Dsida Jenő kora ifjúságától arra készült, hogy költő legyen, már gimnazistaként közölték a verseit. Benedek Elek fedezte föl és indította el költői pályáján. Első kötete huszonegy évesen jelent meg, versei ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródtak. Ő maga így vall erről: „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban.” A háború, a trianoni diktátum következményei és fiatalkori szívbetegsége rányomta bélyegét a költő életművére. A keresztény költészetnek ahhoz az áramlatához tartozott, amely számára az azonosulás lehetőségét az evangéliumok, a bennük megjelenő Krisztus adja. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé. Visszatérő témái a hazaszeretet, a mély katolikus vallásosság, a szerelem és a halálfélelem. Nagyszerű műfordító is volt, főként latin (Catullus, Propertius), német (Goethe, Heine), és román (Eminescu) költőket fordított.