François Truffaut francia kritikus, filmrendező, a francia új hullám emblematikus alakja, 1932. február 6-án született Párizsban. Egyedülálló utat járt be, hiszen úgy került a kamera mögé, hogy nem érettségizett le, és tudását nem iskolákban, hanem autodidaktaként szerezte meg. Filmjeinek többsége regényből készült, de ezeket csak alapötletként használta, a témát maga formálta új, önálló művé. Truffaut nem a képi világával, formanyelvével hozott újat a filmművészetben, hanem avval, hogy megteremtette az úgynevezett személyes filmet. Filmjeinek meggyőző ereje a finom jellemábrázolásban és a tapintatosan háttérben maradó rendezésben rejlik. A drámai csúcspontokat sosem játszotta ki, csupán sejttette a legfontosabb mozzanatokat. Már kritikusként is vallotta, majd filmjeiben is követte azt a nézetet, hogy a film csakis a legszemélyesebb tapasztalatokról szóljon, arról beszéljen, amiről van mondanivalója. Két örök témája volt, a nők és a gyermekek, más szóval a gyermekkor és a nők a férfiak életében. A sorsszerűség és a gyakran fölbukkanó halálmotívum is gyakran megjelent filmjeiben. Truffaut legendásan olvasott és tájékozott filmrendező volt, az egyetemes filmművészet egyik legköltőibb alkatú rendezője.

Franz Schubert osztrák zeneszerző, 1797. január 31-én született Bécs külvárosában. Rövid élete alatt több, mint hatszáz romantikus dalt, több szimfóniát, szonátát, vonósnégyest, operát és egyéb darabokat írt. A dal gyakorlatilag egy nem létező műfaj volt előtte, néhányan próbálkoztak ugyan, de csak ő emelte művészi szintre. A nagy Beethoven árnyékában nehéz volt az érvényesülés komponistaként, Schubert keményen küzdött, hogy elismerjék, és gyakorlatilag csak élete utolsó évében sikerült ez. A dallamok és a líra iránti természetes érzékenységével Schubert a 19. század legtehetségesebb zeneszerzői közé tartozik, őt tartják a bécsi klasszicizmus utolsó mesterének, és az első romantikus zeneszerzőnek.