facebook youtube rss
2018. szeptember 03. | 08.31

A könyvtár bemutatása

A Kaposvári Egyetem 2000. január 1-jén alakult meg két korábbi helyi felsőoktatási intézmény, a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattudományi Kara és a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola integrációjával, melyek jogelődjeik révén negyven, illetve ötven éves múltra tekinthettek vissza. A két kar mellé később két újabb is szerveződött, így a felsőoktatási intézmény jelenleg négy oktatási karon – Agrár- és Környezettudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar, Pedagógiai Kar, Rippl-Rónai Művészeti Kar – kínál képzéseket.

Az Egyetemi Könyvtár (EK) ennél is fiatalabb, 2005. január 1-jén jött létre a korábbi két intézményi könyvtár összevonásával. Az új könyvtárépület átadására 2005 őszén, ünnepélyes avatására pedig december elején került sor az egyetemi kampuszon. A Könyvtár 1700 m2 hasznos alapterületen, közel 150 ezernyi dokumentummal, 150 ülőhellyel és 30 olvasói számítógéppel várja látogatóit.

Az Egyetemi Könyvtár tagja a nyilvános könyvtári rendszernek és szolgáltató könyvtárként az Országos Dokumentum-ellátó Rendszernek. Szolgáltatásait az Egyetem polgárain kívül bármely regisztrált látogató igénybe veheti helyben, illetve online.
A könyvtárba belépő olvasó a kölcsönzözhető állományrészek terébe jut, ahol a kölcsönzőpult (beiratkozás, gyorstájékoztatás és kölcsönzési tranzakciók céljára), továbbá az elektronikus katalógus lekérdezésére szolgáló számítógépek fogadják a látogatót. A könyvtári munkafolyamatok Aleph 500 integrált könyvtári rendszerrel automatizáltak. A bejárati szint fölötti galérián az igazgatóság és a munkaszobák kaptak helyet. Az alsó szinten az olvasóterem és a folyóirat-olvasó található, ahol szaktájékoztatás és könyvtárközi kölcsönzés is igénybe vehető. Ugyancsak itt található a tömör raktár, valamint az elektronikus olvasóterem is, melynek számítógépein számos hazai és nemzetközi bibliográfiai- és full-text adatbázis érhető el.

Az Egyetemi Könyvtár az egyetem hármas – oktatási, kutatási, és tanulmányi – munkáját, továbbá a hallgatók önművelését, hasznos szabadidő-felhasználását kívánja korszerű szolgáltatásaival segíteni.
Az EK minden tanév első hónapjaiban – kisebb csoportokat szervezve – használóképzést biztosít az új hallgatók, a kezdő kutatók (PhD-hallgatók stb.), továbbá minden érdeklődő számára.

A saját állományunkon és az elektronikusan elérhető információforrások által nyújtott lehetőségeken túli forrásigényeket könyvtárközi kölcsönzés (elektronikus dokumentumszolgáltatás) révén is igyekszünk kielégíteni. A gyors és pontos tájékozódást segítendően pedig, a dél-dunántúli megyék vezető felsőoktatási-, köz- és szakkönyvtáraival együttműködve, az intézményeinkbe járó időszaki kiadványok éves lelőhelyjegyzékét készítjük el.

A doktori képzés és az egyetemen folyó kutatások tudományos információkkal való ellátásában nélkülözhetetlen szerep jut az országos konzorciumban gondozott EISZ (Elektronikus Információ Szolgáltatás) útján elérhető, valamint a szakterületi konzorciumi kereteiben előfizetett hazai- és nemzetközi adatbázisokhoz való hozzáférésnek (pl. közgazdaságtudomány: Econlit, állattudományok: CAB, Food Sciences, Zoological Records, művészetek: Grove Art Online stb.).

Az Egyetemi Könyvtár fontos küldetésének tekinti az Egyetemen folyó oktatás és kutatás segítését egyéb komplex szolgáltatásaival is. Így az MTMT-támogatáson és az Egyetem kiadási tevékenységének támogatásán kívül a Könyvtár szervezetén belül kap helyet a Kaposvári Egyetemi Archívum (az intézmény repozitóriuma) és az egyetemi E-learning Központ is.

Tovább a kategóriában: Beiratkozási díjak »

Küldetésnyilatkozat

A Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár az egyetemen folyó oktatás, tanulás és kutatás legfontosabb információszolgáltató intézményeként dokumentum gyűjteményére, a legkorszerűbb informatikai eszköztárra, a könyvtárak széleskörű összefogására, valamint munkatársai alapos szakmai tudására és elkötelezettségére építve, az olvasók és információhasználók számára a leggyorsabb, legkényelmesebb, és leginkább személyre szabott szolgáltatásokat nyújtja, hogy képessé tegye őket értékes értelmiségi létre, felelős állampolgári döntésekre, versenyhelyzetekben való sikeres helytállásra, és az élethosszig tartó önképzésre, feladatmegoldásra.

Gyűjtőköri leírás

A Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár (továbbiakban Könyvtár) a Kaposvári Egyetem (továbbiakban: Egyetem) által fenntartott nyilvános felsőoktatási szakkönyvtár, amely tevékenységével hozzájárul az Egyetemen folyó oktatási, tanulmányi és kutatási feladatok eredményes ellátásához, illetve az érdeklődők szabadidejének tartalmas eltöltéséhez.

Teljes leírás

Könyvtárhasználati szabályzat

Érvényes: 2013. május 2-től visszavonásig

A Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár (továbbiakban: Könyvtár) nyilvános felsőoktatási szakkönyvtár, ennek megfelelően az 1997. évi CXL., valamint a 2005. évi CXXXIX. törvény értelmében szolgáltatásait bárki igénybe veheti, aki használatának szabályait betartja.

A teljes szabályzat

Közérdekű

Kapcsolat

Cím:
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 16.

Telefon:
82/505-936 – Olvasószolgálat, információ
82/505-934 – Kiss Gábor könyvtárigazgató
82/505-800/1307 m. vagy 1308 m. könyvtárközi kölcsönzés
82/505-935 – Fax

E-mail:
(könyvtárközi kölcsönzés)

facebook youtube rss

Megközelíthetőség

Írjon nekünk!

© 2018 Kaposvári Egyetem • Egyetemi Könyvtár. Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat

0
megosztás