi ötletesen használta a hangszerelést a jelenetek egyes részleteinek megkülönböztetésére. A Négy évszak Tavasz részében például egyidejűleg jelenik meg az alvó pásztor (szólóhegedű), a csörgedező patak (zenekari hegedűk) és az őrködő pásztorkutya (brácsa).

A TAVASZ (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek meg jő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra
(Rónay György fordítása)

Vokális zenéje

A zeneszerző egyházzenéjére nagy hatást gyakorolt a korszak operastílusa. Kórustételeiben meglepően sokszor jut a legérdekesebb dallam a hegedűknek, míg a kórus csak a háttérként szerepel. Vivaldi egyházzenéjében nagyon szépen közvetítette a szöveg hangulatát. Egyházzenéjét az erőteljes zenei kifejezés tette népszerűvé. Kantátái és serenátái nápolyi stílusban íródtak. Egyik levelében Vivaldi azt írta, hogy kilencvennégy operát írt, de ma mindössze ötven operáját vagy annak töredékét, illetve elkallódását tudják dokumentálni a kutatók. Legjobb színpadi művei két korszakból származnak: pályája elejéről (Orlando finto pazzo, L’incoronazione di Dario ), valamint az 1720-as évekből (Orlando furioso, Farnace).

 

Források:
Michael Talbot: Olasz barokk mesterek. Budapest: Editio Musica, 1990.
Vivaldi

Képek:
Vivaldi
karikatúra
Bembo-palota